2024. április 18. csütörtök

Néhány aktualitás avagy mit nem árt tudni a Baráti Körről

Szerző: Admin Bejegyzés ideje: 2016. március 17.

ftc-bk-logoAz utóbbi időben különböző fórumokon több alkalommal is emlegették egyesületünket, szóba került a nevünk a tevékenységünk. Lehetne hallgatni, a dolgunkat csendben végezni, ám a vezetőségünk úgy döntött, nem árt megszólalni, néhány dolgot tisztázni.

Az FTC Baráti Kör (a továbbiakban: Baráti Kör) nem egy szurkolói csoport, hanem egy nagy hagyományokkal rendelkező civil szervezet, amely 1976 őszén alakult meg az FTC-n belül. Első vezetője dr. Papácsy Ervin volt. 1981-ben az FTC elnöksége – vélhetően az összejöveteleken elhangzó kritikus észrevételek miatt – megszüntette a Baráti Kört, amely 1983 decemberében, önálló egyesületként – az FTC egyetértésével – újra létrejött. Olyan tekintélyes vezetői voltak, mint dr. Trethon Ferenc, Mészáros József és Rudas Ferenc. Utóbbit, halála után, dr. Springer Miklós váltotta. A Baráti Kör tagjai, amellett, hogy szurkolnak az FTC csapatainak, sportolóinak, a hagyományok ápolását is feladatuknak tartják.

Tény, hogy korösszetétel szempontjából az idősebb korosztály van túlsúlyban, ezért szívesen várják soraikba azon fiatalabb, középkorú és hölgy szimpatizánsokat, akik elfogadják a Baráti Kör alapszabályát és büntetlen előéletűek. Az alapszabály szerint kell a felvételi kérelmet beadni, a felvételről a Baráti Kör elnöksége dönt. A félreértések elkerülése végett, ez nem újkeletű, a korábbi alapszabály szerint is az elnökség döntött a felvételekről.

A Baráti Kör tagjai nem „öreg bolondok”, ahogy egyes szurkolói csoportok időnként minősítik őket. Többnyire diplomás emberek, akik lépést tartanak a kor vívmányaival. Így az internetet is ismerik, tudnak a szurkolói csoportok terveiről, akcióiról. Azt is időben megtudták, hogy az FTC vezetőségének majdani megbuktatása érdekében tömegesen fogják kérni a felvételüket a Baráti Körbe, kihasználva, hogy az FTC alapszabálya szerint két év Baráti Kör tagság után lehet kérelmezni a rendes FTC tagságot. Arról is tudtak, hogy a tömeges jelentkezés szorgalmazásánál arra biztatták a jelentkezőket, hogy a két ajánló személlyel ne foglalkozzanak, azt majd központilag intézik (egy játékbolt címe volt megadva).

Az is kiderült, hogy a létszám felduzzasztásával a Baráti Körön belül is a 2/3-os többség megszerzésére törekednek, a „hatalom” megszerzése, esetleg a Baráti Kör megszüntetése érdekében.

A Baráti Körbe törekvő szurkolói csoportok „hagyománytisztelő” tagjai korábban gúnyos megjegyzésekkel illették klubunk ikonját, Rudas Ferencet, a Rudas-rend létrehozása kapcsán. („Nincs szebb annál, amikor egymást tüntetik ki.” 23 embernek adták oda ezt a kitüntetést, akik „sokat tettek a Fradiért vagy a … Baráti Körért”.)

Mindezek figyelembevételével az utolsó küldöttközgyűlés a tagfelvételi szabályokat önvédelmi célból módosította. Az új alapszabály szerint a két ajánlónak legalább ötéves Baráti Kör tagsággal kell rendelkeznie és évente legfeljebb két tag felvételét javasolhatják. Ezzel azt lehet megakadályozni, hogy az egyik napon felvett új tag másnap ne ajánlhasson újabb tíz vagy száz személyt felvételre. A tagság, a tagfelvétel komolyságát meg kell tartani, mert a Baráti Kör szellemisége csak így őrizhető meg. A Baráti Kör nem tömegszervezet, nem szakszervezet, engedtessék meg, hogy elnöksége, tagsága eldönthesse, hogy kiket akar a családjába fogadni.

A 2016. március 5-i küldöttközgyűlés előtti két napban beadott több száz belépési nyilatkozatot az elnökség természetesen a közgyűlés előtti, korábbi alapszabály alapján fogja elbírálni. Elsősorban az ajánlók hitelességét (rendezett tagság, tagdíjfizetés) fogják vizsgálni. Ezek tényadatok, amikkel nem lehet vitatkozni. Az ajánlóval szemben volt olyan kritérium is, hogy aktív tagja legyen az egyesületnek. A tagdíjfizetéssel szemben ez már megítélés kérdése, az elnökség ezt is megteszi. Arra a felvetésre pedig, hogy a korábbi alapszabályban nem volt szó ajánlókról, az “csupán” elnökségi döntés volt, egyértelmű a válasz, annak a szervnek, amelynek alapszabálybeli kötelessége a felvételeket elbírálni, tán joga és felhatalmazása is van ilyen kritériumokat hozni és megállapítani. Ezt a gyakorlatot emelte át – kétségkívül szigorítva – az utolsó küldöttközgyűlés az új alapszabályba.

Hozzászólhat, vagy visszanézhet a saját oldaláról.

11 hozzászólás

  1. GOR írta:

    Tisztelt Baráti Kör!
    Számomra nem egyértelmű, hogy önök a fiatalokra akkor most mint ellenségre tekintenek, akik behozzák a kritikus fertőjüket vagy szeretnék növelni és fiatalítani a tagságot?
    Érdekelne az is, hogy ki jegyzi ezt a közleményt? Nem tisztelt meg bennünket a nevével.
    Önök akkor nem értenek azzal egyet, hogy a Ferencvárosnak széles körű, tagságon alapuló háttérbázisa legyen?
    Mit jelent az hogy önvédelmi célból módosítják a tagfelvételt? Miért pont most kerül erre sor? Illetve akkor mindenki más Önökön kívül felforgató, kártékony alak akiktől mint egy leprástól védeni kell a Ferencvárost? Úgy gondolom kicsit sértő, lekicsinylő ez a közlemény.
    Ha az önök deklarált célja volt a toborzás, a fiatalok és a nők behívása a tagságba akkor miért most ez a támadó hangnem? Mi változott azóta?

    tisztelettel: egy nem kívánatos fradista, egykori bérletes

    Hozzászólás ideje: 2016. március 19. 12:38

  2. EEE? írta:

    Tisztelt Bk, tisztelt névtelen cikkíró!

    Ennél kirekesztőbb, buta sztereotipiákon alapuló, a Ferencváros három E-jéből kettővel szöges ellentétben lévő, de főleg az Erkölccsel, írást eddig úgy gondoltam, hogy a legkevésbé sem Önöktől fogom olvasni. Képtelen vagyok felfogni, hogy miért lettek hirtelen ilyen arrogánsak, kirekesztők, szervilisek az Önök közleményei, kommunikációjuk.

    Sajnálom, hogy egy egykor csodálva tisztelt Baráti Kör ide süllyedt, vagy csak egyszerűen hagyja magát felhasználni, a nevét adja ilyen stílusú közleményekhez.

    Üdvözlettel, egy szintén régi bérletes

    Hozzászólás ideje: 2016. március 19. 13:55

  3. Egy jelenlegi bérletes írta:

    Azt hiszem, hogy az előző két hozzászóló nem értette meg a közlemény lényegét. Én igen.
    A Baráti Kör nemcsak nevében, hanem szellemiségében és magatartásában is baráti társaság.
    Tessék a szurkolói csoportok gyűlölködő, kirekesztő, az FTC jelenlegi vezetését gyalázó internetes fórumokat megnézni és nyilvánvaló lesz, hogy ez a viselkedés ellentétes mindazzal, amit barátinak lehet nevezni.

    Hozzászólás ideje: 2016. március 21. 10:08

  4. Egy 1974 óta bérletes írta:

    Én sem értem az első két hozzászólót.

    A FTC tagságának szervezését még Dámosi elnök úr kezdeményezte. Az eredmény egyöntetű kudarc lett. Pedig akkor a befolyó tagdíjakból legalább a gázszámlát ki lehetett volna fizetni.

    Most amikor nincs a clubnak anyagi problémája miért oly fontos egyeseknek a tagság?

    Hozzászólás ideje: 2016. március 21. 21:16

  5. FTC tag írta:

    Azt hiszem többen fordítva ülnek a lovon vagy fordítva ültették fel őket a lóra.

    Miért akar FTC tag lenni az, aki nem váltja ki a szurkolói kártyáját?
    Hiszen annak birtokában már a fradisták közé tartozna “igazoltan”.

    S milyen fradista az, aki a szurkolói kártya hiánya következtében nem jár az FTC hazai labdarúgó meccseire?

    Hogy is van ez? Lehet, hogy nem a szurkolás, nem a meccs nézése a cél, hanem valami más?

    Hozzászólás ideje: 2016. március 21. 21:54

  6. Jobb bent, mint kint írta:

    Kedves Fiatalok!
    Jó lenne, ha nem a jól működő Baráti Kör lejáratásán, felhígításán fáradoznának, hanem az FTC vezetőit ostromolnák egy európai szintű tagsági rendszer kidolgozásáért, az FTC Alapszabályának módosításáért.
    Hajrá Fradi!

    Hozzászólás ideje: 2016. március 22. 15:00

  7. GOR írta:

    Tisztelt Urak

    Reagálnék pár dologra.

    “ez a viselkedés ellentétes mindazzal, amit barátinak lehet nevezni.”
    Kérdezném, hogy baráti-e az, amikor előre felforgatónak és bűnözőnek neveznek olyanokat akik később szeretnének jelentkezni mint Önök

    “Most amikor nincs a clubnak anyagi problémája miért oly fontos egyeseknek a tagság?”
    Ezek szerint a Baráti Kör csupán pénzszerzési lehetőség?

    “S milyen fradista az, aki a szurkolói kártya hiánya következtében nem jár az FTC hazai labdarúgó meccseire”
    Tényleg menjünk bele olyan játékba, hogy megkérdőjelezzük egymás “fradistaságát”? Egy kártyán múlik mindez? Ki dönti ezt el? Milyen véleményt kell megfogalmazni valakinek ahhoz, hogy Önök fradistának tekintsék?

    “Jó lenne, ha nem a jól működő Baráti Kör lejáratásán, felhígításán fáradoznának,”
    Ha jól értem Önt, akkor Önökkel bezárólag mindenki igaz fradista és építő szándékkal és becsülettel lépett be a Baráti Körbe. Ellenben akik már önök után jelentkeznek, azok lejáratáson és felhígításon fáradoznak és csak rosszat akarhatnak.

    Kedves Uraim
    Sajnálatos ezeket olvasni, ha visszaolvassák az írásaikat és a közleményt akkor ez megfeleltethető az erkölcsnek vagy az egyetértésnek? Az, hogy előre elítélnek másokat? Önöknek ez a Ferencváros? Önök ezt tanulták az elődeiktől? Mi ezek szerint ezt kellene eltanuljuk Önöktől? És majd a mi utánunk következő generációkat is így ítéljük meg? Ne haragudjanak, de én Önöket jóravaló idős úriembereknek képzeltem el, de most csak annyit látok, hogy valami miatt székülbe mereven kapaszkodó, más generációktól elzárkózó és ellenségképet kereső prejudikáló emberek. Úgy gondolom ha csak 1 olyan fiatalt is elutasítanak a merev – ki tudja honnan sugallt – előítéleteik miatt aki együtt működött volna Önökkel és híd lehetett volna 2 generáció között akkor szerintem nem mi vagyunk azok akik felforgatják a három E betűt. Elnézést, csak kettőt, hiszen Erőből nincs hiány. Csak hosszú távon az erőből “politizálás” kontraproduktív.

    Hozzászólás ideje: 2016. március 30. 15:45

  8. Jobb bent, mint kint írta:

    Tisztelt GOR Úr!

    Kár, hogy nem az egész mondatomra reagált. A lényeg a mondat második felében volt…

    Hozzászólás ideje: 2016. március 31. 20:10

  9. heliosz írta:

    T.Gor úr! Egy több mint 60 éve Fradi meccsre járó szurkoló nem értem az Ön hozzászólásait.Nem nemzedéki ellentétekről van szó,hanem arról,hogy valaki betartja a klub szabályait,becsületesen szurkol a csapatnak,soha nem árt neki.Ha pedig a pályára való bejutásnak vannak szabályai mint például a szkenner,akkor azt tiszteletben tartja.
    Fogalmam sincs,ha valaki normális módon viselkedik,miért fél bármitől is.Jó volna ezeken elgondolkozni.

    Hozzászólás ideje: 2016. április 4. 15:45

  10. GOR írta:

    Tisztelt heliosz!

    Ön a 60 éves Fradi múltja alkalmával tapasztalt bármi problémát amikor még nem volt ez a bohózat a szkennerrel? Nyilván igen.
    A szkenner óta amikor a bent lévők megtámadták a Videoton edző fiát akkor annak, hogy hogy nem lett semmi következménye? Akkor hol voltak a szabályok? Az, hogy nem mindig mindenki viselkedik tisztességesen az tény. Ilyen volt, van és lesz is.
    Az ön olvasatából az következik, hogy aki nem szeretne szkennelni és kritikus az elnökkel az nem becsületesen szurkol. Sajnálom, hogy idáig jutottunk. Voltak ilyen idők, amikor más véleményért megbélyegzés járt és elítélték az embert. Nos önök ezek szerint visszahozzák ezeket a szép vörös éveket. Adott egy dogma, aki mást állít az fasiszta. Mert nagyjából itt tartunk.
    Elhiheti, normális módon viselkedek, elhiheti, hogy ennél sokkal komolyabb szinten ellenőriznek folyamatosan. Önök mégis bűnözőként kezelnek, mert én nem szeretném ezt az elnököt, az ő politikáját, az ő eszközeit. Nyilván nekem nincs anyagi érdekeltségem, ez is igaz. Függetlenül könnyebb független véleményt megfogalmazni. Jó volna ezeken is elgondolkozni.

    Hozzászólás ideje: 2016. április 19. 18:16

  11. Szurkolo írta:

    Tisztelt Uraim!
    “Mindegy” ki van bent es van kint. Akar elismerik akar nem a kovetkezo tenyek vannak:
    1. A magyar foci a politika jatszotere.
    2. Minden csapat a politika eszkoze.
    3. A Fradi egy politikai csapat.
    4. A security vezetoi koztorvenyes bunozok. Mielott vitatkoznank keressetek a hirekben tagjait.
    5. Kubatov a legrosszabb adatgyujto, listazo komcsi.
    6. A stadion az ADOFIZETOK es nem mas penzebol epult.
    7. Mindorokke Ferencvaros!

    Hozzászólás ideje: 2016. április 20. 15:01

HOZZÁSZÓLÁS