2023. február 2. csütörtök

Búcsú 2022-től

Szerző: SzB Bejegyzés ideje: 2022. december 22.

Az FTC Baráti Kör (FTC BK) évzáró összejövetelére a népligeti FTC-MVM Edzőközpont Liget éttermében került sor, amelynek meghívott vendége volt Kubatov Gábor, az FTC elnöke és Orosz Pál, az FTC Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója.

Bálint László, az FTC BK elnöke üdvözölte a megjelenteket, majd röviden értékelte a társaság 2022. évi tevékenységét. Elmondta, hogy a tervezett programokat végre tudták hajtani, a pénzügyi háttér a jövő évi működéshez is megfelelő biztosítékot nyújt.

Ezt követően Lóránt Sándor tagtársunk kapott szót, aki egy szomorú eseményről számolt be. A közelmúltban elhunyt Somodi Lajos, aki több mint egy évtizeden keresztül edzőként tevékenykedett a Fradi labdarúgó utánpótlásában. A jelenlevők egy perces néma felállással adóztak az emlékének.

Ezután egykori labdarúgónk, Beles Ferenc köszöntésére került sor, aki december 8-án ünnepelte 65. születésnapját. Az 1981/82. és az 1982/83. évi bajnoki idényekben 33 bajnoki mérkőzésen szerepelt a Novák Dezső által irányított csapatban, így kétszer volt tagja az ezüstérmes gárdának. Az ajándékot csapattársa, Szokolai László nyújtotta át.

A köszöntések folytatódtak. Tobak Csaba, az FTC BK főtitkára üdvözölte és adta át az emlékplakettet öt tagtársunknak, akik már több mint 50 éve tagjai az FTC BK-nek, illetve elődjének. A köszöntöttek névsor szerint: Czikkely Boldizsár, Mayer József, dr. Radvány László, Szakács Ernő, Vakulya László.

Ezt követően Kubatov Gábor évértékelő tájékoztatója következett. Kitért a korunk káros jelenségeire, amik a sportra is kedvezőtlenül hatnak, de az FTC mindent megtesz annak érdekében, hogy azok ne érvényesüljenek az egyesületünknél. Értékelte valamennyi szakosztály teljesítményét, kiemelve a sikereket, s hangsúlyozta, hogy a célkitűzések nem változnak, nem csökkennek a következő évben sem.

Az összejövetel ízletes vacsorával zárult, amit egy, a nevét elhallgatni kérő, hűséges tagtársunk szponzorált. Ezúton is köszönjük nagylelkű felajánlását.

Az FTC BK következő találkozója 2023. január 31-én lesz. Addig is áldott, békés Karácsonyt kívánunk mindenkinek. A hagyományos szilveszteri koccintásról ne feledkezzen meg senki se!

SzB
2022. december 20.

Hozzászólhat, vagy visszanézhet a saját oldaláról.

HOZZÁSZÓLÁS