2024. április 19. péntek

Ez volt a hét, ez lesz a hét. 2011.07.03.

Szerző: Simon Sándor Bejegyzés ideje: 2011. július 3.

Győztünk és győzni fogunk!

Szubjektív fradista vissza- és előretekintő.

Győztünk és győzni fogunk! Úgy érzem, e szavak tökéletesen összefoglalják minden fradista véleményét, ha visszagondol az elmúlt, illetve előre a következő hétre.

3-0 és 3-0. Két eredmény, amely között 39 nap telt el. Május 22-én ennyire győztük le az Albert Stadionban a Pápát, június 30-án pedig ugyanott, ugyanennyire az FC Ulissest. Az első mérkőzés győzelme biztosította be, hogy létrejöhetett a második találkozó, azaz a Fradi újra Európa nagy futballszínpadára léphetett. Hat éve vártunk erre a pillanatra, amely most végre eljött. Tudtuk, hogy újra el fog jönni, mert a Fradinak a magyar bajnokság elején kell lennie, ahonnan vezet az út Európába. Reménykedtünk, ahogy csak fradista reménykedhet, hogy az első lépések nem bizonytalanok, hanem Fradihoz méltók lesznek. Ezért is örültem, hogy a szakvezetés annak ellenére, hogy vadonatúj csapatot épít, nem azzal kezdte, hogy a Fradinak még szoknia kell az európai légkört. Emlékszünk, mikor az NB I légkörét is újra szoktatni akarták velünk? Új csapat ide vagy oda, a csapatépítés nehézségei ellenére Prukner László egyértelműen győzelmet és továbbjutást várt a csapatától. Ahogy mi, szurkolók is.

A csapat átalakult, minden csapatrészből távoztak tavaly még meghatározó játékosok. A kapuból Haber, a védelemből Tutoric, a középpályáról Stanic, elölről pedig Heinz és Schembri. Különösen az utóbbiakért fájt a szívünk, hiszen tavalyi góljaink döntő hányada elment. Az elmúlt hetekben, napokban olvastuk a neveket, kik jöttek az említettek pótlására. A kapuba Ranilovic mellé a fiatal Jova lépett elő, a védelembe jött Grúz és Otten, a középpályára Jovanovic és Lisztes, elölre pedig Oláh, Felix, Somalia és Alison. Mindannyian azonnal bevethető, kész játékosok. Közülük Grúz, Otten, Jovanovic, Oláh és Felix be is mutatkozott az első tétmeccsen, Otten és Felix ráadásul góllal. Hiszem, előbb-utóbb, tán nemsokára a többiek is hasonlóan tudnak majd örülni egy-egy góljuknak, amit Fradi mezben érnek el. A szurkolótábor persze, mondhatni természetesen, azonnal vette a lapot, azonnal megmutatta, hogy rajta ezúttal sem fog semmi múlni. A legendás 12. játékos továbbra is topon van, “edzettségi állapota” a régmúltat idézi. Régiek és újak újra és újra megtapasztalhatják, mit is jelent a Fradiban játszani, a Fradiban jól játszani, a Fradiban gólt lőni, a Fradival győzni. Megtapasztalhatják azt a felülmúlhatatlan érzést, amiről még leendő unokáiknak is mesélhetnek majd. Ez a Fradi, ez is a Fradi!

Tudjuk, nem volt tévéközvetítés, a hangulatot ezúttal csak az a kb. 6-7000 ember élhette át, aki az eső ellenére kilátogatott a stadionba. Remélem, ez a szám csak a kezdet, ami az idény folyamán csak nőni fog. Akkor is, ha már lesz közvetítés. A csapatnak ugyanis szüksége van a helyszínen szurkolókra, ahogy a szurkolóknak is egy jó, jól és eredményesen játszó csapatra. A videomegosztókra azért felkerültek összefoglalók a mérkőzésről, íme az egyik:

 

Tudjuk, a meccs csütörtökön volt. Az FTC Baráti Kör számára azonban már hétfőn elkezdődött a ráhangolás, amikoris szokásos havi összejövetelére elfogadta a meghívást és eljött Prukner László. Őszintén beszélt a gondjairól, a csapatépítés nehézségeiről, nem kerülve a legkényesebb kérdéseket sem. Mert ez utóbbiakból sem volt hiány, már csak azért sem, mert ha netán kimaradtak volna a beszámolóból, akkor a jelenlevők rákérdeztek. A hallottak megnyugtatólag hatottak, amire a csütörtök este igazolást adott. És ahogy Prukner mester is hangsúlyozta, ez még csak a kezdet, az út eleje. De az irány az nagyon jónak látszik, ezen az úton érdemes lesz elindulni és haladni.

Ez volt eddig. A jövő héten, csütörtökön pedig jön a visszavágó. Csapatunk immáron újabb egy héttel összeszokottabb lesz, bátran engedjük el őket a messzi idegenbe, Örményországba. Bármit is mond majd a jereváni rádió, mi tudjuk, ott is győzni fogunk.

Összeállította: Simon Sándor

A végére ugorhat és hozzászólhat.

2 hozzászólás

  1. ftc ireland írta:

    Igy van,gyozni fogunk 2:0-ra es johet a 2.ik fordulo es igy tovabb!HAJRA FRADI,HAJRA FIUK ,MINDENT BELE!MINDOROKKE FERENCVAROS!!!

    Hozzászólás ideje: 2011. július 4. 13:59

  2. marcalamma írta:

    tudja valaki hogy hol lehet holnap nézni a meccset??? vagy esetleg neten hol lehet ??
    köszi

    Hozzászólás ideje: 2011. július 6. 15:43

HOZZÁSZÓLÁS