2024. április 16. kedd

Nyereményjáték, a 4.forduló eredményei és a pillanatnyi állás

Szerző: Simon Sándor Bejegyzés ideje: 2009. február 28.

Úgy tűnik, most már minden tekintetben egy igazi versenyt szerveztünk. Vannak kérdések, könnyűek vagy nehezek, ezt nehéz eldönteni, kinek ez, kinek az. És vannak reklamációk, a verseny tisztaságát óvó felszólamlások, mint mindenütt, ahol komoly tétért megy a küzdelem. “Szerencsére”, mi sem kerülhettük ezt el.

A 3.fordulóban volt egy kérdésünk, amit többen is megóvtak. A 23-as sorszámú kérdés váltotta ki a kétségeket. A kérdés és a rá adott megoldásunk így szólt:

23. Melyik az az ország a felsoroltak közül, amelyikben az FTC mindenkori vendégszerepléseit figyelembe véve, nem dr. Sárosi György rúgta az első ferencvárosi gólt?
A) Málta
B) Luxemburg
C) Norvégia
D) Szerbia

A helyes válasz: C)

Az adott országok elleni első gólszerzőink: Málta: dr.Sárosi, 1937, Luxemburg: dr.Sárosi, 1938, Norvégia: Székely, 1934, Szerbia: dr.Sárosi, 1939.

Norvégia ellen valóban nem dr. Sárosi György szerezte az első gólunkat, ám a D) válaszban Szerbia megjelölése, hozzátesszük teljes joggal, egyesekben kétségeket vetett fel. 1939-ben ugyanis nem létezett olyan független állam, hogy Szerbia. Ha rá, mint független országra gondolunk, akkor ellenük nem szerezhetett dr.Sárosi György gólt. Így a válaszadókban élhetett az a gyanú, hogy ez is “trükkös kérdéseink” egyike és megjelölhették válaszul.

Mindenkitől, különösen azoktól akiket ezzel megtévesztettünk, elnézést kérünk a pontatlanságért. És ezt – szemben a ma jellemző közállapotokkal – vállalni is tudjuk. Éppen ezért a 3.fordulóban a beérkezett válaszokat felülvizsgáltuk. A C) választ adók természetesen megtartják pontjaikat, ám akik a D) válaszra tippeltek, azoknak is jóváírunk 1 pontot. Ők az alábbi versenyzők:

Balu, bockor, Chamakh, Elvarratlan, fradistamvh, Klaudia, Lalolib, Patrioto, Pilu, SmithGab, Szinuszka, Szlif

Ezek után, a játék negyedik fordulójában 27 megfejtés érkezett, összesen öt telitalálattal.

A 4.forduló helyes válaszai az alábbiak:

31. 1905-ben története második bajnokságát nyerte meg az FTC. Mikor vált ez biztossá?
A) Már 2 fordulóval a bajnokság vége előtt
B) Az utolsó fordulóban
C) Az utolsó forduló után, 1905 végén a zöld asztalnál
D) Még később, 1906 tavaszán

A helyes válasz: D)

Ahogy az a Fradi dicső múltja sorozat 5.részében is taglaltuk, a bajnokság végső végeredménye óvások után 1906 tavaszán alakult ki.

32. Van egy népszerű, a Fradival foglalkozó dal, mely úgy kezdődik: Mi akkor is… De hogy folytatódik?
A) …veletek vagyunk
B) ….bajnokok leszünk
C) …győztesek vagyunk
D) …a legjobbak vagyunk

A helyes válasz: B)

A dal, mely így kezdődik: Mi akkor is bajnokok leszünk, egész világ, hogyha ellenünk, ez a naprendszer legjobb csapata, imádjuk Őt: Drága Fradika!

33. Mekkora az 1901-től 1970-ig eltelt időszakban a Ferencváros mérkőzései során elért (bajnoki, nemzetközi tét- és barátságos, hazai kupa) legnagyobb győzelmének aránya?
A) 18:0
B) 12:0
C) 11:1
D) 22:0

A helyes válasz: D)

Az eset 1932.december 15-én esett meg Fez-ben, Észak-Marokkó válogatottja ellen.

34. Ki lőtte a Ferencváros történetének első gólját az azóta megszűnt KEK (Kupagyőztesek Európa Kupája) sorozatban
A) Orosz Pál
B) Friedmanszky Zoltán
C) Albert Flórián
D) Vilezsál Oszkár

A helyes válasz: A)

A dátum: 1960.szeptember 28. Glasgow, KEK mérkőzés: Glasgow Rangers – FTC 4:2, ahol a 17.percben Fenyvesi az alapvonalról Alberthez játszott, a középcsatár Orosznak adta a labdát, aki mintegy 17 méterről úgy lőtt a hálóba, hogy labdája a kapufát is érintette.

35.Ki volt az a játékosunk, aki fejjel szerzett „mesternégyest”?
A) Nyilasi Tibor
B) Varga Zoltán
C) Albert Flórián
D) Toldi Géza

A helyes válasz: C)

1959.november 15-én a Népstadionban érte el ezt a páratlan teljesítményt Albert Flórián a BVSC ellen 5:1-re megnyert mérkőzésen. Írták róla, hogy “….a középcsatárt játszó fiatal Albert már 18 éves korában is kitűnt, még jó formában levő társai közül is. Ez a fiatal fiú hétről hétre erőteljesebben válik a labda urává, s van bátorsága olyan egyéni megoldásokra, amilyenek ma másoknak aligha sikerülnének.”

36. Az alább felsoroltak közül ki nem illik a képbe, ki a „kakukktojás”?
A) Rákosi Gyula
B) Nyilasi Tibor
C) Dalnoki Jenő
D) Blum Zoltán

A helyes válasz: A)

Játékosként mindannyian voltak az FTC bajnokai, sőt mindannyian voltak az FTC edzői is. Ám edzőként a többiekkel szemben Rákosi Gyula nem volt bajnok a csapatával.

Legalábbis mi erre gondoltunk. De az ilyen “kakukktojás” kérdéseknek mindig lehet más megoldása, amire a gyarló kérdéskészítő a saját logikája mentén nem gondolt. Ebből adódóan a B) válaszra (Nyilasi Tiborra) tippelőket is helyesnek fogadjuk el, hiszen a felsoroltak közül ő volt az egyetlen, aki külföldön is játszott, tehát ebből a szempontból ő is lehet “kakukktojás”.

37. Melyik kiváló játékosunk született Apatinban?
A) Friedmanszky Zoltán
B) Szűcs Lajos
C) Dalnoki Jenő
D) Gyetvai László

A helyes válasz: B)

Szűcs Lajos, született 1943.december 10-én, az akkor az éppen Magyar Királysághoz tartozó Apatinban.

38. A felsoroltak közül ki volt az, akinek nem volt semmilyen köze az atlétikához?
A) Varga Zoltán
B) Juhász István
C) Schlosser Imre
D) Mátrai Sándor

A helyes válasz: B)

Varga Zoltán 14 éves korában Budapest-bajnok magasugró volt, Schlosser Imre 1911-12-ben tagja volt az egyesületek tagjai között szervezett versenyen a 4×100 m-es váltónak, Mátrai Sándor futballista karrierje előtt atletizált.

39. Az FTC melyik alább felsorolt ellenfele elleni mérkőzésen állította ki a játékvezető a partjelzőjét?
A) Burnley
B) ”33” FC
C) Rapid
D) MTK

A helyes válasz: A)

1914.május 24. Üllői út: FTC – Burnley 2:1. Itt történt a példátlan eset (Fradi dicső múltja: 13.rész)

40. Melyik csapat ellen lőtt dr. Sárosi György egy meccsen 7 gólt a magyar válogatottban?
A) Ausztria
B) Csehszlovákia
C) Luxemburg
D) Holland-India

A helyes válasz: B)

1937. szeptember 19. Budapest: Magyarország – Csehszlovákia 8:3, a szerencsétlen kapus Planicka volt. Dr.Sárosi György szerényen ennyit mondott erről a mérkőzésről: “Akkori sikeremet Cseh Matyinak és Zsengellér Gyuszinak köszönhettem. Amikor az első gólt berúgtam, Gyuszi odajött hozzám és azt mondta: Gyurka, neked ma megy a góllövés, megbeszéltük Matyival, mindent rád játszunk. Így is volt, nagyon igyekeztem, mert nem akartam, hogy a két jóbarát csalódjék bennem…”

—————————————————————–
A 4.fordulóban

10, azaz maximális pontszámot ért el, darryl, Klaudia, Limpi, Pilu és Szlif,

9 pontos: Balu, franz56, IVI FRADI, Patrioto és Roxi,

8 pontos: bockor, fradistamvh, Pituka89, sulyokb és szinuszka,

7 pontos: eleklaci, Elvarratlan, Gad, SmithGab és ThomasFTC,

6 pontos: Cseko és tomgreen

4 pontos: Bpeti81, fradista001, hegefradi, Lalolib és Ultrasdédé,

——————————————————————-
Az összesített verseny állása a 4.forduló után:

1. helyen áll holtversenyben 38 ponttal: darryl, klaudia és Szlif

4. helyen áll 37 ponttal: Limpi

5. helyen áll 34 ponttal: bockor

6. helyen áll holtversenyben 33 ponttal: eleklaci és Pilu

8. helyen áll holtversenyben 32 ponttal: Patrioto, Roxi és szinuszka

11. helyen áll holtversenyben 30 ponttal: Elvarratlan, Gad és ThomasFTC

14. helyen áll 29 ponttal: fradistamvh

15. helyen áll 28 ponttal: franz56

16. helyen áll holtversenyben 26 ponttal: Balu, SmithGab és tomgreen

19. helyen áll holtversenyben 25 ponttal: IVI FRADI

20. helyen áll holtversenyben 23 ponttal: Cseko és Pituka89

22. helyen áll holtversenyben 22 ponttal: Lalolib és sulyokb

24. helyen áll 18 ponttal: Bpeti81

25. helyen áll 17 ponttal: hegefradi

26. helyen áll holtversenyben 13 ponttal: fradista001 és Ultrasdédé

28. helyen áll 11 ponttal: Chamakh

29. helyen áll 6 ponttal: Metamorf

Megjegyzés: akik már legalább 2 fordulót kihagytak, azokat nem rangsoroltuk. A pontjaik nem vesznek el, ha újra játékra jelentkeznek, a régi pontjaikat az újakhoz hozzáadjuk.

Hozzászólhat, vagy visszanézhet a saját oldaláról.

HOZZÁSZÓLÁS