2024. március 28. csütörtök

Hétből hét

Szerző: SzB Bejegyzés ideje: 2015. február 16.

DSCN6083Még két hét van a tavaszi rajtig, de az időjárás már tavaszi volt. Napsütésben lépett a Népliget füves centerpályájára a Fradi a szlovák ZP Sport Podbrezova csapata ellen.

Doll mester ezúttal megkeverte a két csütörtöki csapatot, hogy újabb variációkat próbáljon ki. Balhátvéd poszton új igazolásunk, az equadori Ramirez is bemutatkozott a hazai közönségnek. Fiaink az első félidőben is fölényben játszottak, de ezt csak két 11-esből lőtt góllal sikerült igazolni. Az elsőt Ugrai értékesítette, a másodikat pedig Ramirez, aki kiharcolta a büntetőt. A második félidő teljes sorcserével, és szemre tetszetős támadásokkal kezdődött. A helyzetkihasználás ezúttal sem volt tökéletes, de Lamah szépségdíjas gólt lőtt. A szlovákok 11-esből szépítettek, majd Batik állította be a 4:1-es végeredményt. Hétből hét győzelem! Ez igen, de ahogy az egyik legendánk mondta a meccs után, ezeknek a győzelmeknek az igazi értékét majd a bajnoki mérkőzések fogják utólag hitelesíteni…

Szakmai értékelésbe megint nem kezdenék, de azzal a véleménnyel egyetértek, mely szerint ilyen jó keretből nem lesz könnyű kijelölni a kezdőcsapatot. Amit viszont nyugodtan ki merek jelenteni, Ramirez nagy értéke lehet a csapatnak. Gyors, kemény, jól cselez és jól ad be. Maradjon ilyen!

Hajrá Fradi!

SzB
2015. február 15.

DSCN6086DSCN6089

Hozzászólhat, vagy visszanézhet a saját oldaláról.

1 Hozzászólás

  1. Kinizsi írta:

    Hol vannak a krónikások? Azóta már nyolcból nyolc, majd egy döntetlen. Senki nem volt Hévízen és Debrecenben? A Pápa elleni meccset az interneten néztem, de az nem azonos a helyszíni szurkolással.

    Hozzászólás ideje: 2015. február 22. 13:57

HOZZÁSZÓLÁS