2024. március 28. csütörtök

A Fradi TV „különadása”

Szerző: SzB Bejegyzés ideje: 2015. augusztus 27.

DSCN7594Az FTC Baráti Kör augusztusi összejövetelén a Fradi TV két műsorvezetője, Kovács „Kokó” István és Tóth Tímea volt a vendég.

Kokó a nagy külföldi klubok példájából kiindulva javasolta a Fradi vezetőségének, hogy Magyarországon elsőként hozzanak létre egy klub TV-t. Az elképzelés tavaly decemberben meg is valósult a Sportklubbal kötött szerződés alapján. A 26 perces műsor, ami mindmáig kuriózum hazánkban, minden hétfőn 18 óra 40 perckor kezdődik. Augusztus 24-én már a 36. műsor került adásba.

A jelenlevők a műsor készítésének kulisszatitkairól is tájékoztatást kaptak, megtudhatták azt is hogy a meccsjelenetek hiányának jogi és pénzügyi akadályai vannak. Igyekeznek minden szakosztály eredményeiről beszámolni, de a műsoridő mintegy 50-60 százalékát a labdarúgás teszi ki.

Timi és Kokó készségesen válaszolt a hallgatóság kérdéseire. Beszéltek a Fradihoz való kötődésükről. Tóth Timi zöld-fehér színekben elért kézilabdás sikerei alapján eddig is egyértelmű volt, Kokó viszont úgy volt mindig Fradi érzelmű, hogy az olimpiai győzelmét is Vasas sportolóként érte el, jóllehet, nem rajta múlt, hogy nem fradistaként.

Kokó megmagyarázta a műsor állandó befejező mondatának, a „Hajrá Fradi, mindig és soha!” eredetét: küzdeni mindig, feladni soha.

DSCN7588Hélisz József főtitkár köszönte meg a Kovács „Kokó” Istvánnak és Tóth Tímeának a megjelenést, és további sikereket kívánt a műsorhoz, majd a hagyományoknak megfelelően egy-egy FTC Baráti Kör jelvényt adott át a vendégeknek.

Ezt követően bejelentésekre került sor. Hélisz József ismertette, hogy az Albert Flórián Alapítvány által szervezett IV. Fradi Családi Napra augusztus 30-án, vasárnap 9 órától 17 óráig kerül sor a népligeti sportcentrumban.

Takács Tibor tájékoztatást adott a II. Kocsis Sándor emléktornáról, amelyre augusztus 28-án és 29-én rendeznek meg a margitszigeti Iharos Stadionban. A tornán a Barcelona, az FTC, a Puskás Akadémia és a Grosics Akadémia U19-es csapatai vesznek részt. A mérkőzések mindkét napon 16 órakor, illetve 17 óra 30 perckor kezdődnek. A párosítás sorsolására csütörtök este kerül sor. A pénteki első nap vesztesei a harmadik helyért, győztesei pedig a tornagyőzelemért lépnek majd pályára szombaton. A szombati első mérkőzés előtt az FTC tornászai tartanak bemutatót.

DSCN7593A Baráti Kör következő összejövetelének időpontja 2015. szeptember 29. Addig is: Hajrá Fradi!

SzB
2015. augusztus 25.

Hozzászólhat, vagy visszanézhet a saját oldaláról.

2 hozzászólás

  1. helios írta:

    A hajrá Fradi mindig és soha búcsú mondat erősen félreérthető. A nézők
    számára jobb lenne a teljes mondat: Hajrá Fradi, mindíg kűzdeni. feladni soha.

    Hozzászólás ideje: 2015. szeptember 14. 15:42

  2. helios írta:

    A ” Hajrá Fradi mindíg és soha ” búcsúmondat erősen félreérthető, jobb lenne az eredeti szöveg: Hajrá Fradi, kűzdeni mindíg,feladni soha!

    Hozzászólás ideje: 2015. szeptember 14. 15:45

HOZZÁSZÓLÁS