2024. március 29. péntek

MKF

Szerző: Simon Sándor Bejegyzés ideje: 2009. november 20.

MKFNem új politikai tömörülés. Nem civil kezdeményezés. Mégis rövidít valamit. Gondolataim gyakran időznek körülötte. Talán mozgalmat is lehetne e szavakra építeni. Meglehet, nem is lenne gyenge mozgalom?

A rövidítés mögött álló szavakat ebben a sorrendben dr. Lakat Károly, a Fradi egykori legendás játékosa, később még legendásabb edzője mondta ki először. Kimondta és sokan egyetértettek vele. Ráadásul abban a korban mondta ki, amikor e szavak szinte szitokszóként hangzottak. Érdemes újra kimondani e szavakat, ma vajon hogy hangzanak?

MKF, azaz
Magyar vagyok, Keresztény vagyok és Fradista vagyok!

Szeretem a Hazámat, szeretem Istent és szeretem az Erkölcs-Erő-Egyetértésben gyökerező zöld-fehér igazságot, a Fradit!

Lakat Károly azt is hozzátette, nem kis keserűséggel: „Ezek közül egy is elég ahhoz, hogy semmire se vigyem ebben az országban.”

És ma? Ma hogy van ez? Szerethetem a Hazámat, szerethetem Istent és szerethetem a Fradit? Tiszta szívből, hátrány nélkül tehetem ezt? Nem sütnek rám ezért bélyeget?

Ha őszintén belegondolunk, dehogynem! Érdekes hármas ez. Mindegyike önmagában is nemesít. Ha valaki ráadásul nem csak az egyikben hisz, az egyikben bízik, hanem kettőben, sőt mindháromban, annak tényleg súlyosbodnak a terhei. Makacsul kimondani, hogy én magyarként szeretnék boldogulni Magyarországon, hinni abban, hogy Isten ebben segít, tudni azt, hogy a Fradi azért lehetett azzá, amivé lett, mert valahol köze volt az előző kettőhöz.

Mondják, jobb erről hallgatni. A haza, ma nem úgy haza, Isten nem úgy segít, a Fradi nem lehet ilyen kiváltságok birtokában. Lehet, hogy jobb hallgatni, de az is lehet, hogy át kell törni a hallgatás falát. Aki úgy érzi, nyugodtan, félelem nélkül kiálthassa:

Magyar vagyok!

Mint ahogy azt is szabadon vallhassa:

Keresztény vagyok!

És arra is büszke lehessen, hogy

Fradista vagyok!

Így külön-külön is, ám ha összekapcsolja ezeket, még hangosabb legyen, találja meg társait, és tiszta szívvel, egyre többen harsogják, hogy

Magyar vagyok, Keresztény vagyok és Fradista vagyok!

És sikeres, boldog ember akarok lenni Magyarországon!

Simon Sándor

Hozzászólhat, vagy visszanézhet a saját oldaláról.

2 hozzászólás

  1. Névtelen írta:

    Sajnos duplán aktuális rám ez. Magyar vagyok Magyar földön (még ha a határok hazudnak is erről…), erre azt a akarják, hogy gyermekem (majd egyszer…) a Szlovák Himnuszt énekelje minden reggel az iskolában. az üzletben, postán stb. ne beszélhessek saját anyanyelvemen a szintén Magyar eladóval, postással, a templomban ne énekelhessem a Magyar Himnuszt…

    Hozzászólás ideje: 2009. november 20. 18:04

  2. Franto írta:

    Sajnos duplán aktuális rám ez. Magyar vagyok Magyar földön (még ha a határok hazudnak is erről…), erre azt a akarják, hogy gyermekem (majd egyszer…) a Szlovák Himnuszt énekelje minden reggel az iskolában. az üzletben, postán stb. ne beszélhessek saját anyanyelvemen a szintén Magyar eladóval, postással, a templomban ne énekelhessem a Magyar Himnuszt…

    🙂

    Hozzászólás ideje: 2009. november 20. 18:09

HOZZÁSZÓLÁS