2024. március 28. csütörtök

Fradi-naptár: 11.15. – 11.21.

Szerző: Limpi Bejegyzés ideje: 2010. november 15.

Kit lehet köszönteni, kiről lehet megemlékezni az előttünk álló hét napjain? 2010.  november 15-től november 21-ig.

2010. november 15. hétfő

A hét első napján ünnepli 36. születésnapját Dragóner Attila. Dragóner a jelenlegi csapatban a legrutinosabb játékosunk,  az 1997-98-as szezonban igazolt csapatunkhoz. Első szezonjában 33 bajnokin lépett pályára és 3 gólt szerzett. Ezután egy külföldi kitérő következett, majd a 2000-2001-es szezonban visszatért a Fradiba. A 2003-2004-es idényt követően Portugáliába igazolt de nem sokkal később újra visszatért és azóta folyamatos tagja a csapatnak. Több, mint 220 bajnokin lépett már pályára a Fradiban és 27 gólt jegyzett. Tagja volt a 2000-2001-es és a 2003-2004-es bajnokcsapatnak és a 2003-as és 2004-es Kupagyőztes gárdának.

Boldog születésnapot, Dragó!

2010. november 16. kedd

1890-ben ezen a napon született Feldmann Gyula. Feldmann az FTC-ben összesen 35 mérkőzésen szerepelt. (13 bajnoki, 5 nemzetközi, 7 hazai díjmérkőzés). A magyar válogatottban 10 alkalommal játszott (3: FTC)

Feldmann 1955 november 2-án hunyt el.

Emlékét megőrizzük!

2010. november 17. szerda

105 évvel ezelőtt ezen a napon született Kocsis Antal olimpiai-, és Európa-bajnok ökölvívónk. Kocsis 1924 és 1930 között volt az FTC sportolója. Első jelentős eredményét – magyar bajnoki címet légsúlyban – 1926-ban szerezte. 1925 és 1929 között 20 alkalommal szerepelt a magyar válogatottban. Jelentős nemzetközi eredményeit 1927-ben és 1928-ban érte el. Az 1928 évi nyári olimpiai játékokon, Amszterdamban olimpiai bajnoki címet nyert. A magyar sport történetében ő nyerte az első olimpiai bajnokságot ökölvívásban. Az újkori olimpiák történetében ez volt a tizennyolcadik magyar aranyérem. Ezzel a győzelmével Kocsis Antal egyben Európa-bajnoki címet is szerzett, így ő lett a sportág első magyar Európa-bajnoka. 1994. október 25-én az Egyesült Államokban, Titusville városában hunyt el.

Szívünkben örökké él!

2010. november 19. péntek

1901-ben e napon született Furmann Károly. Az FTC-ben összesen 308 mérkőzésen szerepelt! (143 bajnoki, 128 nemzetközi, 37 hazai díjmérkőzés)
Góljainak száma: 12 (2 bajnoki, 10 egyéb)
Bajnokcsapat tagja: 1925-26, 1926-27, 1927-28
Kupagyőztes: 1928 (KK), 1922, 1927, 1928 (MK)
A magyar válogatottban 11 alkalommal játszott.
Az FTC örökös bajnoka (1974)

Emlékét örökre megőrizzük!

2010. november 20. szombat

1932-ben e napon született Mátrai Sándor. Mátrai 1953 és 1967 között 554 találkozón ölthette magára a Fradi zöld-fehér mezét
Mátrai. Góljainak száma: 50. Három bajnokcsapat és egy MNK-győztes gárda csapatkapitánya volt. A híres védő becsúszószerelései fogalommá váltak.

1965-ben az év játékosa volt. Ugyanebben az évben ő emelte
magasba a VVK-t – ezt rajta kívül egy magyar csapatkapitány sem tette egyetlen nemzetközi kupában sem. 81 válogatottságával minden idők magyar válogatott játékosai között az élmezőnyben találjuk, a Fradiből ő a listavezető! Három világbajnokságon vett részt (1958, 1962, 1966) és játékával általános elismerést aratott.
A klub a tiszteletére 1969-ben búcsúmérkőzést rendezett.
Mátrai 2002. május 29-én hunyt el.

Szívünkben örökké él!

Az összeállítást készítette: Bartók Ferenc

Felhasznált források:

Nagy Béla: Fradi Futballévszázad

Nagy Béla: Fradisták

futball-adattar.hu

ftc.hu

A végére ugorhat és hozzászólhat.

HOZZÁSZÓLÁS