2024. október 12. szombat

Szigeti Ferenc 79 éves! Boldog születésnapot!

Szerző: Simon Sándor Bejegyzés ideje: 2009. április 6.

szigetiferencSzigeti Ferenc – Schmidt Ferenc néven – 1930. április 6-án egy szegény Zala megyei család gyermekeként látta meg a napvilágot. A kis falu, Türje csapatában kezdett el futballozni, és 1947-ben mint a helyi csapat gólkirálya indult el az Üllői út felé. Az első edzésen való bemutatkozása olyan jól sikerült, hogy azonnal leigazolták. A kitűnő felépítésű középcsatár Kocsis Sándorral együtt ontotta a gólokat a Fradi ifiben, a csapat 102 gólt lőtt, Szigeti Ferenc gólkirály lett, a csapat pedig megnyerte a bajnokságot. Kikiáltották Deák „Bamba” Ferenc utódjának. Bekerült az ifjúsági válogatottba is, és egyre erősebben kopogtatott a Fradi első csapata öltözőjének ajtaján. 1948. október 13-án jött el a bemutatkozás ideje, az Üllői úton a Roubaix elleni 9:0-s győzelem részese lehetett.

Fradista pályafutásának első szakasza azonban nem tartott soká. Közbeszólt a szegénység. A faluról felkerült gyermek szülei nem tudták elviselni az albérlet terheit, a budapesti megélhetést. A Fradi vezetése pedig csak hitegette. Így bármennyire fájdalmas volt, el kellett fogadnia az Újpest ajánlatát. Azonban itt már nem volt olyan sikeres a játéka, mint a Fradiban, sőt további karrierjét két lábtörés is veszélyeztette. Lábadozott, amikor 1952-ben azt tanácsolták neki, hogy menjen a szocialista ipar egyik fellegvárának, Sztálinvárosnak, a csapatába. Így került a másodosztályú Vasmű együttesébe és 45 góllal járult hozzá a feljutáshoz!

Szigeti Ferenc második fradista korszaka 1957-ben kezdődött, a sok balszerencse után ezúttal szerencsésen. Tagja lehetett a Fradi történetének leghosszabb külföldi túrájára, az Ausztráliába utazó csapatnak. A nagy élményt gólokkal hálálta meg. 17 mérkőzésen 17 félidőt játszott és 20 gólt lőtt, a portya második legeredményesebb csatára volt. Bízott a sikeres hazai folytatásban, azonban 1958-ban megint baleset érte. A csapat az NSZK, Franciaország és Belgium területén lebonyolított túráján, miután a Hamburg elleni 5:2-s győzelemmel végződött mérkőzésen négy gólt rúgott, a saarbrückeni barátságos meccsen harmadszor is eltört a lába. Élvonalbeli szereplése ezzel úgy ért véget a Fradiban, hogy egyetlen bajnoki mérkőzésen sem kapott lehetőséget, annak ellenére, hogy 31 szereplése alkalmával 41 gólt lőtt! Levezetésként mintegy két évig a Budai Spartacus játékosa volt, majd ugyanitt kezdte meg edzői pályafutását.

Szigeti Ferenc harmadik fradista korszakának kezdetét 1973 jelentette, amikor a jó barát, Dalnoki Jenő mellett a Fradi első csapatának pályaedzője lett. Később utánpótlás szakágvezetőként tevékenykedett, azonban a nyolcvanas évek elején megszakadt a szoros kapcsolat a szeretett egyesülettel.

Feri bácsit telefonon sikerült elérni. Túl van egy súlyos betegségen, ma már, hála Istennek, egészséges. Természetesen figyelemmel kíséri a Fradi eredményeit, drukkol a csapat sikeréért.

Feri bácsi! Isten éltesse sokáig! Itt a jó idő, irány a kis telek! Ne feledje, jövőre, a 80. születésnapján, nagy ünnepséget kell tartani!

Balaginho

Hozzászólhat, vagy visszanézhet a saját oldaláról.

1 Hozzászólás

  1. Kiss Zoltán írta:

    Feri Bácsi!

    Boldog születésnapot!

    Hozzászólás ideje: 2023. április 27. 08:38

HOZZÁSZÓLÁS