2024. március 28. csütörtök

Arany percek baráti körben

Szerző: SzB Bejegyzés ideje: 2016. április 1.

Az FTC Baráti Kör márciusi összejövetele megemlékezéssel kezdődött. A megjelentek egyperces néma felállással adóztak a közelmúltban elhunyt Szőke László, egykori labdarúgónk és szertárosunk, Verebes József, volt játékosunk, a Mágusként ismert sikeres edző és szövetségi kapitány, valamint a tíz évvel ezelőtt eltávozott krónikásunk, Nagy Béla tiszteletére.

DSCN8665Az összejövetel meghívott díszvendége Arany Tamás, volt kiváló játékvezető volt. Gyakorlott előadóként rendkívül színes, szórakoztató beszámolót tartott életéről, pályafutásáról. Móron született 1966-ban. Édesapja jóvoltából már ötéves korától rendszeresen járt meccsekre, nagy hatással voltak rá a Népstadionban 70-80 ezer néző előtt lejátszott kettős rangadók, válogatott mérkőzések. El is határozta, hogy labdarúgó lesz. Már 10 évesen a móri csapat igazolt játékosa volt, majd 1985-ben a megyei I. osztályban szereplő felnőtt együttesben is bemutatkozott. A 13. mérkőzése szerencsétlenül végződött számára, kettős lábtörést szenvedett. A labdarúgás mellett viszont már elkötelezte magát, ezért begipszelt lábbal, mankóval jelentkezett játékvezetői tanfolyamra. 1985-ben sikeresen vizsgázott, kezdetben az NB III-ban tevékenykedett, 1993-ban lett NB II-es, majd 1994-ben NB I-es játékvezető. Pályafutása sikeres volt, mert mindig a partneri viszonyt, a kommunikáció fontosságát hangsúlyozta, szót értett a vezetőkkel, a játékosokkal (a legindulatosabbakkal is), sőt a nézőkkel is. Kedvelték, de a felettesei rossznéven vették az általuk „bratyizósnak” tartott stílusát. Várták, hogy bele lehessen kötni. 185 NB I-es meccset vezetett, a Hivatalos Labdarúgók Szövetsége négyszer választotta meg az év legjobb játékvezetőjének (2005, 2006, 2008, 2009), a Nemzeti Sport osztályzatai alapján 2006-ban és 2007-ben a legjobb játékvezető lett. Mindez nem volt elegendő ahhoz, hogy ne nyugdíjazzák két évvel a 45 éves korhatár elérése előtt. Az egy komolyabb hibája, amire vártak, 2009. november 7-én a Pápa-FTC mérkőzésen következett be. A felvételek alapján ő is belátta, hogy tévedett, de ilyen tévedések miatt hetente el lehetne tiltani egy-egy sípmestert. DSCN8666Népszerűsége azonban nem tört meg, sok gálamérkőzésre hívják mai is játékvezetőnek. Vezetett színészek-újságírók, jogászok, borászok, öregfiúk meccseket, közreműködött teremtornákon, mert az évek során sok barátra tett szert, akik szeretettel hívják minden lehetséges alkalommal. Büszke arra, hogy a Groupama Aréna hivatalos megnyitója előtt őt kérték fel a Fradi-Újpest öregfiúk mérkőzés levezetésére.

Sok-sok színes sztorit mesélt el Arany Tamás. Szóba került a móri borospincék mellett tartott futóedzésről árulkodó polár óra, a Megyeri úti 2:1-es Fradi győzelemmel végződött mérkőzés utáni „menekülés”, amelyen Puhl Sándornak lengetett, Albert Flóri 60. születésnapi mérkőzése, egy-egy nehéz játékossal, edzővel való párbeszéde, a játékvezetők nem éppen szalonképes szidalmazása. A résztvevők kérdései elsősorban a hazai és a külföldi (főként a spanyol) játékvezetők működésére, a szabályokra, a leshelyzetek megítélésére, a várható szabálymódosításokra vonatkoztak.

DSCN8669Az „Arany percek” után, a hagyományoknak megfelelően, dr. Springer Miklós elnök átadta az FTC Baráti Kör jelvényét Arany Tamásnak. A résztvevők nagy tapssal köszönték meg a tartalmas beszámolót. Örömmel tapasztaltuk, hogy az összejövetelen több, régen látott tagtársunk is megjelent, és részese volt a nagyon hangulatos programnak.

DSCN8667Hélisz József főtitkár az „egyebek” között tájékoztatást adott arról, hogy a tömeges tagfelvételi kérelmek átvizsgálása megtörtént, a feltételeknek csak a jelentkezések töredéke felelt meg. Az eredményekről a jelentkezők kiértesítése ugyancsak megtörtént.

A Baráti Kör következő összejövetele 2016. április 26-án lesz.

SzB
2016. március 29.

Hozzászólhat, vagy visszanézhet a saját oldaláról.

HOZZÁSZÓLÁS