2024. április 20. szombat

Magyar bajnoki múlt, 4.rész. 1901-20 (összesítés)

Szerző: Simon Sándor Bejegyzés ideje: 2009. október 18.

nb1
Az első két évtized összesített adatai.

Sorozatunk jelen epizódjában nem ugrunk előre, továbbra is 1920-ig vizsgáljuk a múltat. A korábbi részekben megadtuk az 1901-től 1910-ig és az 1911-től 1920-ig tartó időszakok elemzését. Ezúttal megnézzük ezt a két évtizedet együtt, azaz 1901-től 1920-ig.

Érdemes így összegyűjtve is elemezni a tabellát, hiszen ez ad számot arról, hogy a bajnoki történelem kezdetétől miként változott az adott periódus végéig a csapatok erősorrendje. Ezt az összesítő táblázatot a jövőben minden évtized bemutatása után újra átszámoljuk, ily módon a sorozat végén egy táblázatba összegyűjte fog előttünk állni a teljes magyar bajnoki labdarúgó történelem.

De ne szaladjunk annyira előre, még csak 1920-nál tartunk.

Ahogy telt az idő, úgy szerepelt egyre több csapat a bajnokságban. Az első évtizedben 15-en voltak, a másodikban már 17-en, összesítve a kettőt pedig 21-en.

Azért, hogy a kevés meccset játszók ne torzíthassák azok eredményeit, akik a lehető legtöbb mérkőzést játszották, itt tipikusan a csapatunkra, a Ferencvárosra lehet gondolni, az összesítő táblázatban csak azokat a csapatokat tüntettük fel, akik az eltelt idő összesített bajnoki mérkőzéseinek legalább a tizedén játszottak. 1901-től 1920-ig 290 mérkőzés a maximum, tehát csak a minimum 29 meccset játszó csapatokat értékeltük.

Ezen a “tizedelős” rostán kihullott 3 csapat, így 18-at rangsoroltunk 1901-től 1920-ig.

A rangsor alapja továbbra is a pont-százalék, hisz ez fejezi ki a legobjektívebben a csapatok teljesítményét.

Tabella_1901-20

Látható, hogy az FTC hiába játszotta a legtöbb mérkőzést, hiába szerezte a legtöbb bajnoki pontot (igaz, mindössze eggyel többet, mint az MTK), a pontszázalékban a kimagaslóan jó második évtizedes teljesítményt nyújtó MTK mögé szorult. Az MTK szerezte a legtöbb győzelmet, rúgta a legtöbb gólt, messze a legjobb volt a gólkülönbsége.

A bajnoki aranyak és dobogós helyezések számában azonban még az FTC vezetett..

FTC: 8 arany, 6 ezüst, 2 bronz
MTK: 7 arany, 4 ezüst, 3 bronz

A többi csapat messze lemaradva követte őket, rajtuk kívül bajnoki címmel csak az első két bajnokságot megnyerő BTC büszkélkedhetett.

A jelenben is az NB I-ben játszó csapatok éremteljesítménye:

KAC (mai Bp.Honvéd): 0 arany, 1 ezüst, 0 bronz
UTE (mai Újpest): 0 arany, 0 ezüst, 2 bronz

Rajtuk kívül ebben az időszakban még a Vasas mutatkozott be az élvonalban, a többiek még sehol sem voltak.

Folytatás hamarosan …

Az összeállítást készítette: Simon Sándor

Internetes forrás:
http://www.nemzetisport.hu/lexikon/20020729/bajnoki_mult/
http://hu.wikipedia.org (magyar labdarúgó bajnokságok)

Hozzászólhat, vagy visszanézhet a saját oldaláról.

HOZZÁSZÓLÁS