2019. június 26. szerda

Fradisták, akiket köszönteni lehetett és köszönteni lehet

Szerző: Simon Sándor Bejegyzés ideje: 2009. október 26.

Születésnapi_dobozHétfőnként egy új rovatot indítunk. Mindannyiunknak jólesik, ha születésnapunkon köszöntenek.

Miért lennének a sportolók, a futballisták különbek. És most, a jelen helyzetben, amikor Fradi-sikernek a pályán nem igazán örülhetünk, adjuk meg a lehetőségét annak, hogy emlékezzünk a régebbi és a közelebbi múlt, valamint a jelen játékosaira is, ha születésnapjukat ünneplik.

Az FTC Baráti Köre működése óta nagy hangsúlyt helyez erre a feladatra, kialakított egy hagyományt, miszerint ajándékokkal köszönti azon születésnaposait, akiknek évfordulója viszonylag kerek, azaz 0-ra vagy 5-re végződik. Honlapunk ezt a hagyományt próbálta és próbálja úgy átültetni az internetes gyakorlatba, hogy ezen születésnapokat kiemelt megemlékezésekkel, cikkekkel köszönti.

De, ha nem is írunk külön megemlékezést, külön cikket az ünnepelt pályafutásáról, egy “Boldog születésnapot, jó egészséget!” köszöntést megérdemelnek azok, akik pályafutásukkal, munkájukkal letettek valamit a Ferencváros asztalára. Vagy, ha még nem is tettek le, de a jelen játékosaiként, biztatásként akkor is jóleshet nekik, hogy születési dátumaikat számontartják a szurkolók.

Úgy gondoltuk, hetente jelentkezünk ilyen emlékező, figyelmeztető bejegyzéssel. Ezek első felében az elmúlt hétre tekintünk vissza, hisz aki elmulasztotta a napi köszöntést, még utólag is megemlékezhet. A második részben pedig az előttünk álló hét fradista-születésnapjaira hívjuk fel a figyelmet.

Kezdjük!

Az elmúlt hét születésnaposai:

2009. október 20. kedd, Vépi Péter: 60
2009. október 22. csütörtök, Friedmanszky Zoltán: 75
2009. október 23. péntek, Gyarmati Dezső: 82
2009. október 23. péntek, Pogány László: 55
2009. október 23. péntek, Marijan Vlak: 54
Sretan rođendan!

2009. október 24. szombat, Igor Pisanjuk: 20
Happy Birthday!

2009. október 25. vasárnap, Mucha József: 58

A más színnel megjelent ünnepeltekről jelent meg külön, írásos köszöntő. Nekik is, a többieknek is, utólag is nagyon boldog születésnapot és jó egészséget kívánunk!

Az előttünk álló hét ünnepeltjei:

2009. október 26. hétfő, Ebedli Zoltán: 56
2009. október 26. hétfő, Hrutka János: 35
2009. október 26. hétfő, Joaquin Pastor Martinez: 22
Feliz cumpleaños!

2009. október 27. kedd, Csank János: 63
2009. október 29. csütörtök, Balogh Gábor: 45
2009. október 30. péntek, Havasi Sándor: 68

Mindannyiuknak kívánunk születésnapjuk alkalmából még nagyon sok Fradi-sikert és bajnokságot!

Hozzászólhat, vagy visszanézhet a saját oldaláról.

4 hozzászólás

  1. Jibril írta:

    Köszönjük az új rovatot, nagyon király az ötlet és természetesen mindenkinek
    Boldog Szülinapot!!!

    Hozzászólás ideje: 2009. október 26. 15:28

  2. iviftc67 írta:

    Mindenkinek BOLDOG SZÜLINAPOT!!!(kivéve hrutka)

    Hozzászólás ideje: 2009. október 26. 20:23

  3. iviftc67 írta:

    Az ötlet nagyon király GRATULA!!!

    Hozzászólás ideje: 2009. október 26. 20:23

  4. sportmenu írta:

    Boldog születésnapot és jó egészséget kívánok minden Fradistának.

    Nagyon érdekelne engem egy friss Hrutka-interjúnak. Ő hogyan látja a jelenlegi helyzetet, továbbá a múltban az a bizonyos kettősség, ami Rudival kapcsolatos hogyan kezeli és mi az álláspontja.

    Remélem hamarosan visszatérnek az utánpótlásba Balogh Torony, Ebedli Zoltán és Zoran Kuntics. Itt a helyük!

    Hozzászólás ideje: 2009. október 27. 09:17

HOZZÁSZÓLÁS






Legutóbbi hozzászólások

Az FTC Baráti Kör honlapja

  • Felelős szerkesztő: Simon Sándor
  • A honlapon megjelent tartalomban való közreműködésért és munkáért külön köszönetet mondunk
  • Szántay Balázsnak (tudósítások megemlékezésekről, összejövetelekről, fotók)
  • Simon Józsefnek (statisztikák)
  • Dluhopolszky Lászlónak (karikatúra, humor)
  • Harsányi Györgynek (fotók)
  • Email: ftc.barati.kor@gmail.com
  • Köszönjük, hogy megtisztelt a figyelmével! Várjuk észrevételeit, javaslatait!

  • Legutóbbi hozzászólások

    A dalnok Dálnoki

    Bejegyzés ideje: 2019. június 21.
    Szerző: SzB

    120 év gólkirályai

    Bejegyzés ideje: 2019. május 3.
    Szerző: SzB

    Arcok a régmúltból: Tolnay Lajos

    Bejegyzés ideje: 2019. április 22.
    Szerző: Simon Sándor

    Arcok a régmúltból: Gráf József

    Bejegyzés ideje: 2019. február 17.
    Szerző: Simon Sándor

    Arcok a régmúltból: Gabrovitz Kornél

    Bejegyzés ideje: 2019. január 2.
    Szerző: Simon Sándor

    Arcok a régmúltból: Dr. Keönch (Köncs) Boldizsár

    Bejegyzés ideje: 2018. december 29.
    Szerző: Simon Sándor

    Arcok a régmúltból: Weisz István

    Bejegyzés ideje: 2018. december 27.
    Szerző: Simon Sándor

    A Ferencvárosi Torna Club elnökei és ügyvezető elnökei

    Bejegyzés ideje: 2018. december 16.
    Szerző: Simon Sándor

    Nyereményjáték, a díjátadás

    Bejegyzés ideje: 2009. március 15.
    Szerző: Simon Sándor

    A Fradi dicső múltja, 42.rész – 1943-44

    Bejegyzés ideje: 2009. június 3.
    Szerző: Simon Sándor

    Szurkolók a jelenből: beszélgetés Vörös Istvánnal

    Bejegyzés ideje: 2010. január 24.
    Szerző: tibu1

    A Fradi dicső múltja, 69.rész – 1970-71

    Bejegyzés ideje: 2009. augusztus 26.
    Szerző: Simon Sándor

    Az utánpótlás helyzetéről ifj. Tajti Józseffel

    Bejegyzés ideje: 2010. december 17.
    Szerző: Simon Sándor