Karába János 72 éves!
A Ferencváros örökös bajnoka 1942. április 19-én született Budapesten. A Dorogból került a Fradiba, ahol 119 mérkőzésen szerepelt. 1967-ben és 1968-ban a bajnokságot nyert csapat tagja volt, részese volt az 1965-ös VVK győzelemnek.
Karába Jánost egyáltalán nem zavarja, hogy róla elsőre mindenkinek a Manchester elleni második budapesti mérkőzésen lőtt bombagólja jut eszébe.
A fradista góljainak száma mindössze 18, de ha abban az időben létezett volna kanadai táblázat, akkor annak élmezőnyében foglalt volna helyet.
Karába János életének, pályafutásának alakulásáról a Zöld és fehér magazin következő, májusi számában lehet olvasni. Az interjú készítésekor Jánosnak egy kérése volt, szerezzük meg számára Mészáros József: A Fradi New Yorkban című könyvét, mert a saját példányát kölcsönadta, és nem kapta vissza. (A könyv a fotóinak felhasználásával készült.) Az antikváriumokban történt búvárkodás sikerrel járt, a kiadványt születésnapi ajándékként átadtuk. Jó érzés volt örömet szerezni!
Kedves János! Boldog születésnapot! Isten éltesse sokáig erőben, egészségben!
SzB
2014. április 19.
Nekem is az egyik kedvenc Fradis könyvem Mészáros “Dodó” József könyve. Kitűnő labdarúgó, nagyszerű edző volt, aki a könyvben ragyogó jellemzést adott a játékosairól.
Jani/Jancsi/”Duda”, Isten éltessen sokáig erőben, egészségben!
Hozzászólás ideje: 2014. április 20. 16:09
Isten éltessen “Jan bá”!
Nekem Karába Janiról a Manchester elleni bombagólja mellett rögtön a “Jan bá” beceneve jut eszembe. Legkisebbik lányom, Bori, a városmajori BSE kosárlabda csarnokban kötött örök barátságot vele.(Bori nyolc éven át játszott a BSE-ben a kilencvenes években, a gyermek csapattól kezdve a “nagy” BSE csapatáig bezárólag,a sok válogatott játékos, mint pédául Balogh Judit, azaz az Európa klasszis, legendás “Bubu” játékos társaként.) Jani volt ugyanis a csarnok büféjének vezetője, a “Jan bá” becenevet is itt kapta a lányoktól. A gyerekek, de a felnőtt csapat játékosai , valamint a törzs szurkolók is nagyon szerették Őt, vidám, szolgálatkész modoráért. Mindenkihez volt egy-egy kedves szava, az esetleges vereségek után vígasztaló szavai rendbe tették a játékosok lelki világát. Igazi csapat ember volt a büfé pultja mögött is, ugyanúgy, mint zöld-fehér mezben, a pályán. Mindíg szeretettel gondolunk rá, az együtt eltöltött esték emléke máig beszédtéma a családunkban. További jó egészséget kívánunk “Jan bá”-nak, még nagyon sokáig maradjon közöttünk. Muraközy Tibor és Családja, Bori külön is sok puszit küld Neki.
Hozzászólás ideje: 2014. április 21. 09:28
BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT, JÁNOS !
Hát persze, hogy a Manchester elleni bombagól jut nekem is eszembe. Azért kevesen mondhatják el magukról, hogy betaláltak a United kapujába. Ja, “mellesleg” ez egy fontos lépés volt a VVK-döntő felé, amit aztán MEGNYERTÜNK !
Hozzászólás ideje: 2014. április 24. 16:09