2024. április 18. csütörtök

II. Varga Zoltán Emléktorna

Szerző: SzB Bejegyzés ideje: 2017. április 14.

Április 9-én volt hét éve, hogy Varga Zoltán egy öregfiúk mérkőzésen életét vesztette a zuglói Kövér Lajos utcai pályán. Hihetetlen, már hét év telt el azóta.

Zugló Önkormányzatát dicséri, hogy méltó emléket állított a magyar labdarúgás egyik kiemelkedő alakjának. 2011. június 21-én emléktáblát avattak a sporttelep falán, majd 2013. október 3-án névadó ünnepség keretében Varga Zoltán Sportpályának keresztelték a létesítményt.

Zugló Önkormányzata és a Zuglói Sport- és Rendezvényszervező Non-Profit Kft. 2016. március 24-én rendezte meg az I. Varga Zoltán Emléktornát nyolc U-13-as magyar csapat részvételével. A II. Varga Zoltán Emléktorna már nemzetközi lett, ugyanis a 2017. április 7-8-án megrendezett eseményen Zugló testvérvárosainak – Alsórákos, Csikcsicsó, Opava és Raciborz – megjelenésével, 12 csapat nevezett be a küzdelembe. A torna megnyitóján Szatmáry Kristóf, Zugló országgyűlési képviselője, Orosz Pál, az FTC Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója és Takács Tibor a Nagy Béla Hagyományőrző Egyesület elnöke mondott beszédet. Mindhárman hangsúlyozták Varga Zoltán kivételes tehetséget, megalkuvást nem ismerő pályafutását, aki igazi példakép lehet a mai labdarúgó palánták számára. Az ünnepi beszédek után koszorúzásra került sor, szebbnél-szebb koszorúk lepték el az emléktáblát és környékét. Az FTC koszorúját Orosz Pál és Tobak Csaba, a Fradi Múzeum vezetője, míg a Nagy Béla Hagyományőrző Egyesület és az FTC Baráti Kör közös koszorúját Takács Tibor és Szántay Balázs, az FTC Baráti Kör titkára helyezte el.

Az ünnepségen megjelentek Varga Zoltán egykori játékostársai, tanítványai, tisztelői. Az emléktornát végül az FTC U-13-as csapata nyerte a Grund 1986FC és a lengyel Raciborz előtt.

SzB
2017. április 7-8.

Hozzászólhat, vagy visszanézhet a saját oldaláról.

2 hozzászólás

  1. Egy jelenlegi bérletes írta:

    Nagyon jó kezdeményezés ez torna. Így kell ápolni egy kivételes tehetségű Fradi játékos emlékét és ez egyben buzdítás is a mai fiataloknak.

    Hozzászólás ideje: 2017. április 15. 08:52

  2. PLPBB írta:

    Zoli igaz fradista volt, bárki bármit mond. Örömmel olvasom hogy emléke máig élénken él.
    Nagy űrt hagyott maga után, hihetetlen hogy 7 éve nincs köztünk.

    Hozzászólás ideje: 2017. április 17. 12:11

HOZZÁSZÓLÁS