2024. március 29. péntek

Új hagyományőrző társaság alakult

Szerző: Simon Sándor Bejegyzés ideje: 2009. március 10.

2009. március 9-én az esti órákban megtartotta első összejövetelét a Nagy Béla FTC Hagyományőrző Társaság.

Az új társaság célját a nevében adott szavak tökéletesen kifejezik. Célja az FTC hagyományainak ápolása értékeinek megőrzése. Nagy Béla örökségét folytatva nem kívánják, hogy a múlt értékei valaha is a feledés homályába vesszenek. Munkájukat a klub és a Zrt. vezetésével összhangban, aláírt szerződések szerint végzik. Összejöveteleiket, rendezvényeiket születésnapok és egyéb évfordulók köré szervezik, hogy az ünnepeltekkel így is érzékeltessék, ők a Fradi Család örökké megbecsült tagjai.

2009-03-09-trofea-009A társaság megálmodója és létrehozója Takács Tibor (középen), aki az első alkalommal négy ferencvárosi legendát köszöntött, egy sportvezetőt és három sportolót.

Hargitai Károly, (balról a második) az FTC egykori elnöke 80.
Horváth László, (balról az első) a 60-as évek hátvédje 65.
Rátkai László, (jobbról az első) a 60-as évek csatára 65.
Horváth György, (jobbról a második) az 50-es és 60-as évek kapusa 80.

születésnapját ünnepelte a közelmúltban.

Az Ő tiszteletükre jöttek össze régi játékostársak és barátok, hogy egy kötetlen összejövetelen köszöntsék őket, beszélgessenek a múlt sikereiről, no meg természetesen a jelen csapatáról is.

2009-03-09-trofea-043

Mivel az FTC Baráti Kör hasonló nézeteket vall a múltról, a hagyományőrzésről, a legendák emlékének ápolásáról, teljesen természetes, hogy az új szervezettel igyekszünk együttműködni, a munkájukról folyamatosan beszámolni.

Hozzászólhat, vagy visszanézhet a saját oldaláról.

HOZZÁSZÓLÁS