2024. április 16. kedd

Szegényebb lett a Fradi-család

Szerző: SzB Bejegyzés ideje: 2015. november 15.

Az év elején köszöntöttük 90. születésnapján Akay Lászlót, a Ferencváros egyik legrégebbi pártoló tagját. A közelmúltban szomorú hírt kaptunk, Laci bácsi október 27-én végleg elaludt. Hamvasztás utáni búcsúztatása november 19-én 11 óra 15 perckor lesz a Farkasréti temető Makovecz termében.

20130511FTCBKKözgy 010Akay László 1925. február 4-én született Miskolcon. Édesapja katonatiszt volt, akit 1922-ben vitézzé avattak. A család a katonai szolgálati helyek változásának megfelelően többször költözött, előbb Nagykanizsára, majd Szombathelyre, ahol László a premontrei gimnáziumot végezte el. Azután a soproni főreál bentlakásos katonai iskolájába került. Az otthonról hozott katonai szellem miatt szinte természetes volt számára, hogy ő is katona lesz. 1941-ben a hadsereg tisztképzésének átszervezése következtében az évfolyama átkerült a hadapródiskolák második évfolyamára. Akay László a Nagyváradi Magyar Királyi Gábor Áron Honvéd Tüzérségi Hadapródiskolába került. „Vándorlása” nem ért véget. 1944 őszén, amikor közeledett a front, az egész iskolát áthelyezték Kőszegre. Ott avatták zászlóssá 1944. november 15-én. A hadosztályát 1944 végén kitelepítették Németországba, azonban betegsége miatt nem tudott a társaival tartani. Felgyógyulva útnak indult, hogy felkutassa ütegét. 2000 km megtétele után ez sikerült is, de 1945. áprilisában angol hadifogságba estek, amely 1946. májusáig tartott, majd Kaposvárra szállították őket. Akay László katonai pályafutása akkor gyakorlatilag véget ért, de a hadapródiskolából hozott hazaszeretet, fegyelem, kitartás, küzdeni tudás végig jellemezte az életét, büszkén viselte az édesapjától örökölt vitézi rangot.

20130511FTCBKKözgy 003„Civil” élete Budapesthez kötődik. 1947-től egészen a nyugdíjba vonulásáig a BHG Híradástechnikai Gyárban (korábban Standard) dolgozott. Elmondása szerint, már gyermekkorában, amikor a Fradi Montevideóban 3:2-re legyőzte a kétszeres olimpiai bajnok Uruguay válogatottját, elhatározta, hogy Fradi drukker lesz. A zöld-fehérekkel való szoros kapcsolata azonban csak Budapestre kerülésekor alakulhatott ki. Állandó bérletesként buzdította kedvenc csapatát, majd 1963-tól tagja lett az FTC pártolói tagságának. DSCN6140Az FTC Baráti Körben találkozhatott egykori nagyváradi iskolatársaival Pethő Zoltánnal és dr. Springer Miklóssal. Fradi imádatát felesége, akivel több, mint hat évtizeden keresztül élt boldog házasságban, megértette, sőt támogatta. Gondoskodtak az utánpótlásról is. Fiuk, László és unokáik, Zsófi és Bence, szintén lelkes Fradi drukkerek. Az FTC Baráti Körben, a továbbiakban, László képviseli a családot.

Vitéz Akay László emlékét megőrizzük! Őszinte részvétünk a gyászoló családnak! Adjon a Jóisten vigasztalást!

SzB
2015. november 14.

Hozzászólhat, vagy visszanézhet a saját oldaláról.

1 Hozzászólás

  1. radvany laszlo írta:

    Laci egy nagyszerű és kiváló ember volt,és egy óriási fradista. Nyugodjon békében!

    R.L.

    Hozzászólás ideje: 2015. november 21. 22:24

HOZZÁSZÓLÁS