2024. március 28. csütörtök

Világbajnok volt a vendégünk

Szerző: SzB Bejegyzés ideje: 2014. október 2.

Az FTC Baráti Kör szeptemberi ülése, sajnos, megint szomorú megemlékezéssel kezdődött.

Egy nemes ellenfélre, az életének 86. évében elhunyt Sándor Károlyra, egy perces néma fejhajtással emlékeztek az összejövetel résztvevői. Dr. Springer Miklós ismertette, hogy Csikar temetése október 3-án, 15 óra 30 perckor lesz a Farkasréti temetőben.

DSCN5272Ezután derűsebb percek következtek. A közelmúltban az üzbegisztáni birkózó világbajnokságon a kötöttfogásúak 80 kg-os súlycsoportjában aranyérmet szerzett Bácsi Pétert is a vendégeink között köszönthettük. Péter belépett azon magyar birkózók sorába, akik egy éven belül szereztek EB- és VB-aranyat. Elmondta, hogy viszonylag könnyű verseny volt, mivel jól sikerült a felkészülése. Az öt győztes mérkőzés alatti 30:6-os pontarány mindennél többet mond. Célja nem is lehet más, mint az olimpiai győzelem, erre készül. Edzője, az olimpiai bajnok Sike András legyen a példa!

Bácsi Péter Gyál szülöttje, így nem véletlen, hogy az összejövetel meghívott vendége volt Pápai Mihály, Gyál polgármestere is. Rövid ismertetést tartott a főváros agglomerizációjába tartozó, mintegy 24 ezer lakost számláló város fejlődéséről, sporttal kapcsolatos tevékenységéről, fejlesztéséről. Öröm számukra, hogy Bácsi Pétert támogathatják, aki a gyáli fiatalok példaképe. Elárulta, hogy szeretnék, ha a következő választási ciklusban Péter a képviselő testület tagja lenne, és az egészséges életmóddal, a sporttal való foglalkozás lenne a feladata.

DSCN5271Sike András elmondta, hogy az FTC birkózó szakosztálya és gyáli birkózó szakosztály között szoros a kapcsolat, a mintegy 60-70 fiatal FTC-Gyál kettős igazolással versenyez, s remélhetőleg újabb tehetségek kerülnek ki közülük. Az FTC birkózó szakosztályának hasonló szatellit egyesületei vannak Ócsán, Inárcson, Dabason és Csévharaszton is.

Ezt követően Szántay Balázs, az FTC Baráti Kör titkára számolt be a Sárosi (Stefancsics) család emléktáblájának avatásáról. Köszönetet mondott azoknak, akik személyesen is megjelentek az ünnepségen, külön megköszönte Rudas Ferenc és dr. Springer Miklós jelenlétét. Ezután ismertette egykori válogatott labdarúgónk, Megyesi István fűtési problémáinak megoldására indított támogatási akció eredményét, megköszönve Havasi Mihály adományát, a Nagy Béla Hagyományőrző Egyesület szponzorainak (Penta Kft., Protech Kft., Kaloterm Zrt., Ybl Tervező Kft.) és a fűtőlapokat forgalmazó cég támogatását. Hogy milyen fontos volt Megyesi István számára ez az akció, azt jól mutatja szívhez szóló köszönő levele is.
IMG_20150119_0003 (1)

DSCN5267Hélisz József főtitkár beszámolt a Kocsis Sándor emlékmű felállításának aktuális helyzetéről, majd ismertette, hogy a múlt héten a 85. születésnapját ünneplő Juhász Gyuláné, Klárikát, akinek első és utolsó munkahelye, egészen a nyugdíjazásáig az FTC volt, meghívták a mai összejövetelre, de egészségi problémái miatt nem tudott a meghívásnak eleget tenni. Az FTC Baráti Kör ajándékát dr. Som Ferenc viszi el Klárikának. Dr. Som Ferenc tájékoztatta a megjelenteket arról, hogy a népligeti sportcentrumban emlékfát ültettek Vitéz Tamás, egykori FTC kézilabdás emlékére, aki 1972 és 1994 között, a haláláig a népligeti terület vezetője volt.

Az FTC Baráti Kör következő összejövetelének időpontja: 2014. október 28.

DSCN5273

SzB
2014. szeptember 30.

Hozzászólhat, vagy visszanézhet a saját oldaláról.

HOZZÁSZÓLÁS