2024. március 28. csütörtök

Varga Zolira emlékeztünk

Szerző: SzB Bejegyzés ideje: 2015. október 9.

DSCN7876Zugló 2015. október 1-jén ünnepelte 80. születésnapját. Ebből az alkalomból ünnepségsorozatot szerveztek. Ennek keretében október 7-én délután a Kövér Lajos utcai Varga Zoltán Sporttelepen megemlékező összejövetelre került sor, amelyet Rátonyi Gábor, a kerület korábbi polgármestere, egykori válogatott öttusázó szervezett.

DSCN7865Varga Zolira, a XX. századi magyar labdarúgás egyik legnagyobb egyéniségére emlékeztünk, aki ebben az évben lett volna 70 esztendős, aki valamivel több, mint öt évvel ezelőtt erről a pályáról (amely közel két éve a nevét viseli) távozott az égi pályákra.

DSCN7862DSCN7867Rátonyi Gábor bevezető mondatai után Karácsony Gábor polgármester, Fábián László, a MOB sportigazgatója, Orosz Pál, az FTC Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója, Dunai Antal, az MLSZ vezetőségi tagja, Takács Tibor a Nagy Béla Hagyományőrző Egyesület elnöke és Szatmáry Kristóf a BVSC-Zugló elnöke méltatta Varga Zoltán pályafutását, zsenialitását, Baranyi László színművész pedig egy ismeretlen szerző művét szavalta el.

DSCN7866Az ünnepi szavakat a koszorúzás követte. Az DSCN7868Önkormányzat, az MLSZ, a MOB, az FTC, az FTC Baráti Kör és a Nagy Béla Hagyományőrző Egyesület, DSCN7869a BVSC koszorúi borították el Varga Zoltán emléktábláját és közvetlen környékét.

DSCN7872Ezt követően az FTC és a BVSC „öregfiúi” kispályán mérték össze erejüket. A házigazdák nyertek 3:2-re, a hazai kapufa őket segítette.

Az ünnepségen elhangzott, hogy Zugló a következő évtől kezdve minden évben Varga Zoltán emléktornát fog rendezni. Tehát, jövőre megint találkozunk!

SzB
2015. október 7.

Az eseményről a Hatoscsatorna Foci és Sport rovata készített egy összeállítást, amelyet engedelmükkel ezen az oldalon is közzéteszünk.

Hozzászólhat, vagy visszanézhet a saját oldaláról.

HOZZÁSZÓLÁS