2024. március 29. péntek

Győzelmi sorozatban

Szerző: Simon Sándor Bejegyzés ideje: 2014. április 13.

Leonardo-PAFCEljött hát az az idő, amire oly sokat vártunk. Hogy a csapat egymás után csak győzzön és győzzön. Három győzelem a mai labdarúgásban már sorozatnak számít. Örüljünk?

Nem tudom, ki hogy van vele, én örülök. Mert tény, tegnap nem volt jó a játék, de a győzelem a Ferencvárosé lett!

FTC – Puskás Akadémia 1-0 (0-0)

Hányszor, de hányszor bosszankodtunk, amikor jól játszott a csapat, ám egy-két buta hiba miatt elbukta a pontokat. Most pedig egy jól helyezett Mateos tizenegyessel hozták a meccset. Tetszik, nem tetszik, én ezen nem vagyok hajlandó bosszankodni. Nem, mert a játék, ahogy eddig is láthattuk volt már, és biztos vagyok benne, lesz is még jobb, de a bajnokság ezen szakaszában ez a három pont sokat ér, nagyon sokat, ezt kell kihasználni. A meccs? Van egy Leonardónk, aki képes eldönteni a meccset. Mi is történt? A tizenegyes előtt belerúgtak, utána is volt nem egy megindulása, amelyik után újabb kiállítás jött az ellenfélnek. Nagyon úgy tűnik, hogy az ő sebessége a magyar NB I fölött van, messze fölötte. Ha rá tud gyorsulni, akkor szabályosan nem lehet megállítani, szabálytalanul is nehéz, mert nem érik utol. Ilyen az, amikor valaki a labdával is gyorsabb, mint ellenfele labda nélkül. És akkor még nem is beszéltünk a sebesség mellett a technikai tudásáról. Mert ugye Somaliának is van sebessége, mégis érezzük a különbséget. Nézzünk egy kicsit vissza, a győzelmi sorozatunk eddigi mindhárom mérkőzésén erről a brazil fiatalemberről kellett írni, őt lehetett kiemelni, mint a győzelem zálogát. Olybá tűnik, ha neki megy, zsákban lehet a három pont. Azért szombaton a Puskás ellen a Puskás elleni játék után meg kell említeni a kapusunk, Dibusz Dénes nevét is. Mert Leonardo ide, Leonardo oda, az ő teljesítménye is kellett a győzelemhez, a sorozat folytatásához. Speciel ennek is örülök, mert minden valamirevaló csapat építése ugye úgy kezdődik, végy egy jó kapust. Remélem, ez a teljesítmény nála is az alap lesz, mert a Fradi kapujában ez az alap, ezt várjuk. Hiába, ilyen szigorú népség vagyunk mi, Fradi szurkolóknak nevezett csoport.

Ismételem, mert jó, az utolsó három meccsen három győzelem, megállapíthatjuk, jó irányt vett a Fradi. Ezt a hármas sorozatot kell minél hosszabbra nyújtani, aztán akkor csak rajtunk múlik az az annyira áhított dobogó. Gondoltuk volna ezt, mondjuk az MTK elleni vereség után? Ilyen ez a bajnokság. Három győzelem nélküli meccs és elszállnak, három győztes meccs és visszajönnek azok a remények. Éljünk a lendülettel! Hajrá Fradi!

Simon Sándor

Fotó: nemzetisport.hu, Czerkl Gábor

A végére ugorhat és hozzászólhat.

4 hozzászólás

  1. gyulabá írta:

    Isten őrizz, hogy fanyalogjak három győzelem után, csak be kell valljam, nekem kicsit félelmetes, hogy minden Leonardóról szól. Mert az az igazság, hogy a gólok mind tőle erednek valamilyen formában – de mi lesz velünk, ha Leo valamilyen oknál fogva nem játszhat???
    Mi van Jennerrel, Bödével, és Holmannal? Somália sem az igazi. Busai sem nyújt semmi kiemelkedőt. Nem lehet csak egy emberre rátenni mindent!!!

    Persze: Hajrá Fradi! (s hajrá többi focistáink!)

    Hozzászólás ideje: 2014. április 13. 17:28

  2. Kinizsi írta:

    Sok pontot vesztettünk jó játékkal. Most végre, pocsék játékkal győztünk. A csapat kerete erősítésre szorul! A játékvezetői kar szintén! Szegény Erdős össze-vissza fütyörészett…

    Hozzászólás ideje: 2014. április 14. 14:26

  3. Sárosi István írta:

    Már bocsánat,de álljon meg a diszmenet!Most nyertünk,vagy találtunk 3 pontot? Természetesen szivből örülök, de kaphattunk volna egy ötöst is. Dibusz, Áldjon meg az Isten. De meddig tovább? Pápa ellen nem mérvadó,az UTE a 93 percben lőtt kapufát, most mi lőttünk be egy büntetőt. Mire következtessünk mindebből? Hat forduló van hátra.Mi lesz? Akarunk BL es csapat lenni vagy -nem. A mutatott játék rengeteg kivánnivalót hagy maga után.!Most már minden pont-egy falat kenyér.Böde, mi van veled?Minden Leonardótól függ ezután? Kap egy komoly emberfogót mi lesz velünk?Most jönnek a nehéz meccsek a tét-lét meccsek.Komoly értéke van a pontoknak.A fele csapat felett függ Damoklesz kardja. De még itt vannak, itt kapják a pénzt. Ez sem inspirálja őket.? Akkor itt tényleg komoly bajok vannak.Legyen ez az ötezer néző figyelmeztető. Elnézést, de volt a ’60.-as években olyan Fradi meccs vasárnap délelőtt, hogy felszólitották a nagyaérdemüt:” A pályát 10 centis hó fedi, vagy letapossák a havat, vagy elmarad a meccs.Letapostuk 10 ezren! lett meccs:2:0 a javunkra(Albert két góljával) – a KOMLÓ ellen! Cefetté áztunk esti meccsen az ÓZD ellen, 5:0 javunkra. Anno ’60. Hol a sziv? Hol az odadás mindkét fél részéről?????Nem nosztalgia, sajnos a fájó jelen!

    Hozzászólás ideje: 2014. április 14. 17:20

  4. Takács Gábor írta:

    Persze, hogy örüljünk !

    A profi futballban az eredmény a legfontosabb. Öt egymást követő meccsen maradtunk veretlenek, hármat pedig megnyertünk zsinórban.
    SEMMIVEL SEM VAGYUNK gyengébbek a magyar mezőny egyetlen csapatánál sem !

    Jósolni nem akarok, de a FRADINÁL a dobogó MINIMÁLIS cél !!!

    Hozzászólás ideje: 2014. április 18. 16:36

HOZZÁSZÓLÁS