Ellenfelünk a köztudottan kis költségvetésből gazdálkodó, szimpatikus kiscsapat imidzsét öltötte magára, mely mindig szerény célokért küzd, de becsülettel teszi a dolgát. Ősszel és vélhetően még a tavasz elején is sok focirajongó talán őket várta volna az egyik kieső helyre, azonban a sárga-kékek villámrajtot vettek 2012-ben: első 7 meccsükből 4-et sikerült megnyerniük, 2-szer pedig jól voltak egy döntetlenre, ezzel ha matematikailag nem is, gyakorlatilag viszont már – szerencsére hozzánk hasonlóan – teljesen nyugodtan várhatták a véghajrát. Azóta ugyan némiképp talán megtorpantak Melczerék, de még mindig az 5. helyet foglalják el a tavaszi tabellán. Nem lesz tehát könnyű dolgunk, ám melettünk szól a Siófok vérszegényebb idegenbeli mutatója: távol a Balatontól mindössze 1-szer, Kaposváron tudtak győzni további 5 döntetlen mellett. Igaz, az Üllői úti mérlegünk továbbra is siralmas, úgyhogy nehéz jósolni a mai meccsre. Azért a hivatásos esélylatolgatók szerint nem lesz gondunk: sikerünk csak 1,70-szeres, az iksz 3,43-szoros, a vendégdiadal 4,36-szoros pénzt fizet 44 internetes fogadóiroda oddsainak átlaga alapján.

Horváth Károly szakmai igazgató dolgát – elsősorban nyilván anyagi okokból – minden szünetben óriási fluktuáció és sok kölcsönjátékos nehezíti. Nyáron gyakorlatilag az egész tavaalyi keret kicserélődött, de télen is távozott 10 futballista, 8 érkező ellenében. A váltások különböző okokból történtek: a jól teljesítő Szabó Jánost visszahívta kölcsönből a Paks, Tusori Richárddal a bundabotrányban való érintettség miatt bontottak szerződést, Horváth Attila a több játékeletőség végett Ajkára került kölcsönbe, míg Božović, Csermelyi, Bali, Lattenstein, Rebryk és a két kapus, Szatmári és Mester vélhetően szakmai okokból került tovább. Az érkezők között most is találhatunk pár kölcsönjátékost (Pál Szabolcsot Diósgyőrből, Nagy Istvánt és Heffler Norbertet Paksról és Egerszegi Tamást Újpestről), ám nagy előrelépés, hogy kulcsjátékosokat is sikerült végleg a Balatonhoz kötni: ilyen a két kecskeméti, a 6 tavaszi góljával ismét berobbanó Simon Attila és a kapus Ladislav Rybánsky. Rajtuk kívül még a kameruni Eugene és a kapuban bevethető Heinrich Márk jött télen. Ha az erősítésekről beszélünk, érdemes megemíteni a súlyos sérüléséből tavaszra felépülő Kanta Szabolcsot is. A siófoki játékperceket bemutató táblázatra pillantva még egy érdekességet láthatunk: a vendégek – a Fradihoz hasonlóan - 5 kapusnak adtak játéklehetőséget ebben az évadban, de mivel az egyik meccsen a tartalékgárda portása is a kispadon ülhetett, így 6 hálóőrt neveztek legalább egyszer – ez hatalmas rekord.

Nem bővelkedik exekben a két együttes: a mieink közül jelenleg semelyik játékos nem mondhatja el magáról, hogy képviselte volna a balatoni színeket, Détári Lajos szakmai igazgató azonban (szintén szakmai igazgatóként) igen. A sárga-kékeknél Mogyorósi József és Sowunmi Thomas neve csenghet számunkra ismerősen, de az ő fradista időszakuk sem tegnap volt…

Ha a siófoki színes lapokat bemutató táblázatra tekintünk, láthatjuk, hogy ellenfelünknél nincs eltiltott, míg 3 játékos lép úgy pályára, hogy amennyiben sárgát kap, kihagyja az utolsó fordulót (Huszák, Egerszegi, Lengyel). A Siófok várhatóan a következő felállásban kezdi a meccset:

Rybánsky – Mogyorósi, Nyári, Lengyel, Fejes – Egerszegi, Kecskés – Haraszti, Melczer, Pál Sz. - Simon A.

Mint az köztudott, a Pápa elleni gyatra teljesítmény miatt a belépés ingyenes, buzdítsuk minél többen a fiúkat a helyszínen! Hajrá Fradi!

Simon József

A 2010-es évtől az FTC Baráti Köre folytatja ezt a szép hagyományt és

„FTC Baráti Kör Zöld Sas trófeája”

néven kerül átadásra a díj az arra érdemes sportembereknek.

Az eddigi díjazottak: Kirsner Erika, Tóth Tímea, Németh András, Szamoránsky Piroska, és Szucsánszki Zita, Kenyeres Fanni, Tomori Zsuzsa voltak.

A 2012. május 16-án lejátszott utolsó hazai női kézilabda mérkőzés előtt Dr. Springer Miklóstól, az FTC BAráti Kör alelnökétől és az alapítók nevében Dr. Kocsis Zoltánnétól

Kovacsicz Mónika

vehette át a kupát, aki lelkes, odaadó teljesítményével igazi összetartó ereje évek óta a csapatunknak. Köszönjük csupaszív játékát és még nagyon sok Fradi sikert kívánunk neki!

Gratulálunk fiatal, tehetséges és egyre acélosabb csapatunknak a KEK címvédéshez, a bajnokságban elért második helyhez! Köszönjük Elek Gábornak és a szakmai stábnak a kiváló munkát! Biztosak vagyunk abban, hogy a bajnokságban is előrébb fogunk lépni és hogy Európa még nagyon sokáig rettegi majd a Fradi nevét.

Vajon mi okozhat nagyobb örömet egy ízig-vérig Fradista, amatőr old boys labdarúgónak, mint találkozni kedves egyesületének egykori legendás játékosaival, beszélgetni velük, hallgatni csodás történeteiket? Tud ennél jobbat valaki, kedves Sportoló Barátaim?

Nos, nekem, nekünk ma mindez megadatott!

Az 1908 SZAC KSE ifjúsági, felnőtt, öregfiúk, old boys és egykori labdarúgói az FTC-SZAC Baráti Körök találkozója alkalmából egy asztalhoz ültek az FTC ikonjaival. Dr. Springer Miklós, Rudas Ferenc, Hélisz József, Kiss Imre, Dr. Fenyvesi Máté, Verebes József, Galambos Antal. Raduly József, Muraközy Tibor, Bircsák Márton, Felszeghy Olivér, Szandarits Tivadar, Soós László, Bárdy Tibor, Tóbi László, Kőhalmi János, Müller István, Csupor Imre, Pintér Béla és az Odri fivérek találkoztak, s múlatták jókedvűen az időt ma este egymással és velünk, egészen és egy kicsit még mindig fiatalokkal.

Közöttünk volt özvegy Deák Ferencné Iluska néni, az örökös magyar gólkirály, Deák Ferenc „Bamba” hitvese, akit nagy-nagy szeretettel fogadtak a régi játékostársak. (Ha valaki nem tudná, Deák Ferenc az 1940-es évek nagy részében a SZAC csapatában lőtte számolatlanul a gólokat, majd onnan került 1947-ben az FTC-be, ahol folytatva a gólgyártást, európai hírnévre tett szert!)

Kedves gesztusként köszöntötték szacisták és fradisták 85. születésnapja alkalmából Raduly Józsefet, a SZAC és később a Vasas volt válogatott játékosát. Csatlakozott a gratulálókhoz Iluska néni is, valamint dr. Lévai István Zoltán, a XVIII. Kerület alpolgármestere, ifistaként egykori SZAC-labdarúgó, jelenleg az FTC-PLER Budapest kézilabda klub társadalmi elnöke, mintegy újabb ékes bizonyítékaként annak, hogy az FTC és a XVIII. kerület között Deák Bamba révén 65 éve létrejött sportkapcsolatok ma is élnek s közös feladatunk, hogy ez mindig is így legyen.

Ezután egymást váltva hangzottak el élménybeszámolók, anekdoták, tanulságos visszaemlékezések, majd egy könnyű vacsorát követően késő estébe nyúló, kötetlen beszélgetés vette kezdetét. Volt bor, sör, szóda, focistának mi kell még? Azt sem mondtuk: „éljen-éljen”, s elszállt az idő! Indulnunk kellett hazafelé.

Egy azonban biztos! Megfogadtuk. Újra s megint, amíg csak pattog a labda, lesz folytatás, lesz találkozás!

Abonyi Ferenc

Hogy is jutottunk ide? Kezdetben, 113 éve, őseink úgy gondolták, kell egy csapat. Ha kell, hát kell, így csináltak. Annak rendje, s módja szerint klubot alapítottak. A csapat a futballcsapat volt, azt játszották, akik pedig nem tudták játszani, nézték. Az idők folyamán aztán a nézőkből szurkolók váltak. A csapat pedig jött, látott és nagyon hamar győzött. A ferencvárosi kispolgárságot nagyon hamar kinőtte, először minden ferencvárosi, hamarosan a környékbeliek, aztán egész Pest, majd Buda, sőt az egész ország a rajongásig szerető szurkolók bázisa lett. A csapat pedig elkezdett szárnyalni, meghódította Budapestet, Magyarországot, majd a meghívásoknak eleget téve előbb Európát, aztán az egész világot. Eltelt röpke harminc esztendő és a világ sportszerető közvéleménye megismerte az FTC betűszó jelentését, mit is jelent az, hogy Ferencváros. A játék, amit láttak a ferencvárosi futballistáktól, lenyűgözte őket, tiszteletet váltott ki. Idehaza a szeretet és a tisztelet nagyon gyorsan, hozzá kell tenni, a sportban egyedülálló módon izmussá vált, a fradizmussá. Maga a becézés, a Fradi is páratlan volt, nem hogy e köré izmust lehessen építeni. Mégis létrejött, beleivódott a génekbe, amit mi sem bizonyít jobban, hogy generációk már örökölték ezt az érzést. És öröklik a mai napig. A kérdés csak az, hogy tartós sikerélmény nélkül, mondhatni, az eredménytelenség kilátástalan mocsarában meddig tartható ez fenn. Minden sikert meg kell becsülni, mert az éltető fuvallatként élesztheti újjá, gyújthatja lángra az egyre ernyedtebben pislákoló parazsat. A ferencvárosi futball múltbéli sikereinek táptalajában egyre több sportágat gyökeresítettek meg. A futball vonzotta a többi játékot, a nézők, szurkolók gyorsan megszerették azokat is, hisz egyre terebélyesebbé vált a Fradi fája. A múltat ismerők tudják, hogy szinte minden sikeres csapatsportág bölcsőjét az FTC-ben is ringatták, mert a három betű, kiegészítve az EEE szellemével mágnesként vonzott mindenkit. Nagyon korán és elsők közt volt a Fradinak mindenféle csapata, amelyek törvényszerűen bajnokcsapattá is lettek. Vízilabda, jégkorong, kézilabda. Ma is az úgynevezett látványsportágak közé tartoznak, kiemelt sporttámogatást élvezve. A kosárlabda is ilyen, a fradista történelme azonban egy kicsit más. Bizonyos szempontból mégsem lóg ki a sorból.

A magyar sport bölcsője Budapesten ringott. Már a XIX. század végén, majd a XX. század elején is az volt a jellemző, hogy a világvárosi polgárság minden sportágba belekóstolt, klubot alapított és sikereket ért el. Nem véletlen, hogy a különböző sportágak nemzeti bajnokságai sokáig gyakorlatilag Budapest-bajnokságok voltak. A vidék évtizedekig nem tudott a sportban eredményeket felmutatni, különösen nem a már említett látványsportágakban. Születtek, persze hogy születtek vidéken is tehetségek, akiknek óhatatlanul az lett a sorsuk, hogy egy budapesti nagycsapat beszívta őket. A vidéki sportolóknak az volt a vágya, hogy Budapestre kerüljenek valamelyik csapathoz, csak így lehetett esélyük kitűnni, válogatottnak lenni. Így volt ez a II. világháború előtt is, és különösen az maradt a szocializmus éveiben. Persze azért volt némi különbség. Az első korszak az volt, amikor a ferencvárosi, azon túl a budapesti polgárok a magukénak éreztek egy klubot, erejükhöz mérten támogatták azokat, ki többel, ki kevesebbel. A második korszakban a hatalmi mámor és téboly éltette a klubokat a korra oly jellemző központi irányítással. Ekkor is volt kinek több jutott, és volt kinek kevesebb. Az egy időben a nevétől és a színeitől is megfosztott Fradinak a forrásokból kevesebb jutott, amit kompenzált a szurkolók szeretete, amely szinte a rendszer elleni tüntetéssel ért fel. A Fradi ekkoriban vált igazán a nép, a nemzet csapatává, a sporton keresztül lehetett valamelyest tiltakozni, lázadni a rendszer ellen. Aki nem élt akkor, nehezen értheti ezt meg, ő csak csodálkozik, miért is mondjuk még oly sokan, hogy a Fradi a nemzet csapata. És tetszett a hatalomnak vagy sem, de ez a támogatás elég volt ahhoz, hogy a Fradi csapatai ez időben is folytatták azt a korábban megkezdett hagyományukat, hogy időről időre bajnokságokat, kupákat nyertek a rendszer kegyelt csapatai előtt.

Labdarúgás, jégkorong, vízilabda, kézilabda, kosárlabda. Elég visszanézni a múlt eredménysorát és látni, hogy az 1980-as évekig gyakorlatilag csak budapesti csapatok nyertek bajnokságokat, végeztek a dobogón. Az egészen ritka kivételek a fehér hollóval értek fel. Igenám, de szép lassan elkezdett valami változni. A vidéken élőkben korábban is volt egy ellenszenv a főváros sportjával szemben, mert elszívta a legjobbjaikat, minden esélyüket elvette a siker elérésére. Aztán ez az érzés találkozott a vidéken megtapasztalható lokálpatriotizmus érzésével. A szocializmus hanyatló korában, a ’80-as években egyre több helyi vállalkozó pumpált pénzt a helyi sportcsapatba. Nem a futballal kezdtek, hisz ott túl nagy volt az ellenszél. Ki itt, ki ott próbálkozott. Veszprémben a férfi kézilabdával, Körmenden a férfi kosárlabdával, Székesfehérvárott a jégkoronggal. És láss csodát, ezek az erőfeszítések eljutottak oda, hogy meg tudták cibálni a fővárosi oroszlán bajszát, még egy-egy csodaszámba menő bajnoki címig is eljutottak. A rendszerváltás ezt a folyamatot hihetetlen módon felgyorsította. Vidéken az önkormányzatok a helyi sikersportágak mellé álltak, a helyi vállalkozók egyre több pénzzel szálltak be. És a csodaszámba menő korábbi bajnoki címek lassan állandósultak. Veszprémben hívhatták Építőknek, VÁÉV-nek, Bramac-nak, Fotex-nek, MKB-nek a férfi kézilabda töretlenül fejlődött, nemcsak magyar, hanem európai tényező lett. És legnagyobb ellenfelei sem Budapestről, hanem Szegedről, Dunaújvárosból kerültek ki. Férfi kosárlabdában ugyanígy helyeződött át a súlypont Körmendre, Zalaegerszegre, Paksra, Székesfehérvárra, Szolnokra és felejtődtek el a budapesti csapatok. Női kosárlabdában Pécs, Sopron, manapság Győr a zászlóvivő. Jégkorongban már csak emlék a Fradi-Dózsa rivalizálás, a dunaújvárosi párharcot megnyerve végleg kialakult a székesfehérvári centrum. Pólóban ugyan most a Vasas nyert bajnokságot, de igazi ellenlábasai Egerben, Szegeden és Szolnokon vannak. Tudjuk, női kézilabdában is mit kezdett el a Dunaújváros, majd folytatott mind a mai napig a Győr. Legtovább éppen a csapatsportok primátusában, a futballban tartotta magát a főváros, a 2000-es évek elejéig. A trendet látva csupán idő kérdése volt, mikor esik el. A Dunaújváros és a Zalaegerszeg kezdte a sort, amit a Debrecen tett teljessé. Legnagyobb ellenfeleivé pedig immáron Székesfehérvár és Győr lépett elő. Miért? Mert a fővárosban nem történt rendszerváltozás, a sportban semmiképp. Lokálpatriotizmusról nem lehet beszélni, megosztásról annál inkább. A kerületi önkormányzatok és a főváros egymásra mutogat, egyik sem érzi magáénak a sportot. A budapesti sportegyesületek sorra lehetetlenülnek el. Ehhez még tetézőleg hozzájárul, hogy a budapesti vállalkozók is messze elkerülik a klubokat. Tehát, az állami támogatás a korábbiakhoz képest megszűnt, a helyébe pedig nem lépett semmi, így a sportlétesítmények pusztulásra lettek ítélve. Pusztulnak is rendesen, magukkal hozva a klubok vegetálását, majd idővel a megszűnését. Férfi kosárlabdában nincs az első osztályban budapesti csapat, nőiben a Fradin kívül ott a Vasas, a BSE és a BEAC, de esélyük a dobogóra jelen állás szerint szinte semmi. Hokiban a Fradi még ahogy, az Újpest a megszűnés határán. Pólóban látszólag jó a helyzet, Vasas, Honvéd, Fradi, OSC, BVSC, ám a súlypont egyre inkább a vidék felé tolódik. Férfi és női kézilabdában egyedül a Fradi képviseli Budapestet. Fociban a korábbi 6-7 budapesti csapat mára 4-re redukálódott, idén Fradi, Honvéd, Újpest, Vasas, jövőre Fradi, Honvéd, Újpest, MTK. A folyamat azonban egyértelmű, ez is soknak tűnik. Véletlen, hogy a Fradi csapatait minden sportágban felsorolhattuk? Már ahol egyáltalán vannak még budapestiek. Aligha. A Fradi a presztízsének, a hagyományainak, a szurkolóinak megfelelően még él. Ám ezek a tényezők ma nem fegyverek a pénzzel szemben, így hosszútávon sok reális esély nincs a túlélésre.

Valamit ki kell mondani. A budapesti klubokat vagy a helyi polgárság vagy egy éppen egy hithez, mozgalomhoz tartozás hozta létre. A szocializmus éveiben e tényezőket felülírta a hatalmi önkény. Ma nincs olyan, hogy ferencvárosi, újpesti, kispesti polgár. Angyalföldi sincs, bár ez a jelző nem is a polgárság, sokkal inkább a munkásmozgalom jelszavaként híresült el. Csakúgy, mint a csepeli, amelynek sportja már megszűnt. Angyalföld sportja túlélte a korát, ha a polgárságból nem tud erőt meríteni, a munkásmozgalomból pláne nem. Hogy lehet mellé támogatókat toborozni? Kétségkívül nehéz, embert próbáló feladat, de legyőzi az embert, lásd a Vasas is időről időre kiesik a labdarúgó bajnokságból. Szubjektíve nem tudom megállni, hogy ne írjam ide, az idén szívből remélem, hogy nem a mi kárunkra. Akkor mi van ma Budapesten? Ez itt a kérdés! Nálam sokkal okosabbaknak kéne ezt megválaszolni, mert különben a budapesti sport eltűnik a történelem süllyesztőjében. De ha már idáig eljutottam, talán mégis befejezem a gondolatmenetet, amely választ adhat a kérdésre. Ezt a választ támasztja alá reményt adó kivételként a Fradi női kézilabda csapata.

A csapat, amelyik a létével, az eredményeivel bizonyítja, hogy Budapestnek nem kell feladnia az állásait. Budapestnek igenis van egy olyan kerülete, a Ferencváros, amely a sportbeli múltját, a hagyományait minden gátló körülmény ellenére életben tudja tartani. Amely mögül nem koptak el a szurkolók. Amely ezúton is igazolja, hogy ezek a szurkolók hihetetlen számban léteznek, csak éppen alszanak, szinte tetszhalottak. Ám elég egy olyan tett, mint amit a kézis lányaink végrehajtottak és újra életre kelnek. Újra ott vannak és újra remélnek. Nekik a siker az éltető erő. Ők jönnek és ünnepelnek. Tessék csak megnézni a sikercsapat repülőtéri fogadtatását hétfőn délután.

http://www.youtube.com/watch?v=eAAB523zdjw

Lehet erre építeni? Persze, hogy lehet. Érdemes erre építeni? Csak erre lehet. A siker ősidők óta közösséget formáló erő. Csak le kellene győzni a Budapest által Budapest köré vont magas falakat. Budapestet ma a Ferencváros képviseli, ahogy írtam, van ahol egyedül. De ahol nem is egyedül, ott is nyilvánvalóan a leglátványosabban. Képzeljük el a női kézilabdázóink sikerét a futballban. Az mekkora közönséget vonzana? A látottak után nyilván költői a kérdés. De mi kell ahhoz, hogy ez a futballban is megvalósuljon? A recept adott, a női kézilabdában jól kifőzték. Erős utánpótlás, erős szakmai munka, következetes vezetés, céltudatos munka. Ebből következik, hogy a csapat tagjai érzik, tudják, hová tartoznak. Azok is, akik az erős utánpótlásból jöttek, azok is, akik ideigazoltak. Azért igazoltak ide, mert vágyuk volt egy olyan csapatban játszani, ahol valódi sikereket érhetnek el. Olyan sikereket, amelyeket extázisban tud ünnepelni a megszámlálhatatlanul sok fradista, hazánk határain túl több száz kilométerre is. Más csapatban ezt az érzést nem élhetik át. Akkor sem, ha esetlegesen a más csapatok az anyagiakban jobban dúskálnak. Bizony, ebben is kivételes a női kézilabdacsapat. És ezek a kivételes erők ha egyesülnek, hihetetlen dolgok születnek meg. Példának okáért kétszer egymás után KEK győzelmet érnek el. Kétségem nincs afelől, ha ez a trend folytatódik, a magyar bajnoki cím és a BL győzelem is az FTC tulajdonába kerül. Oda, ahol oly méltó helyen lehet. Európa újra megtanulta félni az FTC nevet. Köszönjük lányok!

A kivételes siker okán érdemes elgondolkodni, mit kéne másképp csinálni. Persze, nem a női kézilabdában ténykedőknek, sokkal inkább a tágabb horizonton. Ébredjenek fel a budapesti vezetők, a budapesti vállalkozók. Ébredjenek fel és tudatosuljon bennük, hogy mit ér még mindig a Ferencváros neve. Hogy támogatásukkal, értő szakmai vezetés mellett a hírük nem Budapesten vagy az országban, hanem a nagyvilágban lesz nagyobb. Hogy ezzel ténylegesen felébreszthetik a megszámlálhatatlanul sok alvó fradistát. Akik ha felébredtek, újra felébresztik a sportot, minden szakágban ahol megjelennek. És együtt újra a legnagyobb lehet az FTC. Először, mint látjuk a női kézilabdában, aztán szép sorban mindenütt, természetesen a futballban is. Elszakadtak volna a valóságtól a gondolataim? Nem hiszem, hisz a kivételes siker reményt adott.

Hajrá Fradi! Ahogy a múltban, most is és mindörökké!

Simon Sándor

Az 1952-es helsinki olimpia következőként bemutatott fradista bajnoka is egy pólós, Szittya Károly.

Szittya Károly 1918. június 18-én, Budapesten született, akkor még Schaffer Károlyként. Sportpályafutását 1930-ban Újpesten kezdte, az UTE úszójaként. Ilyen minőségében tagja volt az újpestiek folyamúszó bajnokcsapatának is. Pólós karrierje Halassy Olivér visszavonulása után kezdődött, akkor épült be az UTE csapatába, amellyel négyszeres bajnok lett. Újpestiként volt tagja az 1948-ban olimpiai ezüstérmes magyar vízilabda válogatottnak Londonban. A londoni olimpia után igazolt a Fradiba, ahol további hat esztendeig vízilabdázott, nagyszerűen. Így lett tagja az 1952. évi nyári olimpiai játékokon bajnokságot nyert magyar csapatnak.

A kép az aranyérmes csapatot mutatja, az álló sorban balról a második Szittya Károly. A jobbján Fábián Dezső, a másik oldalán pedig sorban a többiek: Martin Miklós, Vízvári György, Hasznos II István, Antal Róbert, Markovits Kálmán, Bolvári Antal és Gyarmati Dezső. Guggolnak: Lemhényi Dezső, Kárpáti György, Szívós István és Jenei László.

A magyar csapat eredményei az olimpián:

1. forduló, a 16-ba jutásért: Magyarország – Mexikó 13-4 (6-2)

A 16 között négy négyes csoportot alakítottak ki, a magyarok a B jelűbe kerültek:
Magyarország – Egyiptom 9-0 (6-0)
Magyarország – Szovjetunió 5-3 (1-2)
Magyarország – Németország 9-1 (3-0)

A legjobb 8 között két négyes csoport volt, ahova a magyarok és a szovjetek mellé (ők az egymás elleni eredményt vitték magukkal) a hollandok és a jugoszlávok kerültek:
Magyarország – Hollandia 4-4 (3-1)
Magyarország – Jugoszlávia 2-2 (1-1)
Ez a két döntetlen a jugókkal együtt a továbbjutást jelentette a 4 közé, ahová ugyancsak vittük az ellenük elért döntetlent és játszhattunk az olaszokkal és az amerikaiakkal.

Magyarország – Olaszország 7-2 (2-2)
Magyarország – USA 4-0 (3-0)

Ami azt jelentette, hogy Magyarország Jugoszlávia előtt megnyerte az olimpiai tornát.

Szittya a címvédő olaszok elleni győzelem során a csapat egyik legjobbja volt. Az akkori állójátékban kiváló összekötő volt a hátvédek és a csatárok között. Veszélyesen lőtt, jól időzített átadásokkal segítette a támadásokat.

Az eddigi számokat illusztrálja ez a fennmaradt, hatvan éve készült videó.

http://www.youtube.com/watch?v=L3koNkUH4h4

Az olimpia után még két évig játszott, majd visszavonult. Kezdetben a román Gheorghiu Dej Hajógyár, majd a Budapest Spartacus edzője lett, 1963-ban pedig a Budapesti Vasas Izzó csapatának edzéseit vette át. Két évvel később visszatért nevelő együtteséhez, az addigra már Dózsának hívott Újpesthez, ahol hét éven át töltötte be az edzői posztot. Ebben az időszakban vezette még a magyar ifjúsági válogatottat (1969) és Rajki Béla segítője volt a felnőtt válogatottban. Ekkor kapta meg a mesteredző címet is. 1972-ben rövid ideig Kubában edző, majd 1973 és 1978 között a Ferencvárosnál vezette az edzéseket, majd haláláig a SZEOL-nál dolgozott.

1983. augusztus 9-én, Szegeden halt meg, sírja az Óbudai temetőben található.

Emlékét őrizzük.

Összeállította: Simon Sándor

Felhasznált irodalom és weblapok:
Nagy Béla: Zöld-fehérben
www.mob.hu

http://www.h2opolo.be

hu.wikipedia.org/wiki/Szittya-Károly

A sorsolás szeszélye és a csapatok teljesítményének vártnál alacsonyabb nívója miatt úgy alakult, hogy a 2012 tavaszi derby tulajdonképpen egy barátságos meccsnek fogható fel. Előrefelé már régóta nem kell egyik együttesnek sem kacsintgatnia, ami pedig a bennmaradást illeti, a mieink a 26. fordulóban matematikailag is biztosították azt, az Újpest pedig a Vasas 2 büntetőpontos levonása miatt pedig épp a nagy meccs előnapján avanzsált 99 %-os bennmaradóvá, így mindkét gárda arra fordíthatja energiáit, hogy saját népes szurkolótábora előtt kedveskedjen az ősi rivális elleni győzelemmel. Bizony van is mit javítani a derék legényeknek, mert az egész szezont, illetve az utóbbi hetek játékát tekintve is bőven akadhat hiányérzetük a fanatikusoknak, gondoljunk csak például az múlt szombati Pápa ellen bemutatott gyalázatos játékunkra. Ősszel kedvező előjelekkel várhattuk a nagy ütközetet, amit végül simán nyertünk 3-0-ra, újabb törlesztést bemutatva a 2010 őszi 6-0-ért, melyből 4 gombóc már visszajárt azóta. Most talán kicsit más a helyzet, a lilák az edzőváltás, Marc Leliévre vezető szerepre kerülése óta ha nem is megtáltosodtak, de mindenképp stabilizálódtak, míg nálunk mintha lefelé mutatna a produktumot bemutató regressziós görbe. Nem csoda, hogy a sok bizonytalansági tényező miatt a hivatásos esélyfejtegetők sem teszik le egyértelműen a voksukat: 38 internetes fogadóiroda oddsainak átlaga alapján az újpesti siker 2,27-szeres, a pontosztozkodás 3,19-szeres, a “csárdafestés” 2,79-szeres szorzóval kecsegtet.  Nem sokkal tehát, de valamennyi általam vizsgált iroda a lilákat látja egy hajszálnyival esélyesebbnek, talán a hazai pálya előnye miatt – mint tudjuk, a várakozások arra valók, hogy megdőljenek!

Ahogy az az újpesti játékperceket bemutató adattáblázatból is kiolvasható, az újpestiek keretéből télen Snoyl, Takács, Balajti, Rubus, Szabó és Egerszegi eligazolásával mindössze 25 “lejátszott meccs” távozott, ebből 12-t egyedül Egerszegi Tamás ad a közösbe, a kulcsembereket tehát a Megyeri úton is sikerült maradásra bírni. A vezetők egyértelműen a középpályát akarták megerősíteni a belga Proesmans, a togói Eninful, a szerb “El Maestro” és a Viditől visszaigazolt – szintén szerb - közönségkedvenc, Vasiljević szerződtetésével. A nagycsapathoz rajtuk kívül csak a balhátvéd Fodor Marcell érkezett Debrecenből, aki éppen az ex-csapata elleni 1-5 óta még meccskeretben sem volt. Érdekesség, hogy mivel az újpestieknél ősszel elég nagy fejetlenség uralkodott, valamint sok fiatal játékosnak is lehetőséget adtak, összesen 37 futballista lépett pályára színeikben ebben a szezonban, ezt az adatot csak a Vasas múlja felül, igaz, ők jócskán, mert 43-mal büszkélkedhetnek, és a teljesség kedvéért azt is hozzá kell tenni, hogy a mi 35 focistánk sem kevés.

Összesen tehát 62 játékos lépett pályára idén ebben a két nagymúltú egyesületben, és nem csoda, hogy sokan közülük nem viselték az ellen mezét, de azért akad példa erre mindkét oldalon. A liláknál Balajti távozásával már csak ketten maradtak ex-fradisták: Nagy Patrik és Balogh Balázs, ám az igazsághoz hozzátartozik, hogy felnőtt meccsen egyiküket sem láthattuk zöld-fehérben. A mieinktől – őszhöz hasonlóan – továbbra is Rósa Dénes és Végh Zoltán rendelkezik rövidke monokliszínű múlttal.

Vessünk egy pillantást a riválisunk büntetőcéduláit bemutató táblázatra! Azt láthatjuk, hogy eltiltás miatt csak Rajczi Péter fog hiányozni odaátról, aki még a Haladás elleni kiállítása utána kapott többszörös visszaesőként négymeccses kényszerpauzát, továbbá 4 sárgától fenyegetve lép majd gyepre Dušan Vasiljević és Dvorschák Gábor. Maródiak annál inkább fájdíthatják Leliévre mester fejét, hiszen törés miatt Simon Krisztiánt és Kabát Pétert biztosan nem láthatjuk, míg kisebb sérüléssel bajlódott a héten Henritse Eninful és Lipták Zoltán is. Ők a hírek szerint vállalják majd a játékot, ám amikor ilyet olvasunk, rögtön beugorhat a nemrégiben lejátszott Újpest-Vasas találkozó, ahol a liláknak már az első félidőben elfogytak a cserelehetőségeik kényszerű okokból, mivel többen is nem teljesen egészségesen álltak csatasorba. Mindent összevetve a belga szakvezető várhatóan a következő felállásban állítja fel ellenünk katonáit:

Balajcza - Nagy P. (Kiss Z.), Lipták, Mihajlović (Litauszki), Pollák – Eninful (Proesmans), Vasiljević – Remili, Barczi, Balogh B. – Zamostny

Harcra fel!

Hajrá Fradi!

Simon József

Május 1-jén a Ferencváros öregfiúk csapata hírverő mérkőzést játszott Csongrádon. Több mint ezer néző várta őket, sokan zöld-fehér mezben. Hihetetlen fogadtatás, remek hangulat volt.

A csapat a következő összeállításban lépett pályára:

Kiss-Rigó László – Szűcs Mihály, Vincze Gábor, Kincses Sándor, Keller József – Szekeres Tamás, Adem Kapics – Albert Flórián, Koch Róbert, Deszatnik Péter – Wukovics László.

Csereként pályára lépett: Szeiler József és Bánki József.

A csapat edzője ezúttal is Dzurják „Csöpi” József volt.

Az összeállításból kiderül, hogy a kapu védelme ezúttal is püspöki kézben volt. Vincze Gábor hosszú sérülés után játszott, Adem Kapics pedig ezúttal debütált.

A csongrádi öregfiúk ellen 7:1-es félidőt követően 8:5-ös győzelem született.

A Fradi góllövői: Wukovics (2), Deszatnik (2), Szeiler (2), Albert és Szekeres. A gólok közül különösen Szekeres Tamás bombagólja emelkedett ki.

Köszönet Csongrád városának a meghívásért, a vendéglátásért!

Jelen tudósítás nem készülhetett volna el Bánki „Dodi” József beszámolója és Lőkös Zoltán (Hódmezővásárhely) kitűnő fotói nélkül. Ezúton is köszönjük!

SzB – Balaginho

Tegnap 2012. május 5-e volt. Az Albert Stadion közönsége, igaz a stadionhoz, annak névadójához mérten hihetetlenül gyér számú, de a tévé nyilvánossága miatt megsokszorozott nézőserege enyhén szólva is megalázva érezte magát. Ugyanezen nap estéjén a Camp Nou közönsége Barcelonában, a stadionhoz szokottan zsúfoltan, a tévé nyilvánossága előtt még ezt is megsokszorozottan, önfeledten ünnepelt.

Íme:

http://www.youtube.com/watch?v=ZyzuV3pibs8

Ünnepeltek egy embert, aki négy esztendő alatt edzőként is megdicsőült szeretett csapatával. Edzőként is, mert korábban játékosként is szerették. Szerették, mert mindent megnyert a Barcelonával (6 bajnoki cím, 2 hazai kupagyőzelem, 4 hazai szuperkupa győzelem, 1 BL győzelem, 1 KEK győzelem, 2 UEFA szuperkupa győzelem) és különösen azért, mert más spanyol csapat mezét nem öltötte magára. Aztán 2008 tavaszán, különösebb edzői gyakorlat nélkül, mert aligha lehet annak nevezni az egy esztendőt a Barcelona B kispadján, nem kis meglepetésre a világhírű első csapat trénere lett. Azé a csapaté, amelynek kispadjára, lehet mondani, a világ összes A, B és Pro kategóriás edzője látatlanul is nevezett. Nevezett, volna… A befutó Josep Guardiola lett.

Láss csodát. Irányításával az első három évben 3 bajnoki cím, 1 hazai kupagyőzelem, 3 hazai szuperkupa győzelem, 2 BL győzelem, 2 UEFA szuperkupa győzelem, 2 FIFA klubvilágbajnoki cím lett az eredménysora. A negyedik évben megfáradt, elvesztette a bajnoki címet, nem lesz meg a BL címvédés, egyedül a hazai kupaelsőség maradt a realitás, ami még hátravan. Az igényes, sikerekhez szokott szurkolótábornak ez akár kevés is lehetne, hiszen a csapatával kétségkívül leverte az elmúlt három évben magasra, még ha hihetetlenül magasra is helyezett lécet. Ő is érezte tudta ezt, valahol ez is benne lehetett a döntésében, hogy feláll, átadja a helyét másnak. Elérkezett az utolsó mérkőzése a szeretett szentélyében, ami számára a Camp Nou volt. A reakciókat láthatjuk a bemutatott videón.

Le kell írnom, nem vagyok Barcelona drukker. Mint ahogy nem hoz lázba a Real Madrid vagy más országok vizeire evezve a Manchester United, a Chelsea, Liverpool, Bayern München, Juventus, Milan és még hosszan sorolhatnám a csapatokat, nevének említése sem. Nem ver a veríték, ha bármelyikük meccsre készülődik, nem számolom a perceket, mikor kezdenek végre már. Bevallom, a meccseiket sem nézem rendszeresen. Egy-egy összefoglaló vagy kiemelt mérkőzés, amit kíváncsiságból, a futball szeretetétől áthatva megtekintek. A hangsúly a futball szeretetén, ezzel együtt a szép játék szeretetén van. Mert az tény, hogy ezt az említett csapatok bármelyikének egy-egy mérkőzésén az elmúlt években átélhettem. Igen, ma ezen csapatok országainak bajnokságaiban játsszák a labdarúgás nevű játékot. Ezen mérkőzéseken lehet belefeledkezni a játékba, varázsolhat el a labda bűvölete, egy-egy játékos, jobb esetben csapat, zsenialitása. Ezekhez képest idehaza nem ugyanazt a játékot nézzük. Ezt nem lehet labdarúgásnak, maximum labdarúgdosásnak nevezni. Mégis, ha ebben a labdarúgdosó magyar bajnokságban a Fradi pályára lép, akkor számolom a kezdésig hátralevő perceket, az izgalomtól kiver a veríték, pezsegni kezd a zöldellő vérem. Itt szeretnék sikernek örvendeni. Hozzáteszem újólagos és ismétlődő sikereknek, Fradi sikereknek. Ehelyett azt kapom, amit tegnap is kaptunk. És mégis, holnap már újra számolom a perceket, mikor kezdünk legközelebb. Mondják, mazochista vagyok. Tény, ma igazuk van, de volt idő, hogy ugyanezen tulajdonságokkal együtt sem voltam az, és szívből remélem, hiszem, hogy lesz még idő, amikor újra nem tekintenek majd annak. Szóval szeretném, ha egyszer újra eljönne ez az idő.

Egy ilyen időben tán megeshetne, hogy a Fradinak is legyen egy olyan edzője, aki ha úgy dönt, feláll, olyan ünnepségben részesülne, mint amit a videón Barcelonában láttunk. Szeretném, mert ez azt is jelentené, a Fradi újra a múltban már átélt dicső fényeiben ragyog.

Bár a realitás az, hogy azok akik eddig mazochistának tartottak, mostantól e sorokat olvasván naiv álmodozónak is tartanak. De mit tegyek? Úgy tűnik, a XXI. században Magyarországon egy fradista az csak naiv álmodozó mazochista lehet. Ha így van, ezt is büszkén vállalom. Miért? Mert fradista vagyok!

Simon Sándor

Az 1952-es helsinki olimpiáról eddig két sportágban négy bajnokunkat mutattuk be. Most következzék egy harmadik sportág, a vízilabda, amelynek bajnokcsapatában nem kevesebb, mint három Fradi játékos kapott szerepet. Következzék közülük az első, Fábián Dezső.

Fábián Dezső 1918. december 17-én, Budapesten született. 1936-tól 1945-ig a MAC (Magyar Atlétikai Club) úszója és vízilabdázója volt. Úszásban a mellúszás volt az erőssége, abban is szerzett magyar bajnoki címet, csakúgy mint vízilabdában. A második világháború után az UTE (Újpesti Torna Egylet), majd 1948-tól az FTC vízilabdázója lett.

1944-től 1952-ig tizenötször szerepelt a magyar vízilabda válogatottban. Tagja volt az 1948. évi nyári olimpiai játékokon ezüstérmes, az 1952. évi nyári olimpiai játékokon bajnokságot nyert magyar csapatnak.

Az első olimpiáján játszott többet a csapatban, Helsinkiben csupán egy mérkőzés jutott neki. De az az egy is elég volt ahhoz, hogy neve a Fradi és a magyar sport aranykönyvébe íródjon.

A kép az aranyérmes csapatot mutatja, az álló sorban balról a legelső Fábián Dezső. Aztán sorban a többiek: Szittya Károly, Martin Miklós, Vízvári György, Hasznos II István, Antal Róbert, Markovits Kálmán, Bolvári Antal és Gyarmati Dezső. Guggolnak: Lemhényi Dezső, Kárpáti György, Szívós István és Jenei László.

A magyar csapat eredményei az olimpián:

1. forduló, a 16-ba jutásért: Magyarország – Mexikó 13-4 (6-2)

A 16 között négy négyes csoportot alakítottak ki, a magyarok a B jelűbe kerültek:
Magyarország – Egyiptom 9-0 (6-0)
Magyarország – Szovjetunió 5-3 (1-2)
Magyarország – Németország 9-1 (3-0)

A legjobb 8 között két négyes csoport volt, ahova a magyarok és a szovjetek mellé (ők az egymás elleni eredményt vitték magukkal) a hollandok és a jugoszlávok kerültek:
Magyarország – Hollandia 4-4 (3-1)
Magyarország – Jugoszlávia 2-2 (1-1)
Ez a két döntetlen a jugókkal együtt a továbbjutást jelentette a 4 közé, ahová ugyancsak vittük az ellenük elért döntetlent és játszhattunk az olaszokkal és az amerikaiakkal.

Magyarország – Olaszország 7-2 (2-2)
Magyarország – USA 4-0 (3-0)

Ami azt jelentette, hogy Magyarország Jugoszlávia előtt megnyerte az olimpiai tornát.

Az eddigi számokat illusztrálja ez a fennmaradt, hatvan éve készült videó.

http://www.youtube.com/watch?v=L3koNkUH4h4

Az olimpia után Fábián Dezső visszavonult. Visszavonulása után a zöld-fehérek utánpótlását nevelte, majd a hatvanas évek elsô felében háromszor vezette bajnokságra az FTC csapatát.

Fájdalmasan korán, 1973. október 6-án hunyt el, az Óbudai temetőben nyugszik. A Csanádi Árpád sportiskolában pedig az egyik osztályterem őrzi az emlékét.

Ahogy mi is azt tesszük.

Összeállította: Simon Sándor

Felhasznált irodalom és weblapok:
Nagy Béla: Zöld-fehérben
www.mob.hu

http://www.h2opolo.be

hu.wikipedia.org/wiki/Fábián_Dezső

Bizony kevesen gondolták volna a szezon előtt, hogy az egyik komoly kiesőjelölt a Pápa lesz. Azt persze még kevesebben, hogy a ZTE hetekkel a bajnokság vége előtt már búcsúzik is, de épp a teher alól mentesült egerszegiek hozták kiváltképpen szorult helyzetbe a Veszprém megyeieket azáltal, hogy múlt héten – ráadásul idegenben – megszerezték ellenük szezonbeli első győzelmüket. Mivel a Lombard az utolsó 4 fordulóban rendkívül nehéz mérkőzéseknek néz elébe, ezért könnyen lehet, hogy vízválasztó lesz az az elvesztett három pont. A pápaiak Véber György vezetésével a feljutásuk utáni első 2 szezonban védjegyükké tették a látványos, támadó játékot – hellyel-közzel eredményesen produkálva azt -, ez azonban elveszett Bene Ferenc kinevezésével. A tavaszi Pápa deklaráltan feláldozta a látványt a cél érdekében, a gond csak az, hogy így sem lett eredményesebb az együttes, sőt! A sors úgy hozta, hogy jelen pillanatban Bene Ferenc pontosan ugyanannyi meccsen ült a sárga-fekete kispadon, mint Véber György (13 mérkőzésen), és bár az előd által szerzett 15 pont csalódást keltő volt a vezetőség számára, az új mesterrel mindössze 9 egység jött össze. Ráadásul a Lombard elég vérszegény idegenben: összesen 7 pontot szereztek a Perutz Stadionon kívül, ebből 2-t Benével (igaz, az egyik Debrecenben esett, a másik pedig az igen fontos Vasas elleni kiesési rangadón). Mindezeket figyelembe véve nem meglepő, hogy mi vagyunk a találkozó esélyesei, annak ellenére, hogy a Fradi számára az elkövetkező időszak gyakorlatilag barátságos meccsek sorát jelenti, míg a Pápának élet-halál harcot. Ez számokban kifejezve annyit tesz, hogy 44 internetes fogadóiroda oddsainak átlaga alapján a hazai kimenetel 1,77-szeres, a döntetlen 3,39-szeres, a vendéggyőzelem 4,01-szeres szorzóval bír.

Az ellenfél játékosállomány szempontjából is sokat változtatott télen. Távoztak sokat játszó, meghatározó emberek (a teljes játékperces táblázat ide kattintva olvasható), úgy mint Ferenczi István, Giorgi Ganugrava, Lasha Totadze, Sander Puri és Goran Marić, valamint elhagyta a csapatot néhány régóta ott szereplő kiegészítő ember is Vadims Žuļevs, Varga Gábor, Kovács Vilmos és Germán Tamás személyében. Helyükre részint ismeretlen idegenlégiósok érkeztek, részint meghatározónak szánt magyar futballisták. Előbbi kategóriába tartozik a szlovén Jože Benko, a finn Antonio Inutile, a Vasasban kiegészítő szerepet betöltő szerb Lazar Arsić és a szenegáli-szlovák Mouhamadou Seye, közülük eddig csak a színes bőrű támadó látszik beválni. A magyar húzóneveket elsősorban a Finnországból hazatérő Balogh Balázs és a tőlünk szerződtetett Tóth Bence jelentik, külön pech, hogy Bence a szezonnyitó előtt megsérült, majd talán idő előtt tért vissza, így eddig tavasszal csak 74 percet láthattuk. Rajtuk kívül a támadósorba érkezett még Csermelyi Imre és a debreceni kölcsönjátékos, Szilágyi Péter. Közel egy kezdőnyi futballista cserélődött ki tehát, nem csoda, hogy még nem érettek igazán össze, ez is okozhatja azt, hogy a vártnál lassabban jönnek az eredmények.

Ami az exeket illeti, sok csapattal ellentétben a Pápa kimondottan szereti alkalmazni az egykori fradistákat. Őszhöz hasonlóan most is 5 vendégjátékos mondhatja el magáról, hogy viselte a zöld-fehér mezt: Szűcs Lajos, Nagy Sándor, Tóth Bence, Gyömbér Gábor és Rodenbücher István (ő egy ízben még ebben a szezonban is). A mieinktől azonban már távozott az egykori pápai kedvenc, Kazuo Homma, így maradt hírmondónak az a Zsivóczky Norbert, aki a 2011 tavaszán tartozott a Lombard kötelékébe, igaz, leginkább csak papíron, hiszen az NB1-es gárdában egyáltalán nem jutott szóhoz, de az NB3-asban is csak kétszer, csereként.

Ahogyan az a vendégek sárga és piros lapjait bemutató táblázatból is kiolvasható, a Pápában nemcsak eltiltott nincs, de még veszélyeztetett (azaz 4 sárgás) futballista sem, így mindössze a maródi játékosok okozhatnak fejtörést Bene Ferencnek, igaz, ők jó sokan vannak, hisz már hosszabb ideje harcképtelen Dlusztus András, Jože Benko, Tóth Bence, Csermelyi Imre és Balogh Balázs, a héten pedig a hírek szerint a kolumbiai César Alexander Quintero is megsérült. Ennek tükrében a következő pápai kezdőcsapat valószínűsíthető:

Szűcs L. – Nagy S., Tóth G., Rodenbücher, Németh M. – Gyömbér, Farkas A., Horváth L. – Lovrencsics, Arsić – Seye

Hajrá Fradi!

Simon József