2024. március 29. péntek

Születésnapi események

Szerző: SzB Bejegyzés ideje: 2019. december 5.

A 120 éves Ferencvárosi Torna Club labdarúgó szakosztálya december 3-án ünnepelte 119. születésnapját. Ebből az alkalomból – a korábbi években kialakult hagyományoknak megfelelően – több megemlékező eseményre került sor.

A születésnap délelőttjén csekély létszámú, de lelkes csapat gyülekezett a Soroksári úti első Fradi-futballpálya helyszínén 2015-ben felállított emlékműnél. Tobak Csaba, a Fradi Múzeum vezetője emlékezett meg az alapító elődökről, az első mérkőzések hőseiről, a Fradi-családra jellemző családi hangulat kialakulásának kezdeti lépéseiről, majd megkoszorúzta az emlékművet.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A születésnapi program második felvonásaként a Ferencvárosi Önkormányzat Bakáts téri épületének falán levő FTC emléktábla megkoszorúzására került volna sor, amely ezúttal elmaradt. Ennek okáról korábbi közleményünkben lehet olvasni.

Szintén már hagyománnyá vált, hogy a Nagy Béla Hagyományőrző Egyesület (NBHE) belvárosi székhelyén találkozik sok egykori játékos, szurkoló a nagy sikereket, 30 bajnoki címet, 23 MK-győzelmet, 1 VVK-győzelmet elért szakosztály megünneplésére, az emlékek felelevenítésére. Így volt ez idén is.

Kiegészítésképpen: december 3. egyben Ferenc-nap is. A Rudas-rend tagjai a Fradi Múzeumban emlékeztek meg a rend alapítójáról, a Ferencváros és a magyar válogatott legendás jobbhátvédjéről, Rudas Ferencről.

 

 

 

 

 

 

 

Az eseményekről további szöveg helyett is inkább beszéljenek a bemutatott képek.

SzB
2019. december 3.

Hozzászólhat, vagy visszanézhet a saját oldaláról.

HOZZÁSZÓLÁS