2024. március 28. csütörtök

Ellenfélnézőben: Lombard Pápa Termál FC

Szerző: Simon József Bejegyzés ideje: 2012. május 5.

Gyorsan elszállt ez a szezon, a hétvégén már a 27. fordulót rendezik az OTP Bank Ligában. Csapatunk ismét szombaton lép pályára a kézis lányok KEK-döntője miatt, az ellenfél a kiesés ellen küzdő Pápa együttese lesz 17:30-as kezdettel, a Sport1 színvonalas közvetítése mellett.

Bizony kevesen gondolták volna a szezon előtt, hogy az egyik komoly kiesőjelölt a Pápa lesz. Azt persze még kevesebben, hogy a ZTE hetekkel a bajnokság vége előtt már búcsúzik is, de épp a teher alól mentesült egerszegiek hozták kiváltképpen szorult helyzetbe a Veszprém megyeieket azáltal, hogy múlt héten – ráadásul idegenben – megszerezték ellenük szezonbeli első győzelmüket. Mivel a Lombard az utolsó 4 fordulóban rendkívül nehéz mérkőzéseknek néz elébe, ezért könnyen lehet, hogy vízválasztó lesz az az elvesztett három pont. A pápaiak Véber György vezetésével a feljutásuk utáni első 2 szezonban védjegyükké tették a látványos, támadó játékot – hellyel-közzel eredményesen produkálva azt -, ez azonban elveszett Bene Ferenc kinevezésével. A tavaszi Pápa deklaráltan feláldozta a látványt a cél érdekében, a gond csak az, hogy így sem lett eredményesebb az együttes, sőt! A sors úgy hozta, hogy jelen pillanatban Bene Ferenc pontosan ugyanannyi meccsen ült a sárga-fekete kispadon, mint Véber György (13 mérkőzésen), és bár az előd által szerzett 15 pont csalódást keltő volt a vezetőség számára, az új mesterrel mindössze 9 egység jött össze. Ráadásul a Lombard elég vérszegény idegenben: összesen 7 pontot szereztek a Perutz Stadionon kívül, ebből 2-t Benével (igaz, az egyik Debrecenben esett, a másik pedig az igen fontos Vasas elleni kiesési rangadón). Mindezeket figyelembe véve nem meglepő, hogy mi vagyunk a találkozó esélyesei, annak ellenére, hogy a Fradi számára az elkövetkező időszak gyakorlatilag barátságos meccsek sorát jelenti, míg a Pápának élet-halál harcot. Ez számokban kifejezve annyit tesz, hogy 44 internetes fogadóiroda oddsainak átlaga alapján a hazai kimenetel 1,77-szeres, a döntetlen 3,39-szeres, a vendéggyőzelem 4,01-szeres szorzóval bír.

Az ellenfél játékosállomány szempontjából is sokat változtatott télen. Távoztak sokat játszó, meghatározó emberek (a teljes játékperces táblázat ide kattintva olvasható), úgy mint Ferenczi István, Giorgi Ganugrava, Lasha Totadze, Sander Puri és Goran Marić, valamint elhagyta a csapatot néhány régóta ott szereplő kiegészítő ember is Vadims Žuļevs, Varga Gábor, Kovács Vilmos és Germán Tamás személyében. Helyükre részint ismeretlen idegenlégiósok érkeztek, részint meghatározónak szánt magyar futballisták. Előbbi kategóriába tartozik a szlovén Jože Benko, a finn Antonio Inutile, a Vasasban kiegészítő szerepet betöltő szerb Lazar Arsić és a szenegáli-szlovák Mouhamadou Seye, közülük eddig csak a színes bőrű támadó látszik beválni. A magyar húzóneveket elsősorban a Finnországból hazatérő Balogh Balázs és a tőlünk szerződtetett Tóth Bence jelentik, külön pech, hogy Bence a szezonnyitó előtt megsérült, majd talán idő előtt tért vissza, így eddig tavasszal csak 74 percet láthattuk. Rajtuk kívül a támadósorba érkezett még Csermelyi Imre és a debreceni kölcsönjátékos, Szilágyi Péter. Közel egy kezdőnyi futballista cserélődött ki tehát, nem csoda, hogy még nem érettek igazán össze, ez is okozhatja azt, hogy a vártnál lassabban jönnek az eredmények.

Ami az exeket illeti, sok csapattal ellentétben a Pápa kimondottan szereti alkalmazni az egykori fradistákat. Őszhöz hasonlóan most is 5 vendégjátékos mondhatja el magáról, hogy viselte a zöld-fehér mezt: Szűcs Lajos, Nagy Sándor, Tóth Bence, Gyömbér Gábor és Rodenbücher István (ő egy ízben még ebben a szezonban is). A mieinktől azonban már távozott az egykori pápai kedvenc, Kazuo Homma, így maradt hírmondónak az a Zsivóczky Norbert, aki a 2011 tavaszán tartozott a Lombard kötelékébe, igaz, leginkább csak papíron, hiszen az NB1-es gárdában egyáltalán nem jutott szóhoz, de az NB3-asban is csak kétszer, csereként.

Ahogyan az a vendégek sárga és piros lapjait bemutató táblázatból is kiolvasható, a Pápában nemcsak eltiltott nincs, de még veszélyeztetett (azaz 4 sárgás) futballista sem, így mindössze a maródi játékosok okozhatnak fejtörést Bene Ferencnek, igaz, ők jó sokan vannak, hisz már hosszabb ideje harcképtelen Dlusztus András, Jože Benko, Tóth Bence, Csermelyi Imre és Balogh Balázs, a héten pedig a hírek szerint a kolumbiai César Alexander Quintero is megsérült. Ennek tükrében a következő pápai kezdőcsapat valószínűsíthető:

Szűcs L. – Nagy S., Tóth G., Rodenbücher, Németh M. – Gyömbér, Farkas A., Horváth L. – Lovrencsics, Arsić – Seye

Hajrá Fradi!

Simon József

Hozzászólhat, vagy visszanézhet a saját oldaláról.

HOZZÁSZÓLÁS