2017. április 30. vasárnap

2009.12.28.

Szerző: Simon Sándor Bejegyzés ideje: 2009. december 29.

Rieb-Gyorgy-kar2009. december 28.

A fentebb közölt karikatúrát az FTC Baráti Kör évzáró összejövetelelén készítette Rieb Györgyről Dluhopolszky László, amelyet az ő engedélyükkel közlünk.

Rieb György:

Két témakört szeretnék érinteni a mai bejegyzésben.

1. A 2009. 12. 27-én, a Winter Classic nevű Fradi-Újpest jégkorongmérkőzés kapcsán történt események.

Személyes tapasztalataim vannak a problémáról, hiszen, amint az interneten keringő videofelvételek is bizonyítják, magam is az események közvetlen résztvevőjévé váltam. Szembesültem a rendőrség magatartásával, az elkeseredett szurkolók véleményével. A helyszínen tárgyaltam több rendőri vezetővel, azonban sajnos nem sikerült elérnem azt a mindenki számára megnyugtató megoldást, hogy beengedjék a jegyüket megváltó szurkolóinkat. Nekem felajánlották, hogy bekísérnek, azonban a fennálló körülmények közepette ezzel nem kívántam élni, így a mérkőzést nem láttam.

Másnap viszont első dolgom volt a részletes tájékozódás, majd azt követően egy vizsgálóbizottság felállítása, amely az esemény lebonyolításával kapcsolatban felmerült problémákat boncolgatta. Ez a bizottság egy levélben kérdéseket intézett Studniczky Ferenchez a Magyar Jégkorong Szövetség elnökéhez, amelyre feltétlenül válaszokat várunk.

A bizottság összetételét, a levél tartalmát megjelentettük a hivatalos ftc.hu oldalon, így azok bárki számára nyilvánosak.

2. Az FTC Baráti Kör támogatása

Köszönhetően annak, hogy az FTC a 2009-es esztendőben gazdaságilag konszolidálódott, a 2010-es évben a Baráti Kör részére anyagi támogatást is tud és fog nyújtani, amellyel el kívánja ismerni azt a munkát, amelyet a klub érdekében, annak népszerűsítése során kifejtenek.

Bár csak két témát jeleztem, nem hagyhatom el a ráadást sem:

Minden Fradistának kívánok nagyon boldog, sikerekben és eredményekben gazdag új esztendőt!

Rieb György ezen oldalon található mondatai és a róla készült karikatúra csak a forrás feltüntetésével és az oldalra mutató aktív hivatkozással (http://www.ftcbaratikor.hu/) vehetőek át!

3 hozzászólás

  1. fradijózska írta:

    Nagyon várom a MJSz-esz reakcióját,de megmondom oszintén nem vagyok optimista.
    Megint aszt fogják mondani hogy a szurkolók a bunosok . Kezet foghatnak az MLSz-el.
    HAJRA FRADI !!

    Hozzászólás ideje: 2009. december 29. 11:04

  2. Dluhopolszky László írta:

    Nagyon tetszett , hogy lerajzolhattam az Elnők Úrat !

    Hozzászólás ideje: 2009. december 31. 15:33

  3. Franto írta:

    Én pedig gratulálok a nagyszerű karikatúrához! és Boldog Új Esztendőt! Szívesen néznék hasonló remekművet egyaránt a jelenlegi kerett tagjairól és az egykori kedvencekről is!

    Hozzászólás ideje: 2009. december 31. 16:20

HOZZÁSZÓLÁS






Legutóbbi hozzászólások

Az FTC Baráti Kör honlapja

    Felelős szerkesztő: Simon Sándor
        A honlapon megjelent tartalomban való közreműködésért és munkáért külön köszönetet mondunk
          Simon Józsefnek (ellenfeleink jelene, mérkőzések utáni publicisztika)
            Szántay Balázsnak (tudósítások megemlékezésekről, összejövetelekről, fotók)
              Zsiga Lászlónak (statisztika, történelem, események, eredmények)
                Dluhopolszky Lászlónak (karikatúra, humor)
                  Harsányi Györgynek (fotók)
                    Email: ftc.barati.kor@gmail.com
                      Köszönjük, hogy megtisztelt a figyelmével! Várjuk észrevételeit, javaslatait!

                      Legutóbbi hozzászólások

                      Meghívó emléktábla avatására

                      Bejegyzés ideje: 2017. április 21.
                      Szerző: Admin

                      Statisztikák

                      Bejegyzés ideje: 2015. augusztus 7.
                      Szerző: Simon József

                      „Dirifia” 80 éves

                      Bejegyzés ideje: 2015. április 25.
                      Szerző: SzB

                      Toldi Géza felújított síremléke

                      Bejegyzés ideje: 2011. november 21.
                      Szerző: Simon Sándor

                      A 2015.11.14-én megtartott küldöttközgyűlés dokumentumai

                      Bejegyzés ideje: 2015. november 21.
                      Szerző: Simon Sándor

                      Bemutatjuk vasárnapi ellenfelünket: Szombathelyi Haladás

                      Bejegyzés ideje: 2010. november 13.
                      Szerző: Simon Sándor

                      Eseménynaptár: 11.01 – 11.07.

                      Bejegyzés ideje: 2010. november 1.
                      Szerző: Simon Sándor