2024. április 20. szombat

Egy szék üresen maradt…

Szerző: SzB Bejegyzés ideje: 2016. február 23.

DSCN8529Az FTC Baráti Kör februári összejövetele szomorú eseménnyel kezdődött. A február 11-én elhunyt elnökünk, Rudas Ferenc széke az elnökségi asztalnál üresen maradt. Egy üres szék, egy fénykép, egy pislákoló mécses, egy szál virág emlékeztetett mindenkit a Fradi legendájára. Alelnökünk, dr. Springer Miklós megemlékező szavai után a megjelentek egy perces néma felállással tisztelegtek az eltávozott kiváló labdarúgó, edző, vezető, barát előtt.

 

 

 

DSCN8531Ezt követően az összejövetel meghívott vendége, dr. Lányi István orvos tartott rövid előadást a Fradihoz való kötődéséről, a Fradinál végzett orvosi munkájáról. Elmesélte, hogy 1964 óta fradista, evezősként került az FTC-be. 1972-ben Budapesten szerzett orvosi diplomát. Balassagyarmaton kezdett el sebészként dolgozni, abban az időben, amikor dr. Fenyvesi Máté a város főállatorvosa volt. 1979-től egészen a nyugdíjazásáig Budafokon volt családorvos, emellett a Fradiban sportorvosi tevékenységet folytatott. Először – megszűnéséig – az ökölvívó szakosztálynál, majd a tekézőknél. Sok-sok élmény köti a Fradihoz, amelyek közül néhányat megosztott a hallgatósággal. Hangsúlyozta, hogy a sportorvosnak nem csak a sérülések ellátása a feladata, hanem a sportolók pszichéjével is foglalkoznia kell. Kérdésekre válaszolt, majd elmondta, hogy nagyon szeretne csatlakozni az FTC Baráti Körhöz. Ezt követően – a hagyományoknak megfelelően, mint meghívott előadó – dr. Springer Miklóstól átvette az FTC Baráti Kör jelvényét.

Ezután az elnökség dr. Som Ferencet köszöntötte a közelmúltban ünnepelt 84. születésnapja alkalmából. Hélisz József főtitkár egy, az FTC emblémájával ellátott nyakkendőt adott át az ünnepeltnek.

DSCN8535Végezetül Hélisz József főtitkár felhívta a figyelmet Rudas Ferenc temetésének és gyászmiséjének időpontjára, helyszínére, majd a 2016. március 5-én 11 órakor kezdődő küldött közgyűlésre (helyszín: FTC Népligeti Edzőközpont Liget Hotel).

DSCN8533
SzB
2016. február 23.

Hozzászólhat, vagy visszanézhet a saját oldaláról.

HOZZÁSZÓLÁS