2024. március 29. péntek

Magyar bajnoki múlt, 16.rész. Az első nyolcvan év (összesítés)

Szerző: Simon Sándor Bejegyzés ideje: 2009. december 12.

NBI_1901-80Az első nyolcvan év (1901-1980) összesített adatai. A legutolsó ilyen összesítő részben (14.rész), az első hetven év után örömmel állapítottuk meg, hogy a Ferencváros átvette a vezetést. Nézzük, változott-e a sorrend, hiszen az előző részben láthattuk, az utolsó évtizedben a Fradi “csak” harmadik lett.

A most közölt tabella 1901-től 1980-ig az első nyolcvan évet összesíti, az előzmények, az eredmény alakulása a sorozat előző részeiben nyomonkövethetők.

Tabella_1901-80

A sorozatban eddig kialakult gyakorlat szerint csak azokat a csapatokat tüntettük fel, akik az eltelt idő összesített bajnoki mérkőzéseinek legalább a tizedén játszottak. 1901-től 1980-ig 1867 mérkőzés a maximum, tehát csak a minimum 187 meccset játszó csapatokat rangsoroltuk.

1901-től 1980-ig mindösszesen 85 csapat játszott valaha is a magyar labdarúgó bajnokság első osztályában, ezekből azonban csak 34 csapat érte el a 10 %-os határt.

A rangsor alapja a pont-százalék (a csapat által megszerzett összpontok aránya a csapat által megszerezhető maximális ponthoz), hisz ez fejezi ki a legobjektívebben a csapatok teljesítményét.

A tabellában vastagabb betűvel jelöltük a ma is NB I-ben játszó csapatokat.

A bevezetőben feltett kérdésre a tabella megadta a választ, a Fradi megtartotta vezető helyét, sőt növelte előnyét a második helyezettel szemben. Ennél a helyezésnél történt egy helycsere, mivel az Újpest megelőzte az MTK-t.

Ebben az időszakban a bajnoki aranyak és dobogós helyezések száma a következőképpen alakult:

FTC: 22 arany, 25 ezüst, 17 bronz, összesen 64 érem
Újpest: 18 arany, 15 ezüst, 15 bronz, összesen 48 érem
MTK: 18 arany, 17 ezüst, 11 bronz, összesen 46 érem
Bp. Honvéd: 6 arany, 11 ezüst, 3 bronz, összesen 20 érem
Vasas: 6 arany, 2 ezüst, 9 bronz, összesen 17 érem
Győri ETO: 1 arany, 0 ezüst, 2 bronz, összesen 3 érem
Videoton: 0 arany, 1 ezüst, 0 bronz, összesen 1 érem
DVTK: 0 arany, 0 ezüst, 1 bronz, összesen 1 érem

Folytatás hamarosan, a nyolcadik évtized (1981-től 1990-ig) eredményeivel, ami még tíz évvel közelebb hoz napjainkhoz, ebből adódóan egyre többen emlékeznek is a történésekre.

Az összeállítást készítette: Simon Sándor

Internetes forrás:
http://www.nemzetisport.hu/lexikon/20020729/bajnoki_mult/
http://hu.wikipedia.org (magyar labdarúgó bajnokságok)

Hozzászólhat, vagy visszanézhet a saját oldaláról.

HOZZÁSZÓLÁS