2024. március 29. péntek

Legendás Fradi-szívekre emlékeztünk

Szerző: SzB Bejegyzés ideje: 2016. január 20.

Két rangos eseményre került sor a Groupama Arénában. 11 órakor nyílt meg a Fradi Múzeumban a Dalnoki-kiállítás, amely legendás labdarúgónk és edzőnk életét és pályafutását mutatja be. A megnyitón megjelentek a gyermekei, Dalnoki Ildikó és ifj. Dalnoki Jenő is.

DSCN8461A kiállítást Nyíri Zoltán az FTC operatív igazgatója nyitotta meg, aki baráti kapcsolatban állt és áll jelenleg is a Dalnoki családdal, rengeteg élménnyel kötődik a fradizmus egyik legnagyobb megtestesítőjéhez. DSCN8468Dalnoki Jenő játékos pályafutása során sohasem hagyta el a Ferencvárost, 440 mérkőzésen szerepelt a csapatban. Edzőként 399-szer ült a Fradi kispadján, ezzel listavezető. A kiállításon számos emléktárgy, fotó és személyes tárgy látható, közülük ki kell emelni az olimpiai aranyérmet.

DSCN8463A kiállítás megnyitóján, az FTC vezetőin kívül, sok egykori játékostárs, játékos, barát, szurkoló vett részt, a jó hangulatú összejövetelen felidézhettek egy-egy Dalnoki anekdotát, emléket.

A kiállítás szeptember elsejéig lesz megtekinthető, remélhetőleg sok fiatal is bepillantást nyer egy fradista legenda pályafutásába, életébe.

DSCN8481A megnyitó után a 4. emeleti Kispéter Mihályról elnevezett skybox-hoz vonult a társaság. Az FTC Baráti Kör vezetősége tavaly elhatározta, hogy a skybox-ok névadóinak kerek elhalálozási évfordulóján megemlékezést fognak tartani. DSCN8473Így elsőként az 50 évvel ezelőtt, 1966. január 19-én elhunyt Kispéter Mihályra emlékeztek. A megemlékezést Hélisz József főtitkár nyitotta meg. Elmondta, hogy ő volt az a labdarúgó, csapatkapitány, aki a Fradi legnehezebb időszakában, amikor a csapatot szétszedték, nevét és színét is elvették, igazi vezérként tartotta a lelket a meggyengült, megfiatalított csapatban. Nyíri Zoltán kiemelte, hogy milyen nagyszerű, hogy a Fradinak olyan legendás játékosai voltak, mint Kispéter Mihály és Dalnoki Jenő. Egykori játékostársai közül dr. Fenyvesi Máté és Friedmanszky Zoltán emlékezett meg „Misáról” egy-egy történettel. Sajnos, a tatai edzőtáborban bekövetkezett váratlan halálának körülményeiről esett a legtöbb szó, amelynek az utódok közül Géczi István és Juhász István is tanúja volt. Juhász István meghatódottan mesélte, hogy Kispéter Mihály, aki akkor a Bp. Honvéd edzője volt, hogyan hívta meg külön gyakorlásra, hogyan próbálta átadni neki a különböző rúgásfajták tudományát.

A megemlékezés az emléktáblánál virág elhelyezésével ért véget.

SzB
2016. január 19.

Hozzászólhat, vagy visszanézhet a saját oldaláról.

HOZZÁSZÓLÁS