2024. április 19. péntek

A telt ház üzenete

Szerző: Simon Sándor Bejegyzés ideje: 2018. szeptember 30.

Telt házas bajnoki mérkőzés Budapesten 2018-ban. Sokan erre nem sokat adtak volna. De a Fradi az Fradi! Mert történjen bármi, a Fradi varázsát, szellemiségét nem lehet sem ki-, sem eltörölni.

Egy kora őszi nap, 2018. szeptember 29., amely mégis más, mint a többi. Nem, nem az időjárás tette azzá, mint az utóbbi években, amikor szinte csak ez tudott megkülönböztetni egy napot a másiktól, mikor fújt vagy éppen esett jobban. Nem, nem is balesetek, katasztrófák miatt került címlapra ez a nap, sokkal inkább egy sportesemény miatt. Napok óta jöttek a hírek, fogynak a jegyek. Aztán jött a hír, minden jegy elkelt, a mérkőzés napján halandónak már esélye sincs tiketthez jutni. Értik? Mindez 2018 őszén, Budapesten, a Fradi stadionban. A hírekből aztán szombat estére valóság lett.

Magyar bajnoki mérkőzésen, felépülése óta először megtelt az új stadion. Mit jelent ez, mi lehet az üzenete ennek?

Talán az, hogy a magyar embereknek, tévék adta külföldi meccsek ide, nagy sztárcsapatok oda, szükségük van a magyar focira? Jól hangzik? Lehet, de azért így mégsem igaz. Próbálok pontosítani. A magyar embereknek, akiknek nagy része fradista szüksége van egy jó Fradira. Ez hogy tetszik? Egészen biztos, közel kapiskálok az igazsághoz, hiszen koromból adódóan én még emlékezem 40-50 évvel ezelőtti telt házakra, a kettős rangadókra is. Amikor írták, 60-70-80 ezer néző előtt játszottak a csapatok. Ám azt kevésbé hangsúlyozták, hogy ez a nézőszám csupán a második meccsre jött össze, amikor a Fradi játszott. Lehetett bármilyen jó és erős a másik három csapat, a nézőket csak egy vonzotta mágnesként, a Fradi.

A nosztalgikus idők elmúltak, a szurkolók száma fokozatosan, később rohamosan csökkenni kezdett minden pályán. Nem volt ez alól kivétel a Fradi sem, sovány vigasz volt, hogy a keveseket összehasonlítva még mindig a Fradira voltak leginkább kíváncsiak az emberek mindenütt Magyarországon. Csak az a bántóan sok üres szék mutatta, valami változott, elveszőben volt. Elveszőben volt, de nem veszett el, ezt bizonyította ez a szombat este. Régen is mondták, ha jó futballt akarsz, végy egy jó Fradit! Az utóbbi években a végsőkig elüzletiesedett futballvilágban üzleti alapon építgetnek csapatokat. Légiósok, zsoldosok hemzsegnek mindenütt, akiknek harcolniuk kell(ene) a klub színeiért, címeréért. Akiknek tudniuk kell(ene), mit is jelent az ő játékuk, harcuk a pályán az embereknek. Valljuk be, idehaza joggal hihették, nem sokat, hisz az a pár száz, alig pár ezer néző, aki a helyszínen megnézte őket, nem adhatott minőségi visszaigazolást. Nos, egy ilyen telt ház az ő véleményüket is meg kell, hogy változtassa. Láthatják, hogy Magyarországon is létezhet futballhangulat, érdemes itt is megfeszülni egy klub színeiért, címeréért. Szombat este a Fradi légiósai látták, a meccs végén tapasztalhatták ezt.

Azt kívánom nekik és minden játékosunknak, hogy ez ne csak egyszeri alkalom legyen. Tudják, érezzék, hogy ennek a klubnak a színeiért, a címeréért érdemes megfeszülni, harcolni, mert ez nem csupán az ő örömüket szolgálja. Az ilyen élményekért a helyszínen képes több, mint húszezer, a tévék képernyői előtt pedig sok százezer ember szurkolni. A Fradi ezért volt, ezért ma is és ezért lesz a jövőben is a Fradi, hogy együvé tudjon kovácsolni embereket. Hiszem, hogy ebben a bajnokságban lesz még ilyen élmény, mint ahogy azt is, hogy az egyszerűbbnek számító mérkőzések nézőszáma is emelkedni fog. Mindennek pedig nem lehet más végeredménye, mint a nagyon várt harmadik bajnoki csillag, azaz a harmincadik bajnoki cím.

Együtt sikerülni fog! Hajrá Fradi! Mindörökké!

Simon Sándor

Hozzászólhat, vagy visszanézhet a saját oldaláról.

1 Hozzászólás

  1. Leonardo írta:

    Nagy élmény volt, a régi időket idézte. Csak azt sajnáltam, hogy nem “tömtük ki” a harmatgyenge dózsát. Ami viszont elgondolkoztató, hogy a megnyert derbi és a hétpontos előny ismeretében a Debrecen ellen 9000 néző sem volt. Eltűntek a divatszurkolók?

    Hozzászólás ideje: 2018. október 10. 20:20

HOZZÁSZÓLÁS