2024. április 19. péntek

Baráti körben az MLSZ vezetőivel

Szerző: SzB Bejegyzés ideje: 2013. május 31.

A szurkolói körökben elég nagy az elégedetlenség az MLSZ tevékenységével kapcsolatban. Ehhez alapot adott a Fradi NBI-ből való jogtalan kizárása. Manapság a kedélyeket elsősorban a szurkolók viselkedése miatti büntetések mértéke borzolja.

Ismeretes, hogy utóbbi témában az FTC Baráti Kör vezetése nyílt levélben fordult az MLSZ elnökéhez, amelynek eredményeként személyes találkozásra és megbeszélésre is sor került.

FTCBK20130528 007E folyamat folytatásaként a Baráti Kör májusi összejövetelének vendége volt három MLSZ vezető, dr. Borbély Zoltán jogi és sajtó igazgató, Gellei Imre a Szakmai Bizottság elnöke és dr. Duda Attila a Fegyelmi Bizottság tagja.

Mindhárom vendégnek van Fradi kötődése, amit azonban a jelenlegi beosztásuk miatt háttérbe kell szorítaniuk, de nem kell megtagadniuk.

3724bDr. Borbély Zoltán a Képes Sport segítségével tanult meg olvasni, Nyilasi Tibor volt a kedvenc futballistája, így minden „nyil”-lal kezdődő szóból Nyilasira következtetett. A Fradi serdülő csapatának kapusa volt, Wukovics László csapattársa. Külön öröm számára, hogy ma Nyilasi Tiborral egy szervezetben dolgozhat.

3733Gellei Imre 2005 és 2007 között, nagyon nehéz időben volt a Fradi edzője. A nagy erőfeszítések árán elért 6. hely után következett a kizárás. Gellei Imre ebben a helyzetben vált igazi fradistává, nem rajta múlt, hogy a rendkívül meggyengült csapat nem jutott azonnal vissza az első osztályba. Gellei Imre elmondta, edzői pályája azáltal vált teljessé, hogy a Fradi edzője is lehetett.

3715Dr. Duda Attila 1952 és 1959 között a Bp. Kinizsi, majd Fradi ifjúsági csapatának tagja volt. Mint jogi végzettségű szakember több funkciót ellátott az MLSZ-ben. Több éven keresztül a fellebbviteli bizottság elnöke volt, amely pozícióból azért mentették fel, mert egyik döntése nem tetszett az MLSZ akkori elnökének. Elmondta, hogy a fegyelmi bizottság a mérkőzésekről készült jegyzőkönyvek alapján, meghatározott belső szabályok szerint dönt, nincs „kettős mérce”.

Az összejövetel keretében köszöntötte a vezetőség Havasi Mihályt és Berkes Györgyöt a közelmúltban ünnepelt születésnapjuk alkalmából.

Hélisz József főtitkár tájékoztatta a megjelenteket arról, hogy az FTC Baráti Kör csatlakozott Magyar Zoltán azon kezdeményezéséhez, hogy a beregszászi stadiont a város szülöttjéről, a sokszoros válogatott labdarúgóról, a kiváló edzőről, dr. Kalocsai Gézáról nevezzék el. Ebben az ügyben május 30-án delegáció utazik Beregszászra.

Takács Tibor a Nagy Béla Fradi Hagyományőrző Társaság elnöke ismertette, hogy június 2-án Füzesgyarmaton pályaavató és névadó ünnepség lesz. Az új műfüves stadiont a város szülöttjéről, Lázár Gyuláról, a Ferencváros egykori híres labdarúgójáról nevezik el.

FTCBK20130528 010A tartalmas összejövetel baráti beszélgetéssel zárult.

SzB
2013. május 28.

Fotók: a szerző és Sas Gábor felvételei

Közlemény: Az FTC Baráti Kör a Népligeti Sporttelepen (1101 Budapest, Vajda Péter utca 48.), a volt FTC Hotel II. emeletén levő 203 számú új irodájában minden hétfőn és csütörtökön van félfogadás 9-től 12 óráig. Az ügyintéző-mindenes, Czikkely Boldizsár – előzetes telefoni egyeztetés esetén – más időpontban is fogadja a Baráti Kör tagjait és az új belépőket. Mobil telefonszáma: +36-20-2253-741.

Közlemény 2.: Az FTC Baráti Kör júniustól ugyancsak a Népligeti Sporttelepen (1101 Budapest, Vajda Péter utca 48.), a Fradi Múzeum ideiglenes helyiségében tartja az összejöveteleit. Minden hónap utolsó keddjén, 16 órakor, legközelebb tehát június 25-én. Minden tagunkat, illetve tagnak jelentkező szurkolótársunkat szeretettel várunk.

Az összejövetel után az egyik fotós, Sas Gábor átruccant a Fradi öregfiúk csapatának mérkőzésére, a Csömöri útra, a Lantos Mihály Sporttelepre. A B.O.SZ. SC ellen aratott 3-0-ás győzelemmel csapatunk megszerezte a bajnoki címet. Mondhatnánk, úgy mint régen. Gratulálunk örökzöld örökifjainknak! Íme néhány fotó:

376037813805381238193877
3891

A végére ugorhat és hozzászólhat.

HOZZÁSZÓLÁS