2024. március 28. csütörtök

Mi a baj? Sanyi bá megmondja.

Szerző: Simon Sándor Bejegyzés ideje: 2013. augusztus 5.

IMG_5869Mi a baj a Fradival? Kérdik tőlem tegnap óta. Miért, baj van? Kérdek vissza én. Ha van, ha nincs, én megmondom. Ha már egyszer elkezdtem.

Valamikor régen, az emlékek már haloványak, a fiam elkezdte a valahanyadik osztályt. Jó képességű gyerek volt, minden évet azzal kezdett, hogy első lesz. Az ő szintjén ez minimum azt jelentette, hogy kitűnő. Aztán egyből az elején felelt. És az a felelet nem volt kitűnő, sőt. Mondom, az emlékek halványulnak, de úgy rémlik, nem szidtam se össze, se vissza a gyereket. Ehelyett megkérdeztem, tudja-e, hogy mit rontott el, miben hibázott? Azt felelte, igen, én meg mondtam, akkor javítsd ki! Kijavította, az év végére elérte a kitűzött céljait.

Mi van a Fradival? Magyarország legnépszerűbb és legsikeresebb csapataként jogos az elvárás, hogy minden szezont azzal kezdjen, hogy első lesz. Az utóbbi években ezt csak mi, szurkolók vágytuk, a csapatnál nem volt kitűzött cél, mondjuk azt, reálisak voltak. Idén azonban a csapat vezetése kimondta azt, amit a szurkolók mindig vágytak, vágynak és vágyni fognak, cél a bajnoki cím. Mi sem természetesebb, ez visszacsatolva a szurkolók felé csak tovább fokozta az elvárásokat. Legyőzünk, megverünk mindenkit. Hetek óta csak ez, sokszor sokkal vulgárisabban is fogalmazva, uralta a fórumokat. Erre jött egyből az elején, a második fordulóban egy vereség, a nagy melegben egy zakó. Mit tegyünk? Van, aki össze, van, aki vissza, de szidja, ócsárolja a csapatot. Én csak azt kérdeném, tudják, hol hibáztak? Remélem, igen. Miért? Talán a múltbéli, egyre haloványodó emlékek miatt.

Mi van, ha mégsem? Akkor, szép lassan össze kell szedni a gondolatainkat és leírni a kritikus észrevételeinket. Példának okáért azt, hogy egy komoly célokat kitűzött csapatnak egyáltalán nem árt, ha stabil a védelme. Stabil egyrészt állományilag, másrészt szerkezetileg. Amely védelem tagjai mentálisan is erősek, tudják mit jelent egy bajnokjelölt csapatban futballozni. Mondjuk, ez utóbbi kitétel a többi csapatrészre is igaz. A csatárokra is, akik az előttük adódó lehetőségeket ki kell hogy használják. És ezeknek a lehetőségeknek futószalagon kell jönniök. Körülbelül ez az, amit úgy is fogalmazhatunk, hogy a Fradiban futballozni mást jelent. Mást, amit el kell tudni viselni. A folyamatos győzelmi kényszert, a szurkolók szeretetét és dühét. Egy-egy győzelem kiválthatja a szeretetet, mint ahogy egy-egy vereség a dühöt. Mint például most. A szurkolók ilyenek, beléjük ez ivódott az elmúlt évtizedekben, őket megváltoztatni nem lehet. Őket ki kell szolgálni. Még csak azt sem lehet írni, győzelmekkel, mert az sem elég, szép, a Fradi hagyományaihoz illő játék is kell. Nem egyszerű feladat, az tény. De ezek a játékosok erre szerződtek. Erre szerződtek, erre szerződtették őket? Lám, itt van a vezetők felelősségének a kérdése. Igen, egy jó, a bajnokságra törő Fradiban mindenkinek megvan a maga munkája, a maga felelőssége. Szurkolónak, játékosnak, vezetőnek egyaránt. A szurkolónak a legkönnyebb, mert őket csupán a génjeikben örökölt vágyaik vezérlik. Ezeket a vágyakat adják ki magukból. Hol biztatólag, hol ledorongolólag. A játékosnak és a vezetőnek pedig a szakmai és gazdasági elvárásokon felül még ezeknek is meg kell felelni, ezt is el kell viselni. Így együtt adják az erős, bajnokságra törő Fradit. Én specil ma is hiszem, hogy a mai Fradi ilyen lehet. Csak válaszolják meg azt a kérdést, hogy tudják-e, hogy mit rontottak el, miben hibáztak? A válaszukat a pályán kell megmutatniuk, a lehető legközelebb, már a következő fordulóban. Én is figyelni és reagálni fogok.

Hajrá Fradi!

Simon Sándor,
alias Sanyi bá

A végére ugorhat és hozzászólhat.

7 hozzászólás

  1. lnpeters írta:

    Egyetértek! Hátul végre stabilabb védelem kell, elöl meg helyzetkihasználás.

    Hajrá Fradi!!

    Hozzászólás ideje: 2013. augusztus 5. 22:01

  2. Kinizsi írta:

    Nagyon szomorúan jöttem haza a vereség után. Megint elvesztettünk egy rangadót! Adtunk egy gól előnyt rögtön a meccs elején, majd a vége felé lehetőséget adtunk arra, hogy hazánk első számú játékvezetője kifejezhesse csapatunk és szurkolóink iránti ellenszenvét. Nem vagyok szakember, ezért bírálni nem tudok és nem is akarok sem edzőt, sem játékost. Csak rá tudok kérdezni azokra a dolgokra, amelyeket nem értek. Miért nincs egy jól fejelő belső védőnk? Igaz, hogy az átigazolási időszak még augusztus végéig tart, de miért adunk ekkora előnyt a versenytársainknak? Miért nem sikerült az előkészületi meccseken kikísérletezni az összeállítást?
    Kérdéseim ellenére bízom a szakmai vezetés jó döntéseiben, türelemmel várom a jó eredményeket, helyszínen szurkolok minden hazai meccsen, figyelembe véve az iránymutatást: “Fontos, hogy pozitívak maradjunk, és hogy erősítsük egymást a továbbiakban is!”

    Hozzászólás ideje: 2013. augusztus 5. 23:26

  3. Kinizsi írta:

    Az éjjel megnéztem a meccs ismétlését, mert a lelátóról nem láttam, hogy miért állította ki kedvenc játékvezetőm Alempijevicset. Többször, több kameraállásból megismételték az esetet. Nevetséges volt ezért 11-est és piros lapot adni! Mindkét játékos harcolt a labdáért, mindketten mérsékelten kapaszkodtak egymásba. Simán tovább kellett volna engedni a játékot. A fegyelmi döntés már ismert, négy hónap eltiltás! Én nem láttam, hogy a játékosunk meglökte volna K.V.-t, azon pedig nem csodálkozom, hogy szidta az ítélethozót. Mi vár még ránk ebben a bajnokságban?

    Hozzászólás ideje: 2013. augusztus 6. 19:46

  4. gyulabá írta:

    Jó napot fradisták!
    Miután 1958 óta kísérem figyelemmel kedvenc csapatunk meccseit, vannak emlékeim bőven. Pl. arra, hogy a legtöbb meccsen az ellenfél vezetett 1:0-ra, akár az Üllőin, v a Stadionban, akár Dorogon, v. Szegeden játszottak. De akkoriban a csapat ilyenkor többnyire felébredt, és aztán gólokkal NYERT! Mostanában pedig egy bekapott gól után kétségbeesetten rohanunk a pontok után, de általában hiába.
    Tudom, hogy ma egészen más (futtball)világot élünk, de azért ez óriási különbség.
    Azt hiszem MENTÁLISAN kellene javulnunk. Nekem úgy tűnik, hogy 0-1- nél egyszerűen nem hiszik el a fiúk, hogy győzhetnek. (Persze volt kivétel, tudom…)

    A másik: ahonnan én nézem, nekem úgy tűnik, mintha Böde Danira legális “kilövési engedélyt” adtak volna ki…! Azért mert ő egy erős, nagydarab ember, ellene szinte bármi megengedhető, ha meg ő csinál valamit, azonnal lefújják. Nem kéne valamit lépni ez ügyben? (Persze R.Moniznak nem szívesen adnék tanácsot, iszonyúan tisztelem…)

    Hozzászólás ideje: 2013. augusztus 8. 13:38

  5. Jozsó írta:

    Én nem a mérkőzéssel, hanem a “körítéssel” szeretnék foglalkozni.

    Bérletesként 4 óra előtt 10 perccel érkeztünk barátainkkal a Stefánia úti kapukhoz. Zárva voltak, mert kb. 100 vendégszurkolót vezettek a Földtani Intézet mögötti parkolóból a stadion túloldalára a vendég-szektorba. 4 óra után 2-3 percre kinyitották a több ezer fradista előtt 2 kaput, majd újra bezárták, mert most vagy 50 vendégszurkolót kísértek ugyanonnan ugyanoda mint előbb. 4 óra 10 perckor nyitották ki újra a 2 kaput, mire bejutottunk a szektorba már nem hallottuk az összeállításokat.

    Kérdezem, hogy a vendégszurkolók autóbuszait miért nem lehet az Ifjúság útján parkoltatni, miért kell a vendégszurkolókat körbe gyalogoltatni a fél stadionon, miért csak 2 kaput nyitnak meg a hazai szurkolók előtt és miért nem foglalhatják el időben a hazai szurkolók helyeiket a szektorokban, ahová pl. mi egy évre előre megvettük a bérleteinket.

    Hozzászólás ideje: 2013. augusztus 10. 11:36

  6. Gárdai írta:

    Jozsóhoz hasonlóan Én is a “körítéshez” szólok hozzá:

    Többed magammal az Albert-szektorba, a J-balba, vettem bérletet. Azonban a használaton kívüli -a játékoskijáróval szemben lévő – un. Rákosi páholy – egyébként repedezett és vaspántokkal megerősített – teteje miatt a Verseny utcai oldal szögletzászló környéke (az oldalvonal és az alapvonal) nem látható.Gondolom ugyan az a helyzeta páholy túloldalán lévő szektornál is.(onnan a Stefánia úti szögletzászló és környéke nem látható).
    Barátságtalan és szurkoló bosszantó helyzet az, ha a stadion – egyébként jó helyű részéről – nem lehet látni a teljes játékteret !!!
    Javasolom, hogy a szurkolók teljeskörű kiszolgálása érdekében ezen kilátást csökkentő és funkció nélküli, egyébként is bontásra itélt stadion részét mielőbb kezdjék el bontani.
    Feltételezem, hogy a Baráti Kör és aszurkolói csoportok ezen bontási munkálatokhoz még segítséget is tudnának adni.

    Hozzászólás ideje: 2013. augusztus 10. 14:56

  7. helios írta:

    Kedves ferencvárosi szurkolók !
    Rendkívül örömteli, hogy a csapat vezetői, szurkolói közül sokan a bajnoki cím megszerzésében reménykednek, de én mint öreg fradista tudom, ,hogy ez még a mai világban is rendkívül nehéz lesz . A Videoton elleni játékvezetői “munka” még sokszor elő fog fordulni, sokaknak még manapság is ellenszenves a csapatunk és mindent megtesznek ellenünk . Bár ne lenne igazam.Nekünk 150 %-os teljesítményt kell mutatni, ha elsők akarunk lenni.Ez pedig nagyon nehéz.De azért mindent meg kell tenni.HAJRÁ FRADI !

    Hozzászólás ideje: 2013. augusztus 10. 17:04

HOZZÁSZÓLÁS