2024. március 29. péntek

Az FTC 2012. évi rendes közgyűléséről jelentjük

Szerző: SzB Bejegyzés ideje: 2012. május 30.

Az FTC 2012. május 29-én tartotta meg éves rendes közgyűlését. Az előre meghirdetett napirendi pontok szerint a közgyűlésen jelen lévők (56 fő!) elfogadták az elnökség beszámolóját, a könyvvizsgáló jelentését, a sportigazgatóság, majd a felügyelő bizottság beszámolóját, valamint az egyesület éves pénzügyi tervéről szóló beszámolót. Valószínűleg minden hivatalos híradás ezt fogja tartalmazni. Ezen túlmenően szeretnénk néhány örvendetes és kevésbé örvendetes hírről is tájékoztatást adni.

1. Wiesner Tamásnak, a Sportbizottság elnökének beszámolója, szerencsére, nem volt rövid. Ismertette az FTC sportolóinak az elmúlt időszakban elért sok-sok kiváló eredményét. Kiemelte az olimpiai kvótát szerző versenyzőinket, Bácsi Péter birkózót és Juhász Vanda gerelyhajítót. A nemzetközi sikerek közül első helyre a női kézilabdacsapat KEK-győzelme került.

2. Kubatov Gábor, az FTC elnöke két Aranydiplomát adott át, Csalami Mária titkárnőnek, aki 40 éven keresztül állt az egyesület szolgálatában és Csongrádi Györgyi tekézőnek, aki 2011-ben világbajnok lett a magyar válogatott tagjaként.

3. A közgyűlés résztvevői nagy tapssal köszöntötték dr. Magyar Zoltán kétszeres olimpiai bajnok, három-háromszoros világ- és Európa-bajnok tornászunkat abból az alkalomból, hogy tagja lett a tornasport legendás alakjait felvonultató, amerikai székhelyű Halhatatlanok Csarnokának.

4. Az egyebek között, sajnos, szóba került az elfogadhatatlan tagdíjfizetési morál (mindössze 100 fizető tag!), a labdarúgó csapatok elfogadhatatlan szereplése, az utánpótlásképzés hiányosságai. Rákosi Gyula, a legendás labdarúgó felvetette, hogy meg kell oldani dr. Dékány Ferenc hamvainak méltó elhelyezését.

5. A közgyűlés keretében – a 21 éves hagyománytól eltérően nem az utolsó hazai bajnoki meccsen – kerülhetett sor az FTC Baráti Kör Zöld Sas Trófeájának átadására, amelyet a labdarúgók közül 2012-ben Balog Zoltán érdemelt ki.

6. A jövőben meg fogják vizsgálni az FTC által adott kitüntetések helyzetét, így az FTC Baráti Kör elnökének javaslatára a dr. Springer Ferenc díj adományozásának újraélesztését, mondjuk Dr. Springer Ferenc érdemérem formájában.

7. Ugyancsak az FTC Baráti Kör elnöksége nevében Hélisz József főtitkár felvetette annak megvizsgálását, hogy a népligeti FŐTÁV-Arénának nevezett sportcsarnokot miként lehetne a közelmúltban elhunyt kézilabdapápáról, Elek Gyuláról elnevezni.

SzB

A végére ugorhat és hozzászólhat.

1 Hozzászólás

  1. Cher írta:

    Juhász Vanda nagyon szép és okos lány! És megérdemelte a díjat .:)

    Hozzászólás ideje: 2012. december 25. 15:16

HOZZÁSZÓLÁS