2024. április 18. csütörtök

A sas védőszárnyai alatt

Szerző: SzB Bejegyzés ideje: 2015. július 30.

DSCN6041Az FTC Baráti Kör júliusi összejövetelének meghívott vendége a Groupama Aréna tövében álló Fradi sas szobor tervezője és alkotója, Szőke Gábor Miklós, fiatal szobrászművész volt. Elmondta a szobor születésének körülményeit, paramétereit. A Fradi eredeti címerében szereplő sas volt a kiindulópont. A prédájára, a labdára lecsapó sas ötlete sok tervvázlat után született meg. A szobor megvalósítása hét hónapot vett igénybe, közel 120 ember dolgozott rajta. A 15 méter magas, 16,8 méter szárnyfesztávú, 16 tonna súlyú alkotás Európa legnagyobb madárábrázolása. A labdára hátulról becsapódó sast ábrázoló mű megvalósítása komoly statikai feladatot jelentett. A labda innovatív betonból, a sas pedig mintegy 2000 rozsdamentes vázdarabból és 7000 rozsdamentes acéllemezből készült. A beszélgetés során kiderült, hogy a Fradi sasra nem csak az alkotója, hanem a Fradi családot képviselő jelenlévők is nagyon büszkék. Megismerhettük Szőke Gábor Miklós családi hátterét, tanulmányait, egyedi alkotó művészetének induló lépéseit. DSCN7361Párja és munkatársa, Hauer Berta segítségével vetített képeken és videón láthattuk és csodálhattuk a világ szinte minden pontján megtalálható, egyedülálló Szőke alkotásokat.

DSCN7362Megköszönve a fiatal pár látogatását, az FTC Baráti Kör elnöksége nevében Takács Tibor és Kiss Imre átadta Szőke Gábor Miklósnak a tiszteletbeli baráti kör tagságról szóló oklevelet és a Baráti Kör jelvényét.

DSCN7303Az összejövetel keretében köszöntöttük 80. születésnapja alkalmából Kopeczky Lajost, a közismert építészmérnököt, zenészt, riportert és műsorvezetőt, aki, nem utolsó sorban, az FTC Baráti Kör szóvivője és lelkes tagja. (Egy nappal korábban a Nagy Béla Hagyományőrző Egyesület Bécsi utcai székhelyén az egykori újságíró, tv-s és rádiós kollégák, a fradista sportolók és barátok, a családtagok jelenlétében, az FTC vezetősége nevében Nyíri Zoltán operatív igazgató, a Ferencvárosi Önkormányzat részéről dr. Bácskai János polgármester köszöntötte az ünnepeltet.)

A következő összejövetel időpontja: 2015. augusztus 25. Addig is: HAJRÁ FRADI!

SzB
2015. július 28.

Hozzászólhat, vagy visszanézhet a saját oldaláról.

1 Hozzászólás

  1. PLPBB írta:

    Tényleg nem bántásból, de nagyon sok helyen előjön ez,úgyhogy muszáj megkérdeznem:
    Senkit nem zavar hogy a Fradi címerállata nem sas?
    Úgy értem, hogy egészen a 90-es évekig, a megkérdőjelezhető minőségű zöld sasos nótáig fradista körökben közismert volt hogy a labdarúgó szakosztálynak a 10-es évekből származó turulos címere is van, ami ugyanolyan egyesületi jelkép volt mint a Fradi-címer, tudtommal még ilyen mezünkgis volt.
    Nem vagyok ornitológus, de a mondabeli turul tudtommal sólyomféle, ami elég messze van az amerikai körökben oly népszerű sastól.
    Elnézést, hogy előjövök ezzel, de ha valahol, akkor itt szerintem szakértő fülekre talál ezaa gondolat.

    Hozzászólás ideje: 2015. augusztus 6. 00:11

HOZZÁSZÓLÁS