2018. október 18. csütörtök

Czikkely Boldizsár kitüntetése

Szerző: Simon Sándor Bejegyzés ideje: 2018. július 30.

Amint arról korábban beszámoltunk, Czikkely Boldizsár a napokban ünnepelte a 70. születésnapját.

Az FTC Baráti kör “mindenese” ezt a nevezetes napot szűk baráti körben ünnepelte meg.

Ez alkalomból kapta meg a Baráti kör elnökségi határozatával adományozott egyedi és egyszeri “örökös zászlóvivő” díjat, amelynek része az oklevélen kívül egy zöld szalagra fűzött muzeális érme, amely Berán Lajos alkotása. Az ajándékok sorát gyarapította az ugyancsak egyedi, a neves karikaturista, Dluhopolszky László által az ünnepeltről készített karikatúra és egy névre szóló Fradi mez is.

Az ünnepelt meghatódva köszönte meg a gratulációkat, majd a barátja által készített pörkölttel vendégelte meg az őt köszöntőket.

Hozzászólhat, vagy visszanézhet a saját oldaláról.

1 Hozzászólás

  1. Leonardo írta:

    Kár, hogy erről az eseményről az FTC Baráti Kör tagjai csak utólag, a honlapról értesülhettek. Biztosan többen, nem csak én, szívesen gratuláltak volna a népszerű Boldinak. Az elnökségi határozatról majd biztos az augusztus végi összejövetelen kapunk tájékoztatást…

    Hozzászólás ideje: 2018. augusztus 7. 10:41

HOZZÁSZÓLÁS






Legutóbbi hozzászólások

Az FTC Baráti Kör honlapja

  • Felelős szerkesztő: Simon Sándor
  • A honlapon megjelent tartalomban való közreműködésért és munkáért külön köszönetet mondunk
  • Szántay Balázsnak (tudósítások megemlékezésekről, összejövetelekről, fotók)
  • Simon Józsefnek (statisztikák)
  • Dluhopolszky Lászlónak (karikatúra, humor)
  • Harsányi Györgynek (fotók)
  • Email: ftc.barati.kor@gmail.com
  • Köszönjük, hogy megtisztelt a figyelmével! Várjuk észrevételeit, javaslatait!

  • Legutóbbi hozzászólások

    A Fradi krónikására emlékeztünk

    Bejegyzés ideje: 2017. március 28.
    Szerző: SzB

    Emléktábla készül Dr. Lakat Károly tiszteletére

    Bejegyzés ideje: 2015. november 8.
    Szerző: Simon Sándor

    Toldi Géza felújított síremléke

    Bejegyzés ideje: 2011. november 21.
    Szerző: Simon Sándor

    Aki a Barcelona és a Real Madrid ellen is játszott

    Bejegyzés ideje: 2009. december 13.
    Szerző: Simon Sándor

    A 115 éve történtekre emlékeztünk

    Bejegyzés ideje: 2015. március 29.
    Szerző: SzB