2024. április 20. szombat

Fradi-naptár: 08.09. – 08.15.

Szerző: Limpi Bejegyzés ideje: 2010. augusztus 9.

Kit lehet köszönteni, kiről lehet megemlékezni az előttünk álló hét napjain? 2010.  augusztus 9-től augusztus 15-ig.

2010. augusztus 9. hétfő

E napon ünnepli 54. születésnapját Major Ferenc. Major 1977 és 1981 között 101 mérkőzésen játszott (59 bajnoki, 22 nemzetközi, 20 hazai díjm.) és 5 gólt (1 bajnoki, 4 egyéb) szerzett. Tagja volt az 1978-as Magyar Kupa-győztes és az 1980-81-es bajnokcsapatnak. Ezt követően Zalaegerszegre igazolt.

Isten éltesse sokáig!

E napon ünnepli 71. születésnapját Garami József. 2002-ben lett csapatunk vezetőedzője, 2003-ban a 2003-2004-es szezon közben
távozott tőlünk. A bajnokság végén elhódítottuk a bajnoki címet, így távozása ellenére ő is a bajnoki cím részese volt.

Isten éltesse!

1931-ben, 79 évvel ezelőtt ezen a napon született Láng Károly, aki 1954 és 1958 között 153 mérkőzésen (84 bajnoki, 61 nemzetközi, 8 hazai díj) szerepelt a csapatunkban, mint középcsatár, amely meccseken 45 gólt (19 bajnoki és 26 egyéb) szerzett. 1958-ban tagja volt az MNK győztes csapatnak.

Emlékét megőrizzük!

1983-ben ezen a napon hunyt el Szittya Károly, olimpiai bajnok vízilabdázónk. 1948-tól 1954-ig a Ferencvárosi Torna Club vízilabdázója, úszója. Játékosként az állójátékban töltött be összekötő szerepet a hátvédek és a csatárok között. Lövései veszélyesek voltak, átadásaira a megfelelő időzítés volt a jellemző.
1973 és 1978 között edzőként is dolgozott vízilabda csapatunknál.

Emlékét nem feledjük!

2010. augusztus 11. szerda

Ezen a napon ünnepli 26. születésnapját Csurka Zoltán, aki balhátvédként 2005 őszén 5 mérkőzést játszott a Fradiban. Az azt követő télen Felcsútra került, majd több csapatot érintve jelenleg a Szigetszentmiklós labdarúgója.

Boldog születésnapot kívánunk!

2010. augusztus 12. csütörtök

Ezen a napon ünnepli 29. születésnapját Wolry Wolfe. Rafe Wolfe testvére 2009 februárjában érkezett és csupán néhány mérkőzésen lépett pályára csapatunkban. 2009 nyarán lejárt a kölcsönszerződése és nem maradt csapatunkban.

Boldog születésnapot!

2010. augusztus 13. péntek

Ezen a napon ünnepli 27. születésnapját Jeremias Buz. Az argentín hátvéd első nb2-es szezonunkban, azaz a 2006-2007-es idényben volt csapatunk játékosa.

Boldog születésnapot!

2010. augusztus 14. szombat

49. születésnapját tölti be a szombati napon Kincses Sándor. Kincses öt éven át volt ferencvárosi játékos (1985-1990). Összesen 168 mérkőzésen lépett pályára, és 30 gólt szerzett. Egy-egy bajnoki ezüst- és bronzérmet szerzett a Fradival. 1990-ben a svájci La Chaux-de-Fonds csapatához igazolt.

Isten éltesse!

105 évvel ezelőtt 22 esztendős korában ezen a napon hunyt el az első FTC-csapatkapitány, Berán József. Sok mindenben az elsők között volt az ős-Fradiban. Már a legelső hivatalos mérkőzésen szerepelt, majd 1905-ig összesen 71-en lépett pályára (46 bajnoki, 14 nemzetközi, 11 hazai díj). Hátvéd létére 10 gólt is szerzett, mindahányat bajnoki meccsen. Nézzük, miben is volt első! Tagja volt az FTC első bajnok és kupagyőztes csapatának. Egyébként kétszeres bajnok és kupagyőztes. Ez a kupagyőzelem az Ezüstlabdát jelentette akkoriban. Ő volt az első, aki a ferencvárosi védők közül gólt fejelt. És még egy, igazán sajnálatos elsőség: Ő volt az FTC és a magyar válogatott (ahol összesen négyszer játszott) első halottja. 1905 nyarán önkéntes katonai szolgálatot teljesített, ahol részt vett egy hadgyakorlaton. A nagy hőségtől eltikkadva egy tanyai kútból oltotta szomját, melynek a következménye hastífusz lett. A betegséggel sem kisportolt szervezete, sem az akkori orvostudomány nem tudott mit kezdeni, 1905. augusztus 14-én elhunyt. Az FTC első csapatkapitányának síremléke a Kerepesi temetőben ma is látható.

Emlékét a múló idő sem tudja elmosni!

2010. augusztus 15. vasárnap

1919-ben ezen a napon született Sárosi III Béla. Testvérei Sárosi György labdarúgó, Sárosi László vízilabdázó.
A “kis Sárosi” 1937 és 1946 között egyik vezéregyénisége volt a Fradinak. Összesen 326 mérkőzésen szerepelt (237 bajnoki, 56 nemzetközi,
33 hazai díjmérkőzés). Góljainak száma: 93 (64 bajnoki, 29 egyéb). Bajnokcsapat tagja: 1937-38, 1939-40, 1940-41.
Kupagyőztes csapat tagja: 1942, 1943, 1943 (Magyar Kupa). A magyar válogatottban 25 alkalommal játszott (1939-1945). 1 gól.
Nem sokkal a Fradiban történő bemutatkozása után írták róla: “Ma még felkelő csillag, de fél év múlva már ragyogóan fényes nap lehet a magyar futball egén.” A “kis Sárosi” a hatalmas termetű Béla, hamarosab igazolta a várakozást és egyik legjobb magyar támadófedezetté vált. Mindkét lábbal messziről és kitűnően rúgott, óriási bombáitól rettegtek a kapusok. No és a partdobásai, mint a lósrúgás akkorák voltak. Egyébként a beceneve is a derék állatot idézte – de ezt nem tudta megmondani, hogy kitől kapta…
Sárosi Béla fejjátéka is nagy élményt jelentett- de csak a nézőknek, hiszen ellenfelei a jó felépítésű játékost még elnyomni sem tudták. Még a németek sem: 1940-ben Berlinben mintegy 28 méterről nem tudták megakadályozni, hogy ne bombázza a labdát a hálóba. Ez volt az első eset, hogy Fradi játékos, több mint 100 ezer néző előtt játszott és még gólt is szerzett.

Az 1945-ös örökrangadón is emlékezetes gólt rúgott. Az R-csoport tagjaként egész éjjel razziztak – életveszélyben voltak -de így is, pár órai alvás után az örökrangadóra sietett. ÉS a Fradi az ő góljával 1-0-ra győzött. Az Üllői úton még egy gólt szerzett -a Dorog ellen – és eljött a búcsú a Ferencvárostól. Sárosi III külföldre távozott.

74 éves korában hunyt el Zaragozában. Fia – Sárosi Béla akaratának megfelelően – hazahozta édesapja hamvait, és a Rákoskeresztúri temetőben temették el.

Emlékét örökre megőrizzük!

1902-ben ezen a napon született Badó Raymund, Olimpiai bronzérmes és Európa-bajnok birkózó. 1986-ban hunyt el 84 évesen.

Emlékét megőrizzük!

Az összeállítást készítette: Bartók Ferenc

Felhasznált források:

Nagy Béla: Fradi Futballévszzázad

Nagy Béla: Fradisták futballmezben 1. 2. 3.

Nagy Béla: Kik játszottak a Fradiban?

ftc.hu

Wikipédia

mob.hu

A végére ugorhat és hozzászólhat.

HOZZÁSZÓLÁS