2024. március 28. csütörtök

Sanyi bá és az igazság hete

Szerző: Simon Sándor Bejegyzés ideje: 2013. december 1.

Mint mindig, én most is reménykedtem. Teljesen egyetértettem Ricardo Monizzal, mármint a meccs előtti szavaival.

Idézem is a fradi.hu hivatalos oldalon megjelent szavakat.

Az utolsó hetünk következik ebben az évben, amelyre nagyon fel kell szívnunk magunkat. Az elmúlt hetek sikertelenségei után, muszáj, hogy győzzünk a Pécs ellen, továbbjussunk a Magyar Kupában, és elhozzuk a három pontot Fehérvárról. Ebben az esetben úgy mehetnénk el a téli szünetre, hogy néhány mérkőzés gyenge eredményeit követően a hajrában kihoztuk magunkból a maximumot. Az őszi idény befejezése után új fejezetet kell nyitnunk, és egy jó téli felkészüléssel a tavaszi szezonban még bármit elérhetünk. Az elmúlt hónapok fizikálisan és mentálisan is nagyon kemények voltak – játékosnak és edzőnek egyaránt. Ez a hét az igazság hete lesz. Most megmutathatjuk, mennyire tudjuk elviselni a nyomást.

Olyannyira egyetértettem, hogy ezeket akár én is mondhattam, sőt írhattam volna. Én, mint egy egyszerű szurkoló. Valahogy én minden hétnek így megyek neki. Szóval, örültem, hogy a szurkolói elvárásaimnak maga a vezetőedző is hangot, sőt igazat adott.

pmfc-eredm640Ezek voltak a meccs előtti szavak, aztán jött a meccs, elkezdődött az igazság hete. A szavak nem köszöntek vissza a pályán, pedig azt sem lehet mondani, hogy ne indult volna jól. Most nem került hátrányba a csapat, egyből az elején vezetést szerzett. Vártam a gyors előrehaladást az igazság ösvényén. Mármint a fradista igazság ösvényén, mert valahol az igazság az mindig igazság, még ha nem is az, amiben hinni szeretnénk. Az első félidőben a csapat mattolta önmagát. Szerencsétlen volt az öngól? Az. Minden öngól szerencsétlen. Voltak vitatható ítéletei a bírónak? Voltak. A Fradinak ezt a nyomást mindig el kellett viselni. A tizenegyes lehet, nem volt az, de akkor mit mondjunk arról, ami az lehetett, mégsem adta meg a bíró. Alig jött előre a Pécs, de abból vagy gól vagy majdnem gól lett. A gyors előnyt sikerült gyorsan hátrányra változtatni, csak hogy ismert legyen a szituáció, lehessen az eredmény után futni. Futott is a csapat, csak nem érte utol. Miért? Mert előjött egy nagyon régen ismert tény. Felállt védelemmel egyszerűen nem tud mit kezdeni a Fradi. Nincsenek jó egyéni megoldások, csak a labdák begyömöszölése az ellenfél tizenhatosára. Oldalról, hátulról egyaránt. És ha az ellenfélnél van egy kapus, meg egy jól fejelő belső védő, akkor látjuk a megoldást, vagy a kapus ököllel vagy a védő fejjel, de tisztáz. Változtatás pedig nincs. A következő labda ugyanúgy jön, a kapus vagy a védő ugyanúgy tisztáz.

Akkor most láthattuk, hogy a csapat nem viseli el a nyomást. Az igazság hetének már az elején elbukott. Ahogy hetek óta rendszeresen. Nézzük azokat a makacs számokat, amelyek, sajnos, beszédesek!

Az első 8 fordulóban 18 pont, a második 8 fordulóban 6 pont. Hazai pályán 8 meccsen 3 győzelem, 1 döntetlen, 4 vereség. Az az igazság, ez elfogadhatatlan, ez valóban nem Ferencváros szint. Az első 8 forduló után a 2., ha csak az utolsó 8 fordulót nézzük, akkor a 14. helyen a csapat. Az egyik bajnokesélyes lenne, a másik a kiesés ellen küzdene. Egy csapat nem lehet ilyen kétarcú!

Kimondott cél a nemzetközi szereplés. Nagyon úgy tűnik, arra már csak egyetlen esély mutatkozik, a Magyar Kupa megnyerése. Az a kupasorozat, ahol hét közben gól nélkül ikszeltünk az Újpesttel. A héten jön a visszavágó, természetesen idegenben. A kimondott cél elérése érdekében győzni kellene vagy legalább gólos döntetlent elérni. Kimondani lehet, de ez, mint láttuk, önmagában kevés. Tenni kéne érte, tenni, a pályán. Különben, megboldogult Hofi Géza szavait idézve, az igazságról úgy tűnik, ellopták az i betűt.

Sanyi bá,
alias Simon Sándor

Fotó: nemzetisport.hu

A végére ugorhat és hozzászólhat.

1 Hozzászólás

  1. gyulabá írta:

    Az Igazság Hete: Pécs 1-2, Újpest 0-1, Videoton ???
    Bajok vannak az igazsággal, úgy tűnik…

    Nemzetközi szereplés? Minek? Újabb méretes zakók a’la Győr, Videoton ?

    Ez az egész Magyar Futball, mint olyan, jelenleg ÉRTELMETLEN !!! De még ideillőbb jelző. KILÁTÁSTALAN.

    Hozzászólás ideje: 2013. december 4. 22:03

HOZZÁSZÓLÁS