2019. március 26. kedd

Magyar Zoltán 60 éves!

Szerző: Simon Sándor Bejegyzés ideje: 2013. december 13.

Tisztelői és sportbarátai a Nagy Béla Hagyományőrző Egyesület szervezésében köszöntötték 60. születésnapján dr. Magyar Zoltán kétszeres olimpiai bajnokot.

Magyar 60 EA rendezvényen az ünnepelt meghatottan fogadta a Tornászszövetség, Budapest és Ferencváros Önkományzata, az FTC, az FTC Baráti Kör, a Nagy Béla Hagyományőrző Egyesület ajándékát és köszöntőjét.

A jelenlévők pedig nagy örömmel vették át a Fűrész Attila szerkesztésében megjelent “Az első vándor” című könyvet.

Mit is kívánhatnánk?

Isten éltessen Dr. Magyar Zoltán, fradista olimpiai bajnok, tonászszövetségi elnök, hogy még sokáig szolgálhasd a magyar tornasportot.

Fotók: Harsányi György

Emitt pedig egy beszélgetés, amely az ünnepelttel immár négy esztendeje készült. Hogy repül az idő?

Magyar 60 A
Magyar 60 B
Magyar 60 C
Magyar 60 D

A végére ugorhat és hozzászólhat.

HOZZÁSZÓLÁS






Legutóbbi hozzászólások

Az FTC Baráti Kör honlapja

  • Felelős szerkesztő: Simon Sándor
  • A honlapon megjelent tartalomban való közreműködésért és munkáért külön köszönetet mondunk
  • Szántay Balázsnak (tudósítások megemlékezésekről, összejövetelekről, fotók)
  • Simon Józsefnek (statisztikák)
  • Dluhopolszky Lászlónak (karikatúra, humor)
  • Harsányi Györgynek (fotók)
  • Email: ftc.barati.kor@gmail.com
  • Köszönjük, hogy megtisztelt a figyelmével! Várjuk észrevételeit, javaslatait!

  • Legutóbbi hozzászólások

    Az FTC Baráti Kör márciusi összejövetele

    Bejegyzés ideje: 2019. március 20.
    Szerző: Simon Sándor

    Arcok a régmúltból: Gráf József

    Bejegyzés ideje: 2019. február 17.
    Szerző: Simon Sándor

    Arcok a régmúltból: Gabrovitz Kornél

    Bejegyzés ideje: 2019. január 2.
    Szerző: Simon Sándor

    Arcok a régmúltból: Dr. Keönch (Köncs) Boldizsár

    Bejegyzés ideje: 2018. december 29.
    Szerző: Simon Sándor

    Arcok a régmúltból: Weisz István

    Bejegyzés ideje: 2018. december 27.
    Szerző: Simon Sándor

    A Ferencvárosi Torna Club elnökei és ügyvezető elnökei

    Bejegyzés ideje: 2018. december 16.
    Szerző: Simon Sándor

    A Fradi nem fejőstehén!

    Bejegyzés ideje: 2010. január 26.
    Szerző: Simon Sándor

    Fradi-naptár: 01.18. – 01.21.

    Bejegyzés ideje: 2010. január 18.
    Szerző: Simon Sándor

    Elmélkedés a kiszámíthatóságról

    Bejegyzés ideje: 2014. március 16.
    Szerző: Simon Sándor

    Mi lenne, ha … ?

    Bejegyzés ideje: 2010. november 18.
    Szerző: Simon Sándor

    Fradisták az árvízkárosultakért

    Bejegyzés ideje: 2010. június 7.
    Szerző: Simon Sándor