2024. március 29. péntek

Ellenfélnézőben: Videoton FC

Szerző: Simon József Bejegyzés ideje: 2011. október 1.

A jövő hétvégén ismét a nemzeti válogatottak veszik át a stafétabotot, ám ezelőtt még az OTP Bank Liga 11. fordulójának mérkőzésein izgulhatunk. A mi meccsünk a forduló rangadójának ígérkezik: a címvédő Videoton látogat az Üllői útra egy mindkét csapat számára rendkívül fontos találkozó erejéig, melyet a Sport2 természetesen élőben közvetít vasárnap este 6 órai kezdettel.

Ha egy külső szemlélő csak holnapi ellenfelünk elmúlt 10 évi eredménysorát veszi alapul, akkor azt gondolhatná, hogy mindig is egy rendkívül stabil háttérrel rendelkező csapat volt a Videoton, hiszen 8.-nál rosszabb pozícióban sosem végeztek a piros-kékek az ezredforduló óta, sőt, kétszer is eljutottak a Magyar Kupa döntőjéig, amit 2006-ban sikerült is megnyerniük (idén tavasszal emlékezetes kupadöntőn a Kecskemét diadalmaskodott) és háromszor állhattak fel a dobogóra (2006-ban, 2010-ben és 2011-ben, utóbbi, mint az köztudott, az együttes történelmének első bajnoki címét is jelentette egyben). Valójában azonban a fehérváriak a 2007/2008-as szezonban legalább olyan nehéz helyzetbe kerültek, mint mi ebben az évben: többszázmilliós nagyságrendű adósságokról lehetett hallani, és télen még az is komolyan kérdéses volt, hogy be tudják-e fejezni a bajnokságot. Ekkor azonban színre lépett a Garancsi István vezette válságstáb, és a klub mesés fejlődésen ment keresztül: az adósságokat rendezték, és olyan alapokat raktak le, amire építkezve a célok már nemzetközi szinten mérhetőek lehetnek. A Vidi akkori és a Fradi mostani helyzetének párhuzamba állítását igazolja, hogy elnökünk, Kubatov Gábor két szurkolói ankéton is elmondta: annak idején időpontot egyeztetett Garancsi Istvánnal és tanácsokat kért tőle felkészülve a várható rejtett problémákra és azok kezelésének hatékony módjára. Ha a végeredmény is hasonló lesz, akkor bizton állíthatjuk, hogy megérte: az első év ugyan a Sóstó felett is a stabilizálással telt és közben “csak” egy 6. helyre futotta, ám azóta minden évben az egyik legkomolyabb bajnokesélyesként kell tekinteni a fehérváriakra, és ugyan 2010-ben óriási csatában még a Debrecen futott be, tavaly már nem volt akadálya a sima bajnokavatásnak.

Ennek ellenére a klubvezetők nem elégedtek meg a sikerekkel és új irányvonalat jelöltek ki, melynek áldozatául esett a sikeredző, Mezey György és egy játékosként világklasszis, 2-szeres BL-győztes, 52-szeres portugál válogatott, ám edzői pályafutásának még csak az elején járó 41 éves szakembert szerződtettek a kispadra Paulo Sousa személyében, nem titkoltan azzal a céllal, hogy egy új szemléletet honosítson meg Székesfehérváron, melynek eredményeképpen a Vidi stabil BL-résztvevővé válhat. Ez az út persze tartogatott kockázatokat, hiszen az egységes bajnokcsapatban rengeteg változtatást eszközölt a luzitán mester (bevallottan a szándékoltnál többet), és ez még meglátszik az idei szereplésen is: a piros-kékek 10 kört követően 17 ponttal a 6. helyen állnak, a forduló elején 9 pontos hátrányban a listavezető Debrecentől.

A játékosok távozásának okai sokrétűek voltak. Farkas Balázs (Vasas), Bojan Djordjic (Blackpool), Damir Milanović (Tatabánya), Hídvégi Sándor (ZTE), Szakály Dénes (ZTE), Goran Vujović (Haladás), Lencse László (Kecskemét) és Gyurcsó Ádám (Kecskemét) nem fért bele Sousa elképzeléseibe, így az első négy futballista végleg, míg utóbbi négy kölcsönben elhagyta Fehérvárt és a zárójelben jelzett csapatokhoz írt alá. Sebők Zsoltot, Lázár Pált és Marko Anđićot külföldre értékesítette a klub még a nyáron. A kölcsönből visszatérő Présinger Ádám és Sitku Illés a több játéklehetőség reményében Pápára, illetve Tatabányára szerződött. Szintén kölcsönből tért vissza Ponczók Csaba és Horváth Gábor is, ám előbbi játékjogát felfüggesztették a bundabotrányban való állítólagos érintettség miatt, míg utóbbi végleg visszatért Hollandiába. Speciális helyzetbe került Lipták Zoltán, akit először csapatkapitánynak neveztek ki, majd megfosztották őt ettől, végül az átigazolási időszak utolsó napján közös megegyezéssel váratlanul szerződést bontottak vele. A válogatott játékos állítólag mindenképpen külföldre akart szerződni és nem találta meg a közös nevezőt a vezetőedzővel, jelenleg azonban szabadúszó egy sikertelen angliai próbálkozást követően.

A távozók helyére túlnyomórészt külföldiek érkeztek, érthető módon sokan a latin térségből. Első ízben 3 spanyol futballista, Alvaro Brachi, Héctor Sanchez és Walter Fernandez, valamint Újpestről a szerb Nikola Mitrović igazolt a Vidihez, majd a portugál Evandro Brandão és Filipe Oliveira is így tett (utóbbi csak kölcsönbe a Parmától). Bár már az utóbbi két játékos is a nyitány után jött, még messze nem lett vége a sornak, hiszen a folyamatosan távozó védők pótlásáról gondoskodni kellett, így került Fehérvárra a brazil Paulo Vinicius Souza, a 25-szörös portugál válogatott Marco Caneira és a görög Vasziliosz Aposztolopulosz. Közben egy 18 éves szerb kapustehetséget, Filip Pajovićot is sikerült aláírásra bírni, hogy aztán az utolsó fogás sokak örömére egy magyar válogatott középpályás, Tóth Balázs legyen. A legnagyobb problémát vélhetően az jelenti a fehérvári szakmai stábnak, hogy rendkívül nagy időeltolódással érkeztek az erősítések (Tóth például mindössze 3 hete írt alá), ráadásul menet közben távoztak újabb kulcsemberek, így egyszerűen képtelenség volt egységes csapatot gyúrni az egyébként minőségi játékosállományból.

A fentiek tükrében talán nem meglepő, hogy nincs ex-fradista a Vidi jelenlegi keretében, hacsak nem számoljuk bele a harmadik-negyedik számú kapusposztot betöltő Somodi Bencét, aki a mi nevelésünk. Fordított előjellel már találunk valódi exeket: Végh Zoltán 63, Csizmadia Csaba 69 bajnokin képviselte a székesfehérvári színeket.

Az elmúlt hetek alapján a Videoton várható vasárnapi kezdőcsapata a következő lehet:

Tujvel – Brachi, Vaskó, Caneira, F. Oliveira – Sándor, Mitrović, Tóth B. (Vasiljević) – Evandro, Alves, Walter (Gosztonyi)

A bukmékerek a Vidit annak ellenére a mérkőzés esélyesének tartják, hogy ellenfelünk az idei szezonban még nem győzött idegenben. 42 fogadóiroda oddsainak átlaga alapján a mi győzelmünk 3,71-szeres, a döntetlen 3,25-szörös, a vendégsiker 1,81-szeres pénzt fizet a jól tippelőknek. Nagyon fontos lenne győznünk, úgyhogy őszintén reméljük, hogy meglepetést okozunk majd.

Hajrá Fradi!

Összeállítást készítette: Simon József

Hozzászólhat, vagy visszanézhet a saját oldaláról.

HOZZÁSZÓLÁS