2024. április 20. szombat

Ellenfélnézőben: Budapest Honvéd

Szerző: Simon József Bejegyzés ideje: 2012. augusztus 24.

Érdekes mérkőzést hoz az OTP Bank Liga 5. fordulója, hiszen a Ferencváros és a Budapest Honvéd Üllői úti presztízscsatáján mutatkozhat be a kispadon új vezetőedzőnk, Ricardo Moniz. A találkozót a hőségriadó miatt az eredeti időpontnál kicsit később, 16:15-kor kezdik, de ugyanúgy az m1 közvetít.

A tavalyi szezonban szintén a Honvéddal játszottunk az 5. fordulóban, csak akkor fordított pályaválasztással, és további fontos különbség, hogy a Németh Norbert góljával 1-0-ra elvesztett mérkőzés után távozott Prukner László vezetőedző, míg most előtte történt ugyanez Détári Lajossal. Tavallyal ellentétben azonban most rögtön kinevezték az utódot, és a holland Ricardo Moniz neve jól csengő név a szakmában. Ellenfelünknél – mint az köztudott – szintén edzőváltás történt a nyáron, a Pécsre távozó Supka Attila helyét az olasz Marco Rossi vette át. A tar talján mesternek néhány hét előnye van holland kollégájával szemben a csapatépítés folyamatában, sőt, a Honvéd (az MTK-val karöltve) mindenkinél korábban hangolt élesre, hiszen már július első hetében EL-párharcot vívtak. Ez hűen tükröződik a tabellán is, hiszen pont ez a két együttes áll jelenleg az élen, igaz, az MTK a ma esti győztes meccsével ugrott az első helyre, talán csak ideiglenesen. Nagy kérdés, hogy mikor jön el a többi csapathoz képest túl korai formaidőzítés okozta törvényszerű teljesítmény-hanyatlás? Ha ennek jelei már holnap mutatkozni fognak a piros-feketéken, akkor jó esélyeink vannak, hiszen a mieinket az edzőcsere motiválhatja: nyilván mindenki bizonyítani szeretne az új főnöknek. Optimizmusunk annak ellenére reális lehet, hogy a kispestiek nagyon masszív együttessé érettek Rossi kezei alatt: ezt még az Anzsi ellen is sikerült egy ízben megmutatniuk, de óriási fegyvertény a Videoton idegenbeli két vállra fektetése Lovrić emlékezetes büntető-védésével megspékelve. Mindent egybevetve a profi bukmékerek szerint kiszámíthatatlan mérkőzés ígérkezik, amelyen egy hajszállal esélyesebbek vagyunk: 21 fogadóiroda szorzóinak átlaga alapján a győzelmünk 2,47-szeres, a döntetlen 3,15-szörös, a vendégsiker 2,59-szeres oddsal bír.

A Honvéd jó szereplése kissé talán meglepő lehet a játékoskeret nyári átalakulásának tekintetében is. Néhány kiegészítő ember mellett számos rutinos futballista is távozott George F. Hemingway csapatától, ilyen például Hajdú Norbert, Németh Norbert, Sorin Botis és Jean-Baptiste Akassou, ám a megemlítendő veszteségek közé tartozik Sánta András, Horváth Adrián és Emir Hadžić is. Helyükre kivétel nélkül idegenlégiósok érkeztek, akiket Magyarországon eddig még nem ismertünk. Közülük egyelőre hármat érdemes név szerint kiemelni: az egyik a szerb Aleksandar Ignjatović, akit Botis helyére szerződtettek a védelem közepére, és egyelőre megállja a helyét; a másik a szintén szerb középpályás, Boris Živanović, aki már két gólnál jár az NB1-ben és stabil kezdőnek mondhatja magát a jobb oldalon; míg a harmadik figura a mali támadó, Drissa Diarra, aki hol kezdőként, hol csereként kap játéklehetőséget. A többieket még nem láthattuk… Előtérbe kerülhetnek azonban az akadémista fiatalok, élen Baráth Botonddal, Vernes Richárddal, Czár Richárddal, valamint a tavaly nyár végén leigazolt, ám Supka által a tartalékok közt jegelt Souleymane Diabyval.

Mindkét gárda a legerősebb összeállításban készülhet, egyetlen pont kivételével: Marco Rossi nem számíthat a Videoton elleni fegyelmezetlensége miatt 4 meccset is kihagyni kénytelen Kemenes Szabolcsra, ami azért is lehet fontos tényező, mert Sánta eladásával a fiatal Czuczi Márton lett a cserekapus, és bizony a legutóbbi fordulóban a Paks ellen kapott 3 gólból 2-nek tevékeny részese volt a rutintalan hálóőr. Az olasz mester a legjobban a 4-1-2-3-as felállást szereti, bár többféle hadrend is elképzelhető vendégoldalon. Hogy Ricardo Moniz milyen szerkezetet képzelt el, és azon belül kiknek szavaz bizalmat? Ez rejtély, így még tippelni sem érdemes. A Honvéd várható kezdőcsapata a következőképpen alakulhat:

Czuczi – Lovrić, Ignjatović, Debreceni, Baráth – Johnson – Živanović, Ivancsics – Délczeg, Diaby, Vernes (Diarra)

Hajrá Fradi!

Simon József

Hozzászólhat, vagy visszanézhet a saját oldaláról.

HOZZÁSZÓLÁS