2024. március 29. péntek

A Ferencváros egykori labdarúgóinak felhívása!

Szerző: Simon Sándor Bejegyzés ideje: 2009. november 1.

fradi_cimerHonlapunkat nem olyan céllal szerkesztjük, hogy máshol megjelent írásokat átvegyünk. Ám ez nem jelenti azt, hogy nem tehetünk kivételt.

Mint, ahogy most is teszünk, és szóról-szóra idézzük, az FTC hivatalos honlapján megjelent felhívást, amelyet különböző Fradi-korok játékosai írtak alá, egyebek közt az FTC Baráti Kör elnöke, Rudas Ferenc és tiszteletbeli elnöke Dr. Fenyvesi Máté is.

110 éves klubunk történetének minden sikerét közösen írtuk, mi játékosok a pályán, szurkolóink a stadionban, a csapatunkat szerető rajongók határon innen és túl. A Ferencváros neve az elmúlt évszázadban az egységről, az összefogásról szólt. Klubunk mai válságának nem lehet kizárólag a labdarúgók gyenge szereplése az oka, hiszen fordult már elő ilyen korábban is.

Ugyanakkor a garázda, felelőtlen, magukat szurkolónak nevező személyek a legmélyebb erkölcsi válságba taszíthatják szeretett egyesületünket. Mi, egykori ferencvárosi labdarúgók, akik a klubszeretet és az egyetértés szellemében éltünk, elhatárolódunk a DVTK elleni bajnoki mérkőzésen látott cselekedetektől.

Egyben kérjük a klub vezetését, valamint a magyar hatóságokat, nevezzék meg a felelősöket, teremtsenek olyan környezetet, amiben ismét családi szórakozássá válhat egy-egy mérkőzés, és félelem nélkül ülhet bárki a gyermekével, szeretteivel, barátaival az Albert stadion lelátóján.

Kérjük hajdani futballistáinkat, álljanak mellénk az ügyben, s számítunk szurkolóink erkölcsi támogatására is. Egykori társaink névvel a fradiujsag@fradiujsag.hu címen csatlakozhatnak felhívásunkhoz.

Köszönettel, a klub volt játékosai:
Albert Flórián, Rudas Ferenc, Szabó László, Dr. Fenyvesi Máté, Szűcs Lajos, Rákosi Gyula, Martos Győző, Bálint László, Máté János, Vépi Péter, Mucha József, Ebedli Zoltán, Szokolai László, Takács László, Szántó Gábor, Pogány László, Rab Tibor, Koch Róbert, Limperger Zsolt, Strausz László, Keller József, Topor Antal, Bánki József, Kincses Sándor, Dzurják József, Dukon Béla, ifjabb Albert Flórián, Páling Zsolt, Bús Iván, Nagy Zsolt, Telek András, Szűcs Mihály, Hrutka János, Horváth Péter, Nyilas Elek.

A felhívás az eredeti helyén itt olvasható.

Hozzászólhat, vagy visszanézhet a saját oldaláról.

HOZZÁSZÓLÁS