2024. április 18. csütörtök

Mégis, kinek a bajnoka?

Szerző: Simon Sándor Bejegyzés ideje: 2012. április 12.

Számunkra ez nem kérdés.

Olvasóink tudják, az olimpia évében elindítottunk egy sorozatot, mely azokat a sportolókat mutatja be, akik az FTC versenyzőiként lettek olimpiai bajnokok. Akkor is, ha a politikai önkény éppen elvette a klub nevét és színeit, azaz épen Kinizsinek hívták. A harmadik rész Szilvási Miklósról szól.

A cikk összeállítása közben eljött egy pont, ami felvetette, hogy nagyon is igazságot kellene tenni. Az interneten található bejegyzések tengerében egy-egy bejegyzés alapján megkérdőjelezhető, hogy mely klub színeiben is nyerte Szilvási Miklós az olimpiai aranyat.

Számunkra nem kérdés, hogy az akkor Bp. Kinizsinek nevezett FTC sportolója volt, amit a Magyar Olimpiai Bizottság is megerősít a honlapján, ahol a bajnokokat bemutatja.  Ennek fényében enyhén szólva is furcsa, de minimum meglepő az, amit az UTE hivatalos oldalán (www.ute1885.hu)lehet olvasni a birkózást bemutató történet című menüpont alatt:

“Az első olimpiai aranyat Kárpáti Károly nyerte az UTE-nak 1936-ban Berlinben. A másodikra tizenhat évet kellett várni, de ekkor brillíroztak birkózóink. Szilvásy Miklós bajnok lett, míg a húszéves Polyák Imre a második helyen végzett.”

Ennek alapján a sikereink menüpontban őt is felsorolják olimpiai bajnokaik között. Magyarán ők is a magukénak vindikálják az 1952-es olimpiai bajnoki címet.

Nyilvánvaló, hogy egyazon sportoló egyazon olimpiai bajnoksága nem kötődhet egyszerre két sportklubhoz. Az említett cikk közzététele előtt ezért kisebb kutatást végeztem. Főtitkárunk, Hélisz József eljutott Kruj Ivánig, aki elmondta, hogy határozottan emlékszik arra, hogy az olimpia után az ÉDOSZ-székházban ünnepelték meg a Kinizsi bajnokságot nyert sportolóit. Szilvási Miklós is köztük volt. Ezt az ÉDOSZ-beli ünnepséget klubunk nagy krónikása, Nagy Béla is leírja a Napló-sorozat 1952-es évet bemutató kötetében, ezek szerint ez az ünnepség valóban az olimpia után, 1952. augusztus 10-én volt. Zsiga László, az FTC Múzeum vezetője átnézte az 1952-es sportsajtót, amiből az derült ki, hogy az olimpia előtt az országos bajnokságot a kötöttfogású 73 kg-osok között Szilvási Miklós a Kinizsi színeiben nyerte. Ezek után az olimpiáig más hazai versenyen nem indult. Sőt az olimpia után sem, csupán egy az 1952-es év végén megrendezésre került gálaversenyen, ahol nem is egyesületek, hanem szervezetek csapatai versenyeztek, mint pl. a SZOT, a Dózsa. Szilvási a SZOT csapatában birkózott, amely akkoriban ugye a Kinizsi felügyeleti szerve volt.

A mi forrásaink szerint Szilvási Miklós csupán 1953-tól volt a Bp. Dózsa sportolója, az 1952-es olimpia idején azonban semmiképp.

Simon Sándor

A végére ugorhat és hozzászólhat.

HOZZÁSZÓLÁS