2017. június 22. csütörtök

A legendás dalszövegek szerzője is elment

Szerző: Simon Sándor Bejegyzés ideje: 2014. március 3.

z_horvath_gyula-2Sajnos, ismét gyászol a Fradi család. Nem sokkal Novák Dezső után búcsút intett a földi világnak Z. Horváth Gyula. Ki volt Ő? Nagy fradista, nem mellesleg legendássá vált dalszövegek írója.

Leánya értesített minket a szomorú hírről, miszerint Édesapja, Z.Horváth Gyula (író, zeneszerző, szövegíró), aki az igazi régi Fradi-induló zenéjének dalszövegét is szerezte és jómaga is nagy Fradi drukker volt, szombaton délután elhunyt.

Ki ne ismerné az igazi, régi Fradi indulót? És tudta, hogy ennek szövegét Z. Horváth Gyula szerezte? Nem sokan tudták. Nem sokan, mert a szerzője nem hivalkodott ezzel. Mint ahogy többi szövegével sem. Pedig írt egy másik klasszikusat is, amelynek szövege akár ma is igaz lehet, noha több, mint harminc éve már, hogy született. Gól kell a bajnoksághoz, Hajrá Fradi! Ugye? Hallgassuk meg ezt a dalt (zenéjét Nádas Gábor szerezte), az örökérvényű mondandójával!

A szerző verseket is írt. Ezek közül egyet korábban már közöltünk, amelyiket Tóth Potya István emlékére írt. Íme:

Akkor is nap volt …
(Tóth Potya István emlékére)

Akkor is nap volt
fagyos, csikorgó
rút haláltáncát járta a világ
Egy pince mélyén csattant a zár s az ajtó
dühvel vigyázta hallgatag fiát.

Ki volt, ki tudta?!
számon nem kérte senki
ott jeltelennek lenni volt a jó,
az életnek ára volt, ezernyi
s mert nem fizettél eltakart a hó.

Ki úgy szeretted hazádat és a házat
hol születtél és visszavágytad azt,
a szökés csábító ördögét kizártad
pedig az út, Te tudtad merre tart.

Itt állsz előttem
szemedben tiszta fények,
tükrét nem törte össze semmi kín,
így csak a másokért élők remélnek
s hogy nem vagy többé szörnyű volt a hír.

Emlékszem, 26 víg nyarára
utolsó meccs, első edzői gond,
Te “nyolc-ház” szülötte
zöld-fehér álmok kovácsa
csak hazát féltő érzésed volt nagyobb.

S ha most az új híd, új kövére lépek
mit menteni jöttél Te és társaid,
a vastraverzek közt a szél, mint furcsa ének
súgja, ha úgy adódna itt lennél, megint.

Nem voltál hős, csak jobbat, mást akartál
s tettél is érte, úgy ahogy akadt
a szenvedőkhöz mindig lehajoltál
s a rosszakhoz is volt még jó szavad.

Így kellett tenned?!
jobb lett-e volna másképp
Te válaszolsz hallom, becsület-ember
egy lehet, csak egy.
S egy rossz ötvözetből készített harangból
a legszebb hang is, mindig félrecseng.

Akkor is nap volt
kékfényű tiszta hajnal
már béke bújt a Gellért-hegy mögött
most állok a hídon, reám köszönt a nappal
s Te ott vagy látom milliónyi arcban
az emléked őrző túlélők között.

Sajnos, több művet nem hagy ránk, köszönjük az eddigieket, megőrzi a fradista emlékezet!

Z. Horváth Gyulát 2014. április 8-án 15:30-kor az Óbudai Temető szóróparcellájában búcsúztatták. Az FTC Baráti Kört Hélisz József főtitkár képviselte, aki mindannyiunk nevében az együttérzéséről biztosította az elhunyt családtagjait.

Simon Sándor

A végére ugorhat és hozzászólhat.

2 hozzászólás

  1. Hélisz József írta:

    Fogyunk, sajnos fogyunk.

    Bár az utóbbi években már nem járt közénk, szép emlékeim vannak Z. Horváth Gyuláról, a Baráti Kör tagjáról.

    Emlékszem vidámságára, amely elsősorban a Baráti kör kirándulásain “csúcsosodott” ki. Egyszer még verset is írt Velencei tavi látogatásunkról, amely így kezdődött:

    “A gárda lement Agárdra”.

    Máig őrzöm azt díszes korsót, melyet a Baráti Kör csináltatott tagjaink a Fradi 80. születésnapjára, s melyen az Ő alkalmi versének záró versszakasza olvasható:

    “Nyolcvan év – de micsoda nyolcvan!
    Némely egy századdal felért,
    De többet ennél, keveset tettek
    Sportért, hazáért, emberért!”

    Nyugodjék békében!

    Hozzászólás ideje: 2014. március 6. 12:43

  2. csaba írta:

    Isten nyugosztalja.

    Hozzászólás ideje: 2014. március 6. 20:31

HOZZÁSZÓLÁS






Legutóbbi hozzászólások

Az FTC Baráti Kör honlapja

  • Felelős szerkesztő: Simon Sándor
  • A honlapon megjelent tartalomban való közreműködésért és munkáért külön köszönetet mondunk
  • Szántay Balázsnak (tudósítások megemlékezésekről, összejövetelekről, fotók)
  • Simon Józsefnek (statisztikák)
  • Dluhopolszky Lászlónak (karikatúra, humor)
  • Harsányi Györgynek (fotók)
  • Email: ftc.barati.kor@gmail.com
  • Köszönjük, hogy megtisztelt a figyelmével! Várjuk észrevételeit, javaslatait!

  • Legutóbbi hozzászólások

    Annyi arc ismerős

    Bejegyzés ideje: 2011. szeptember 11.
    Szerző: Simon Sándor

    Folytassa Fradi hoki!

    Bejegyzés ideje: 2012. november 2.
    Szerző: Simon Sándor

    Téli számvetés 9. – az U19

    Bejegyzés ideje: 2012. január 4.
    Szerző: Simon Sándor

    Beszélgetés a Baráti Kör születésnapját ünneplő mindenesével

    Bejegyzés ideje: 2010. július 23.
    Szerző: Simon Sándor

    Debrecen – Ferencváros: Az elmúlt 30 évben

    Bejegyzés ideje: 2010. október 21.
    Szerző: Limpi