2024. április 20. szombat

Vincze Ottó volt a vendégünk

Szerző: SzB Bejegyzés ideje: 2023. március 6.

Az FTC Baráti Kör (FTC BK) februári összejövetelén a meghívott vendég, Vincze Ottó egykori labdarúgónk személye fokozott érdeklődést váltott ki, a résztvevőknek nem is kellett csalódniuk az őszinte légkörben lezajlott találkozóban.

Az összejövetel kezdetén Bálint László, az FTC BK elnöke üdvözölte a megjelenteket, majd átadta a szót Tobak Csabának, az FTC BK főtitkárának, aki elmondta, hogy a 85. születésnapját ünneplő Tolonics Sándor a meghívásnak egészségi állapota miatt nem tudott eleget tenni, ezért a lakásán köszöntötték. Ezt követően a közelmúltban a kerek életévüket betöltő tagtársak megajándékozására került sor. Emléklapot kapott Fischerné Wlach Mária és Szále László a 80., Fehér György a 75. és Kozma József a 65. születésnapja alkalmából. A köszöntöttek sorából nem maradt ki Bálint László és az ezen sorok írója sem, akik február elején ünnepelték 75. születésnapjukat.

Ezután a jelenlevők egy perces néma felállással emlékeztek a kanadai Vancouverben, életének 91. évében elhunyt egykori labdarúgónkra, Csabai Józsefre.

Vincze Ottót nem kellett bemutatni az összejövetel résztvevőinek, de elmondásából sok érdekes információhoz jutottak. Ottó anyai és apai ágon is fradista családból származik, és ez egész életét meghatározta. Négyéves korában kapta meg az első igazi futball-labdáját, majd 11 évesen lett az Ózdi Kohász labdarúgója. Tehetségére hamar felfigyeltek, már a serdülő nemzeti válogatottnak is tagja lett. A Fradi sem tétlenkedett, táviratban hívták meg egy Üllői úti találkozóra, ahova édesapja kísérte el. Albert Flórián fogadta őket, és létre is jött a megállapodás, így lett 1986 és 1990 között a Fradi igazolt játékosa. Miután 1990-ben Luganoban megnyertek egy ifjúsági tornát és gólkirály lett, felfigyelt rá a svájci Sion vezetése. Mivel itthon a gerincproblémái miatt még az edzések látogatásától is eltiltották, elfogadta a Sion ajánlatát, és 16 évesen az első fiatal magyar idegenlégiós lett. 1994-ben hazatért, de a Fradinál nem bíztatták állandó játéklehetőséggel, így – a katonaság mellett – a Vasas hívását fogadta el. 1995-1996-ban a Fradiba került kölcsönszerződéssel. Szép időszak volt, BL-csoportkör, bajnoki cím, MK-győzelem. Ezt követően a csapat széthullott, sokan külföldre igazoltak, így került ő is a Barcelonába, ahol az eltöltött egy év nem nevezhető sikeresnek. Visszajött a Fradiba, de az erős kerettel rendelkező csapat 2. helyezését kudarcként élte meg. Hároméves németországi, majd kétéves zalaegerszegi és hároméves győri szereplés következett. A 2007/2008-as bajnokságban visszajött az NB II-be száműzött Fradi megsegítésére, de a sikertelen, 3. helyet érő szereplés után 33 évesen befejezte aktív profi pályafutását. Sok helyen megfordult. Változtatásainak oka az volt, hogy türelmetlen volt, a futball iránti szeretete miatt mindig játszani akart. A Fradihoz való kötődése egész pályafutását tükrözi, azt is nagy megtiszteltetésnek tartja, hogy az FTC BK meghívta. Három fiúgyermekét is a Fradi és a labdarúgás szeretetére neveli. Az első házasságából született Ádám az FTC fiókcsapatánál, a Soroksárban játszik, a két kisebb gyermekének, Boldizsárnak és Domonkosnak is a kedvenc játékszere a focilabda. Az őszinte beszámoló után nem volt kényes kérdés, Ottó mindenre szívesen, mellébeszélés nélkül válaszolt, nagy sikert aratott.

SzB
2023. február 28.

Hozzászólhat, vagy visszanézhet a saját oldaláról.

HOZZÁSZÓLÁS