2017. április 24. hétfő

Baráti találkozó Thomas Dollal

Szerző: SzB Bejegyzés ideje: 2014. március 27.

DSCN4043Az FTC Baráti Kör tagjai örömmel tapasztalták, hogy Thomas Doll, csapatunk vezetőedzője elfogadta a meghívást. Még mielőtt az elhangzottakat összefoglalnánk, meg kell említeni, hogy a beszélgetés rendkívül barátságos volt.

A német szakember „Jó napot kívánok!”-kal üdvözölte a megjelenteket, majd miután rövid értékelést tartott az eddigi tapasztalatairól, türelmesen, udvariasan válaszolt a „szakértői” kérdésekre. Nem nézte az óráját, jól érezte magát a baráti körben.

Thomas Doll elmondta, hogy nagyon boldog, hogy egy ilyen nagy múltú csapat edzője lehet. Hírből ismerte a Fradit, s döntésében szerepet játszott az, hogy jók az edzési feltételek, épül az új stadion, és látja, hogy a vezetőség mindent megtesz a megfelelő körülmények biztosítása érdekében. A felkészülés jól sikerült, sajnos, az eredmények egyelőre elmaradtak. A korábbi átigazolások nem sikerültek. Minőségi játékosokra van szükség, akik nem csak élvezik, hogy Budapesten lehetnek a legnépszerűbb magyar klubnál, hanem tesznek is a Fradiért. A csapat játékával kapcsolatban elmondta, hogy a védelem stabilizálódott, elől viszont kevés a mozgás, elsősorban az oldalirányú mozgás. Helyzetek maradnak ki, mert adott helyzetben nem a legjobb döntést hozzák meg a játékosok. Türelem kell ahhoz, hogy a kínálkozó két-három lehetőség közül ne a rosszabbat válasszák, az utolsó passzok is sikeresek legyenek. Sok munkára van még szükség, hosszabb távra kell tervezni. Kiemelte az utánpótlásképzés fontosságát. Az a cél, hogy a Fradi igazi vonzópont legyen a fiatal tehetségek számára.

DSCN4047Hangsúlyozta a csapaton belüli összhang, a játékosok fegyelmezettségének fontosságát. Szigorú fegyelmet követel meg, új belső szabályokat dolgoztak ki, komoly büntetési tételekkel. A csapat kasszáját az új csapatkapitány, Gyömbér Gábor kezeli.

Végezetül elmondta, hogy a Ferencváros óriási név! Az elvárások, az igények azonban egyelőre nem találkoznak a valósággal. Bízik abban, hogy tud tenni annak érdekében, hogy a Fradi a tradícióinak megfelelően szerepeljen.

Dr. Spinger Miklós, az FTC Baráti Kör alelnöke megköszönte Thomas Doll részvételét, vezetőedzőnket a társaság bizalmáról biztosította, s reményét fejezte ki, hogy a sikertelen sorozat is véget ér egyszer.

DSCN4051Ezt követően tagtársunkat, Fekete Géza szobrászművészt köszöntöttük a 75. születésnapja alkalmából.

Végezetül dr. Springer Miklós tájékoztatta a jelenlevőket elnökünk, Rudas Ferenc egészségi állapotáról, aki jelenleg is kórházi kezelés alatt áll. Feri bácsinak ezúton is mielőbbi felgyógyulást kívánunk!

Találkozunk április 29-én, de addig is, a meccseken Hajrá Fradi!

DSCN4052
SzB
2014. március 25.

A végére ugorhat és hozzászólhat.

1 Hozzászólás

  1. Takács Gábor írta:

    IGEN !

    Végre megvan az első győzelem Doll-lal.
    A küzdenitudással eddig sem volt baj. Most már jönniük kell az eredményeknek.
    A dobogó még mindig elérhető !

    Hozzászólás ideje: 2014. március 30. 12:37

HOZZÁSZÓLÁS






Legutóbbi hozzászólások

Az FTC Baráti Kör honlapja

    Felelős szerkesztő: Simon Sándor
        A honlapon megjelent tartalomban való közreműködésért és munkáért külön köszönetet mondunk
          Simon Józsefnek (ellenfeleink jelene, mérkőzések utáni publicisztika)
            Szántay Balázsnak (tudósítások megemlékezésekről, összejövetelekről, fotók)
              Zsiga Lászlónak (statisztika, történelem, események, eredmények)
                Dluhopolszky Lászlónak (karikatúra, humor)
                  Harsányi Györgynek (fotók)
                    Email: ftc.barati.kor@gmail.com
                      Köszönjük, hogy megtisztelt a figyelmével! Várjuk észrevételeit, javaslatait!

                      Legutóbbi hozzászólások

                      Meghívó emléktábla avatására

                      Bejegyzés ideje: 2017. április 21.
                      Szerző: Admin

                      Statisztikák

                      Bejegyzés ideje: 2015. augusztus 7.
                      Szerző: Simon József

                      Eseménynaptár: 09.13 – 09.19.

                      Bejegyzés ideje: 2010. szeptember 13.
                      Szerző: Simon Sándor

                      Kell nekünk a Ligakupa?

                      Bejegyzés ideje: 2009. július 29.
                      Szerző: Simon Sándor

                      Fradi eseménynaptár: 07.19 – 07.25

                      Bejegyzés ideje: 2010. július 19.
                      Szerző: Simon Sándor

                      A közelmúltban elhunyt jégkorongozó legendáink temetése

                      Bejegyzés ideje: 2010. április 3.
                      Szerző: Simon Sándor

                      A csapatépítés nehézségeiről Prukner Lászlóval

                      Bejegyzés ideje: 2010. december 15.
                      Szerző: Simon Sándor