2024. március 29. péntek

Bánki „Dodó” József az FTC Baráti Körben

Szerző: SzB Bejegyzés ideje: 2012. szeptember 27.

A szeptemberi összejövetelre gyülekezők hangulatára egy kicsit rányomta bélyegét a futballcsapat siófoki szereplése. A higgadtabb vélemények szerint türelemre van szükség, amíg az új edző megfelelő, azonos erőnléti színvonalra tudja hozni a sok új játékossal bővült keretet, mindenkinek megtalálja a csapaton belüli helyét. Bízni kell abban, hogy a komoly szakmai munka előbb-utóbb meghozza az eredményét!

A hangulat egyből oldódott, amikor Bánki József két aranyos gyermekével megérkezett. A népszerű Dodó (ezt a becenevet büszkén viseli, mert Albert Flóriántól kapta) meghívásának két oka volt.

Az első, hogy az FTC Baráti Kör ezúttal tudta felköszönteni 50. születésnapja alkalmából.

Dodó pályafutását minden szurkoló ismeri, illetve korábbi írásokból megismerheti.

Ízig-vérig Fradista, akinek életét négy szó vezérli és tölti ki: Isten, Család, Haza, Fradi.
Isten éltessen sokáig Dodó!

A másik ok az volt, hogy megkértük, egy örömteli dologról számoljon be. Ez pedig az, hogy már nyomdában van a Zöld és fehér magazin első száma, amelynek főszerkesztője Bánki Dodó. A magazin havonta fog megjelenni, a 28 bajnoki címre emlékeztetve minden hónap 28-án. Egy lap indulásával járó szokásos nehézségek ellenére remény van arra, hogy a DVTK elleni mérkőzésen már minden néző kézbe veheti. Az újságárusoknál kapható magazin ára 395 forint lesz, de az első szám ingyenesen juthat a szurkolók, olvasók kezébe! Dodó tájékoztatása szerint a hűség, az egység és a régen tapasztalt tradicionális szellemiség megidézése lesz a lap elsődleges célja, de aktuális hírek is lesznek valamennyi szakosztályról. A sport témájú írások mellett gasztro, divat és életmód rovat, keresztrejtvény és kvízjáték is lesz a magazinban. Kérte, hogy olyan szeretettel forgassuk a lapot, amilyen szeretettel ők készítik. Izgatottan, nagy érdeklődéssel várjuk az első számot!

Az összejövetel további részében Hélisz József főtitkár beszámolt az elmúlt hónap lényeges eseményeiről, többi között Kocsis Sándor újratemetéséről, az FTC Baráti Kör abban és azon való részvételéről, a Szentlőrinci Baráti Körrel való jó hangulatú találkozásról. Elmondta, hogy az illetékes önkormányzatnál kezdeményezni fogják Kocsis Sándor hírnevéhez méltó emlékhely felállítását azon a környéken, amelyhez Kocka élete végéig kötődött (Kőris utca, Illés utca, Üllői út).

A találkozó a szokásos kötetlen beszélgetéssel zárult.

SzB
2012. szeptember 25.

A végére ugorhat és hozzászólhat.

2 hozzászólás

  1. helios írta:

    Feltétlenül támogatni kell Kocsis Sándor mellszobrának felállítását a Kálvária téren, remélhetőleg az Önkormányzat ehhez kíváló partner lesz.

    Hozzászólás ideje: 2012. szeptember 28. 14:23

  2. Muraközy Tibor írta:

    Szeretném megköszönni a Fradi Baráti Kör vezetőségének, illetve minden kedves vendégünknek, hogy megtisztelték jelenlétükkel a már hagyományos, nyolcadik alkalommal megrendezett Focilegendák Találkozóját. Ezúttal, rendhagyó módon nem a pályán, hanem a pestszentlőrinci Balázs tónál megtartott halászlés összejövetelünkön igazi baráti hangulat, jókedv volt a főszereplő a hangulatos, későnyári délutánból estébe nyúló beszélgetésen, a házigazda, Nagy Imre nagyszerű, tangóharmonikás kiséretével, megfelelő mennyiségű és minőségű halúsztató italok elfogyasztása közepette.
    2012.október 3. Muraközy Tibor a SZAC tiszteletbeli elnöke, a Fradi Baráti Kör tagja, Pestszentlőrinc-Pestszentimre Díszpolgára.

    Hozzászólás ideje: 2012. október 3. 13:57

HOZZÁSZÓLÁS