2017. augusztus 17. csütörtök

Utánpótlás Híradó 10.

Szerző: Simon Sándor Bejegyzés ideje: 2011. október 24.

Kisebbfajta jubileumot ülünk, hisz a híradó tizedik száma készült el. Persze, ez elsősorban annak köszönhető, hogy a hétvégén a tizedik fordulót bonyolították le a bajnokságokban. Ez már egyharmada a teljes sorozatnak, azaz a trendek beállni látszanak. Érdemes tehát a tabellákat így is nézni.

U19

Videoton-Felcsút – FTC 2-3 (1-1)

Összeállításunk: Rácz Gergő – Vancsa Milán, Girán Máté, Erdei Gábor, Mile Dániel – Kecskés Gergő (Korozmán Norbert), Sinka Rajmund, Biacsics Ádám (Gyürki Gergő) – Bokányi Richárd, Harsányi Barna (Mohácsi Péter), Erdei Vince
Edző: Dukon Béla

Góllövőink: Erdei Vince (2), Erdei Gábor

Szép győzelmet arattunk, még akkor is, ha ez nem az erősebb fehérvári (felcsúti) alakulat. Egyre stabilabb a hely a középmezőnyben, ahonnan jó lendületet lehet venni az élmezőny támadásához.

[phpleague id=3 type=table style=general]

U18

FTC – Vasas 0-0

Összeállításunk: Kővári Gábor – Lendvai Kornél, Lipcsei Viktor, Csepura Zsolt, Schön Olivér – Lepkó Norbert (Péter Szilárd), Csanálosi Patrik, Nagy Kristóf (Korkut Kendál)- Horváth Ákos, Kapcsos Norbert (Lanczkor Gábor), Barha Roland
Edző: Deszatnik Péter

Ez a döntetlen sajnos azt is jelentette, hogy ebben a bajnokságban először át kellett adni a csapatnak az első helyet. Reméljük, csak ideiglenesen. Egyébiránt ezt a bajnoki mezőnyt azzal a szemmel is érdemes szemlélni, hogy az megegyezik az NB I mezőnyével. Láthatjuk, hogy mely csapatnak “miből kell főznie”, milyen az a gárdája, amelynek tagjaiból 2-3 év múlva meríteni kell az első csapatnak.

[phpleague id=4 type=table style=general]

U17

Videoton-Felcsút – FTC 5-2 (0-1)

Összeállításunk: Póczos Viktor – Lakatos István (Bajár László), Kovács Bence, Makó Barnabás – Kavalecz Márk, Porogi Mátyás, Jánvári Krisztián, Makk Levente – Kokenszky Norbert, Ribarics Roland (Kollár Bence), Popgeorgiev Pantelis
Edző: Dzurják József

Góllövőink: Kokenszky, Kovács

A kispadon Dzurják József mellett debütált egy másik korábbi csatárlegenda Wukovics László is. Reméljük, ez a páros át tudja plántálni a fiatalokba a góllövés és a győzelem tudományát. Akkor is igaz ez, ha most még nem sikerült. Van feljebb a tabellán!

[phpleague id=5 type=table style=general]

U16

FTC – Vasas 3-1 (0-0)

Összeállításunk: Udvardi András – Gaál-Szabó Krisztián, Vörös Ferenc (Kovács II Krisztián), Gál Szabolcs, Túri Zoltán – Szabó Ádám (Kovács I Krisztián), Haris Attila, Csilus Ádám (Breuer András), Magyar Bence (Tokodi Sándor)- Zsivoczky Péter, Csató Krisztián (Maka Alex)
Edző: Sütő Szilárd

Góllövőink: Csató, Csilus, öngól

Mint ahogy az U18, ez a csapat is a mai NB I-gyel azonos mezőnyben versenyez. Bár nincs a dobogón, ám a helyzete nem nevezhető reménytelennek.

[phpleague id=6 type=table style=general]

U15

SZEOL-Tisza Volán – FTC 0-4 (0-1)

Összeállításunk: Molnár László (Viczkó Dániel) – Siklósi András (Oláh Máté), Kutai Dániel, Nagy Gergő – Sebestyén Balázs, Jánvári Szablocs, Simon-Balla István, Deli Márió (Popov Patrik) – Széplaki József (Orlik Krisztofer), Horváth Tibor (Minárik Gábor), Stranyóczky László (Komenda István)
Edző: Orenstein József

Góllövőink: Sebestyén, Popov, Orlik, Minárik

A szegedi kirándulás után a csapat egyre jobban kapaszkodik az élmezőnyhöz.

[phpleague id=7 type=table style=general]

U14

FTC – Gyöngyös 2-0 (1-0)

Összeállításunk: Varga Ádám – Kercsó Bence (Tóth-Ilkó Áron), Lipcsei Krisztián, Csiszár Zsolt (Csákó Dániel), Odrobina Norbert (Nagy Gábor) – Patik Márton (Derekas Zoltán), Hegedűs Márk, Szabó Normann (Kuhár Levente) – Dragóner Filip, Suscsák Máté, Olaj György (Pfeiffer Vince)
Edző: Gyémesi Árpád

Góllövőink: Dragóner, Hegedűs

Sorrendben hatodszor győzött ez a csapatunk. A következő forduló lesz a nagy vizsga, hiszen akkor mini-örökrangadó következik az eddig 100%-os MTK-val, ráadásul idegenben. Érdemes egy mondatra megállni Dragóner Filip teljesítményénél. A 10. fordulóban immáron a 15. gólját szerezte, ami bizony másfeles gólátlag meccsenként. Büszke lehet rá az édesapja, ha így folytatja, még néhány év és újra a nagycsapatban zengik a Dragóner nevet. Íme egy kép egy korábbi meccsről, ahogy fejjátékban is idézi az apját, hisz ő a levegő ura.

A tabella az MTK elleni nagy meccs előtt…

[phpleague id=9 type=table style=general]

U13

SZEOL-Tisza Volán – FTC 1-0 (1-0)

Összeállításunk: Bese Balázs – Nádudvari Péter (Pongó Mihály), Leskó Bence (Fehér Farkas András), Szakolczi Richárd, Babinszky Bence (Deutsch László) – Csala Dávid, Gyöngyösi Krisztián, Koltai Barnabás (Pfeiffer Barna) – Láng Márton (Lakatos István), Pethő Bence (Kővári Bence), Seregy Tamás (Nagy Dávid)
Edző: Farkas Gábor

Ez a vereség nem hiányzott, persze, melyik hiányzik? A csapat lecsúszott a dobogóról, ám mint látható csak gólkülönbséggel. Lehet és kell javítani.

[phpleague id=8 type=table style=general]

U12

FTC – Gyöngyös 0-2 (0-1)

Összeállításunk: Borsiczki Marcell (Szatmári Balázs) – Sápi Dániel, Uhlár Máté, Fekete Márk (Hidvégi Georg)- Buzás Gergő (Sznopka János), Molnár Máté, Bene Zsombor, Mándoki László – Vörös Tamás (Csibi Áron), Fekete Olivér (Horváth Olivér), Rutterschmied Robin
Edző: Munkácsi Dávid

Ezzel a vereséggel a csapat sajnos lejjebb csúszott. Ez már nem a középmezőny vége, inkább az alsóház teteje. Gyerünk gyerekek, el kell onnan jönni!

[phpleague id=10 type=table style=general]

U11

A legkisebbek az első csapathoz hasonlóan derbyt játszottak. Ráadásul egy olyan Újpest ellen, mely inkább az egy évvel idősebbekre épít.

FTC – Újpest “A” 1-0

Az összeállítást és a góllövőt sajnos most még nem tudjuk megjeleníteni, mivel a mérkőzés jegyzőkönyve még nem érkezett meg az illetékes helyre. Bíró sporttárs mit tetszik csinálni? Nem kell azt a meccs után azonnal továbbítani. Az eredményben azonban biztosak lehetünk, hiszen a szülők nem tévednek. És így már a legkisebbek is felkapaszkodtak a dobogóra.

[phpleague id=11 type=table style=general]

Összeállította: Simon Sándor

(Fotó: www.u98.hu.)

A végére ugorhat és hozzászólhat.

HOZZÁSZÓLÁS






Legutóbbi hozzászólások

Az FTC Baráti Kör honlapja

  • Felelős szerkesztő: Simon Sándor
  • A honlapon megjelent tartalomban való közreműködésért és munkáért külön köszönetet mondunk
  • Szántay Balázsnak (tudósítások megemlékezésekről, összejövetelekről, fotók)
  • Simon Józsefnek (statisztikák)
  • Dluhopolszky Lászlónak (karikatúra, humor)
  • Harsányi Györgynek (fotók)
  • Email: ftc.barati.kor@gmail.com
  • Köszönjük, hogy megtisztelt a figyelmével! Várjuk észrevételeit, javaslatait!

  • Legutóbbi hozzászólások

    Szurkolók a jelenből: beszélgetés Trunkos Andrással

    Bejegyzés ideje: 2010. november 26.
    Szerző: tibu1

    Kedvenceink voltak: beszélgetés Szücs Mihállyal

    Bejegyzés ideje: 2009. január 28.
    Szerző: Simon Sándor

    Boldog születésnapot kívánunk Dzurják Csöpinek

    Bejegyzés ideje: 2009. március 2.
    Szerző: Simon Sándor

    Mai beszélgetőpartnerünk: Marek Heinz

    Bejegyzés ideje: 2010. szeptember 17.
    Szerző: tibu1

    Az FTC Baráti Kör csatlakozik régi futballistáink felhívásához

    Bejegyzés ideje: 2011. február 25.
    Szerző: Simon Sándor