2024. április 18. csütörtök

Elbúcsúztunk Elek Gyulától

Szerző: Simon Sándor Bejegyzés ideje: 2012. június 5.

Tegnap a pátyi református temetőben végső búcsút vettünk a ferencvárosi kézilabdapápától, Elek Gyulától.

Szűkebb családján kívül természetesen ott volt a Fradi népes családja is. Az FTC Baráti Kör az egyik alapító tagját vesztette el a személyében, így mi is képviseltettük magunkat.

A református szertartás szerinti búcsúztató után dr. Springer Miklós szólt. Szólt, mint az FTC elnökségi tagja, szólt, mint az FTC Baráti Kör alelnöke és végül, de nem utolsó sorban szólt, mint igaz barát. Megható volt hallgatni a fájdalommal átszőtt igaz, őszinte szavakat.

A hamvakat tartalmazó urnát szeretett felesége, Rothermel Anna sírjába helyezték, hogy a rövid földi pályafutás együtt töltött boldogsága után az örök életben is együtt nyugodhassanak. A Fradi családon belül Elek Gyula legkedvesebb gyermeke a kézilabda volt. Eljöttek régi játékosai, eljöttek maiak. Mindannyian egy szál fehér rózsát hoztak, amivel mintegy kibélelték a sírboltban az urna helyét. Elmondhatjuk hát, hogy Elek Gyula szeretett tanítványainak rózsaágyán alussza örök álmát.

Isten akaratában megnyugodva kívánunk örök nyugodalmat néki.

A fotókat köszönjük Harsányi Györgynek.

A végére ugorhat és hozzászólhat.

HOZZÁSZÓLÁS