2024. március 28. csütörtök

Fradi évfordulónaptár: 2011.04.01.

Szerző: Simon Sándor Bejegyzés ideje: 2011. április 1.

Kit lehet köszönteni, kiről lehet megemlékezni a mai napon?

Ezen a napon ünnepli 33. születésnapját egykori középpályásunk, Bócz Tamás. 1999.02.10-én mutatkozott be a Fradiban egy nemzetközi mérkőzésen. Szűk egy hónappal később már bajnokin is bemutatkozhatott. 1999.11.20-ig összesen 14 mérkőzésen (10 bajnoki, 4 nemzetközi) játszott, 1 bajnoki gólt szerzett.

Boldog születésnapot!

82 esztendővel ezelőtt ezen a napon született Kertész Tamás. 1953.02.22-én mutatkozott be a Fradiban, ahol 1960.09.06-ig volt a csatársor jobb szélének értéke. 180 mérkőzést játszott (97 bajnoki, 69 nemzetközi, 14 hazai díj), 54 gólt szerzett (29 bajnoki, 25 egyéb). 1958-ban tagja volt az MNK győztes csapatnak. Kétszer a magyar válogatottban is szóhoz jutott, nem is akármikor, 1955-ben.

A Fraditól sorozatos sérülései miatt maga kérte az átigazolását. Debrecenbe került, aholy még négy évig centerként a csapat erőssége volt. Később edzősködött, a Debrecent például ő hozta vissza az NB I-be. Még később egzotikus tájakra került, dolgozott Etiópiában, Ghánában, Iránban és Líbiában. Fájdalmasan korán, 1989.03.02-án hunyt el.

Emlékét megőrizzük!

1943-ban ezen a napon hunyt el Gállos (Guttmann) Sándor, aki 1918.10.20-tól 1920.12.19-ig volt az FTC csatára, összesen 5 mérkőzésen (3 bajnoki, 1 nemzetközi, 1 hazai díj), 4 gólt szerzett (3 bajnoki, 1 egyéb). Már rutinos játékosként igazolt az FTC-be, hiszen előtte 11 éven keresztül a BAK (Budapesti Athletikai Klub) labdarúgója volt.

Rá is emlékezünk!

Simon Sándor

Felhasznált források:
Nagy Béla: Fradisták
Nagy Béla: Fradisták futballmezben 1. 2. 3.
Nagy Béla: Kik játszottak a Fradiban?
Nagy Béla: Fradi futballévszázad

wikipedia bejegyzések

www.ftc.hu
www.hlsz.hu
www.origo.hu
www.f-group.hu
www.tempofradi.hu
www.kataca.hu
www.waterpololegends.com

http://klinda.site.aplus.net
http://melbourne56.origo.hu/elo/versenyzok/20061018hunics.html

A végére ugorhat és hozzászólhat.

HOZZÁSZÓLÁS