2024. április 19. péntek

Ellenfélnézőben: Budapest Honvéd

Szerző: Simon József Bejegyzés ideje: 2011. augusztus 12.

HonvédA hétvégén az 5. fordulóval folytatódnak az OTP Bank Liga küzdelmei, csapatunkat Kispesten éri a kezdő sípszó szombat este 8 órakor. A nem túl jól sikerült rajtot követően némileg könnyíti helyzetünket, hogy sorozatban 4 budapesti mérkőzésünk következik, melynek első állomása lesz a holnapi küzdelem a Bozsik Stadionban.

Ellenfelünk fényes múltját senkinek nem kell bemutatni: 13-szoros magyar bajnokként és 7-szeres kupagyőztesként is negyedik az örökrangsorban, többek között Puskás Ferenc, Bozsik József, Tichy Lajos, Détári Lajos és hasonló kaliberű társaik miatt pedig Európában is jól csengő név a Honvéd. Sajnos azonban – hasonlóan több budapesti nagycsapathoz – a piros-feketékre is gondterhes idők járnak az új évezredben. A 2003/2004-es szezonban történelmi mélypontként még a másodosztályt is megjárták, igaz, ebből a nehéz helyzetből múltjukhoz méltóan álltak fel, hiszen 13 pontos különbséggel nyerték meg az NB2-t, a Magyar Kupában pedig a döntőig meneteltek, ahol éppen tőlünk kaptak ki 3-1-re a Puskás Stadionban, ám mivel mi a bajnokságot is megnyertük, ez az UEFA Kupába repítette őket.  A visszakerülés óta a legjobb kispesti szereplés a bajnokságban a 8. helyet jelentette (a 2006/2007-es és a 2007/2008-as szezonban is itt végeztek), ezen kívül egy 9. hely, egy 10. hely, egy 11. hely és két 13. hely került be a történelemkönyvekbe. Bár a bajnokságban kiugróan jó eredmény nem jött össze az utóbbi években, a Magyar Kupában továbbra is specialistának számítanak: elmondhatják magukról azt a bravúrt, hogy a 2003/2004-es évadtól a 2009/2010-es idényig minden alkalommal bejutottak a legjobb 4 közé (tehát legalább az elődöntőbe), 2007-ben és 2009-ben pedig el is hódították a címet.

A háttérben George F. Hemingway 2006-os érkezése jelentette a megnyugvást a zavaros idők után. Az amerikai-magyar üzletember anyagilag stabilizálta a romokban heverő klubot, felújította a szintén nem túl rózsás állapotban lévő stadiont és beindította Kispesten a Magyar Futball Akadémiát, mely mára az egyik legsikeresebb akadémiává nőtte ki magát. Hemingway úr fontosnak tartja, hogy a futball családi szórakozás legyen, ezért néha konfrontálódni is hajlandó volt a Honvéd hevesebb vérmérsékletű szurkolóival, ám úgy tűnik, hogy erőfeszítéseit siker koronázza, hiszen az oldallelátók elől már évek óta kerítés nélkül élvezhetik a meccset a kilátogató nézők, és a Sport TV által tavaly kiírt legcsaládbarátabb stadion címéért folyó versenyt is sokáig a Bozsik Stadion vezette.

A Budapest Honvéd játékosállományát tavaly sok kritika érte defenzív játékstílusa és a sok idegenlégiós miatt, ezen Supka Attila visszatérése változtatott. A 48 éves szakember előtt az olasz Massimo Morales távozásával nyílt meg az út, hogy visszatérjen oda, ahonnan 2008-ban vegyes érzelmekkel távozhatott (kupagyőzelem, de gyengébb bajnoki szereplés). Supka alatt már tavasszal átformálódott a csapat játéka: támadóbb szellemben léptek fel és lehetőséget kapott több fiatal játékos az akadémiáról, többek között Sergiu Moga, Nagy Gergő, Vólent Roland, Hidi Patrik, Dyjan Azevedo, Czár Richárd, Vécsei Bálint. Úgy tűnik, a munka mostanra érik be igazán, hiszen az első négy fordulót követően váratlanul jól szerepel az együttes: a Győr elleni, vezetésről elbukott mérkőzést követően 3 igencsak meggyőző siker következett, egyenként 4 szerzett góllal, így az önbizalommal – velünk ellentétben – aligha lesz probléma a szomszéd kerületben. A keret tovább erősödött tavaszhoz képest: gyors játékosok érkeztek Délczeg Gergely, Hervé Christian Tchami, Novák Alexisz és a franciaországi kölcsönjátékából visszatérő Dieng Cheikh Abass személyében, de visszatért a gárdához a rutinos Németh Norbert is. Rajtuk kívül egyelőre még keveset, vagy egyáltalán nem láttuk Marek Kostolánit, Radislav Sekulićot, Boris Bjelkanovićot és a kapus Sánta Andrást, ők egyelőre kiegészítő emberek új klubjukban. A távozók oldalán találhatunk néhány fiatal játékost (Sós Márkó, Kunsági Roland, Peter Fieber, Vida Krisztofer, Bajner Bálint) és idegenlégiósokat (Sadjo Haman, Rufino Segovia, Tomislav Labudović, Kris Bright, Guilherme Moreira, Karim Rouani), ám alighanem egyik játékos elmenetele sem jelent nagyobb érvágást a csapat számára, a keretről pedig jelen állapotában elmondhatjuk, hogy majdnem minden posztra két közel azonos képességű ember áll Supka Attila rendelkezésére, olyan futballisták szorulnak jelen pillanatban a kispadra, mint a tavalyi csapatkapitány, Hajdú Norbert, vagy éppen az a Lukáš Zelenka, akire mi is jól emlékezhetünk 2004-ből, amikor a Sparta Praha színeiben a visszavágón szerzett góljával oroszlánrészt vállalt abban, hogy ne jussunk be a BL-főtáblára.

Piros-fekete mezben jelenleg két ex-fradista játszik Kemenes Szabolcs és Sorin Botis személyében.

A Honvéd 4-4-2-ben vagy 4-2-3-1-ben szokott felállni, az előző fordulók alapjan vélhetően a következő kezdőcsapat ellen kell bizonyítanunk:

Kemenes – Lovrić, Botis, Debreceni, Novák – Abass, Akassou, Németh N., Tchami – Délczeg, Danilo

Hajrá Fradi!

Simon József

Hozzászólhat, vagy visszanézhet a saját oldaláról.

HOZZÁSZÓLÁS