2017. április 24. hétfő

Stadionlátogatás hangpróbával

Szerző: SzB Bejegyzés ideje: 2014. január 19.

A Zöld és fehér magazin szerkesztőbizottságának és munkatársainak társaságában én is részt vehettem az épülő stadionunk megtekintését szolgáló programon.

DSCN3824A „tárlatvezető” Szekeres Tamás, klubunk fejlesztési igazgatója, a stadionépítési projekt vezetője volt. A közel egyórás sétán bejártuk az építkezést a földszinttől a harmadik emeletig. Alkalmunk volt betekinteni a különböző funkciójú helyiségekbe a saját- és a vendégöltözőtől kezdve, a rendezvénytermen, a VIP bokszokon és a büféblokkon keresztül egészen – a nem mellékes – mellékhelyiségekig. A legnagyobb élményt az aréna megtekintése jelentette. Magunk elé tudtuk képzelni, ahogy a teltházas stadion játékoskijárójában feltűnnek a csapatok, a két eredményjelzőn megjelennek az összeállítások, majd útjára indul a labda. Jaj, de jó lesz itt szurkolni!

Az építkezés szépen halad, az átadási határidő, a stadionavatás tervezett időpontja nincs veszélyben.

Lelkes kis csapatunk, körülbelül húszan voltunk, hangpróbát is tartott. Zengett a stadion: „Hajrá Fradi! Hajrá Fradi! Hajrá fiúk, mert fő a győzelem!…”. Félelmetes volt az akusztika! Az építkezésen dolgozók is előbújtak néhány pillanatra, hogy megnézzék, kik ezek a fanatikusok. Nagy élmény volt, de még nagyobb élmény lesz, amikor majd a megnyitón szurkolhatunk kedvenceinknek.

A mellékelt képek áttekintést adnak a stadion projekt jelenlegi állásáról.

DSCN3812DSCN3813DSCN3803DSCN3808DSCN3806DSCN3799

SzB
2014. január 17.

A végére ugorhat és hozzászólhat.

HOZZÁSZÓLÁS






Legutóbbi hozzászólások

Az FTC Baráti Kör honlapja

    Felelős szerkesztő: Simon Sándor
        A honlapon megjelent tartalomban való közreműködésért és munkáért külön köszönetet mondunk
          Simon Józsefnek (ellenfeleink jelene, mérkőzések utáni publicisztika)
            Szántay Balázsnak (tudósítások megemlékezésekről, összejövetelekről, fotók)
              Zsiga Lászlónak (statisztika, történelem, események, eredmények)
                Dluhopolszky Lászlónak (karikatúra, humor)
                  Harsányi Györgynek (fotók)
                    Email: ftc.barati.kor@gmail.com
                      Köszönjük, hogy megtisztelt a figyelmével! Várjuk észrevételeit, javaslatait!

                      Legutóbbi hozzászólások

                      Meghívó emléktábla avatására

                      Bejegyzés ideje: 2017. április 21.
                      Szerző: Admin

                      Statisztikák

                      Bejegyzés ideje: 2015. augusztus 7.
                      Szerző: Simon József

                      Van egy álmom

                      Bejegyzés ideje: 2010. október 31.
                      Szerző: Simon Sándor

                      Fradi-naptár: 07.26. – 08.01.

                      Bejegyzés ideje: 2010. július 26.
                      Szerző: Limpi

                      Fradi évfordulónaptár: 2011.03.25.

                      Bejegyzés ideje: 2011. március 25.
                      Szerző: Simon Sándor

                      A Fradi dicső múltja, 31.rész – 1932-33

                      Bejegyzés ideje: 2009. május 1.
                      Szerző: Simon Sándor

                      A Fradi nem fejőstehén!

                      Bejegyzés ideje: 2010. január 26.
                      Szerző: Simon Sándor