2024. március 29. péntek

116 éves a Ferencvárosi Torna Club

Szerző: SzB Bejegyzés ideje: 2015. május 6.

A Ferencvárosi Torna Club 1899. május 3-án alakult meg. A hagyományos születésnapi megemlékezésre, mivel harmadika vasárnapra esett, egy nappal később került sor. Az ünnepség két felvonásból állt.

DSCN6403DSCN6404A megemlékezés a Soroksári úton, az első Fradi pálya helyén, az első FTC futballmeccs 115. évfordulója emlékére 2015. március 25-én felállított emlékműnél kezdődött. Az emlékmű alkotója, Koltai László szobrászművész vállalta, hogy kiegészítésként elkészít egy fűzős futball-labdát. Ennek felavatására került most sor. Hélisz József, az FTC Baráti Kör főtitkára, rövid ünnepi beszédében a következőket mondta: „Az elmúlt száz évben a megszállók, a különféle izmusok és ideológiák képviselői szobrok és emlékművek sokaságát rombolták le, csonkították meg vagy alakították át. Mi most, egyedülálló módon, egy nemrég felavatott emlékművet egészítünk ki.” A kiegészítést, amely meglepetéssel is szolgált, mivel a labdán kívül egy pár korhű futballcipőt is tartalmazott, Malaky Mihály, az első mérkőzésen szereplő Malaky Mihály dédunokája leplezte le, aki egy szál virágot is elhelyezett az emlékműnél. Az FTC Baráti Kör zöld-fehér virágcsokrát dr. Springer Miklós alelnök helyezte el.

DSCN6420DSCN6427A hagyományos születésnapi koszorúzásra a Ferencvárosi Önkormányzat épületénél, ahol 116 éve az FTC megalakult, került sor. Hélisz József és dr. Bácskai János polgármester megemlékező beszédei után az épület falán található emléktáblát az Önkormányzat részéről dr. Bácskai János polgármester és dr. Szabó József Zoltán jegyző koszorúzta meg. Az FTC koszorúját Orosz Pál, a FTC Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója helyezte el. Az FTC Baráti Kör és a Nagy Béla Hagyományőrző Egyesület nevében dr. Springer Miklós alelnök, illetve Takács Tibor elnök koszorúzott. Az ünnepségen sok vezető, sportoló (többek között az 1965-ben VVK-győzelmet arató csapat még élő játékosai), szurkoló vett részt.

SzB
2015. május 4.

DSCN6421

Ahogy az az első képeken is látszik, május 4-ére még nem készült el az emlékművet kiegészítő labda és a cipők alapja. Később Malaky Mihály a saját költségére elkészíttette az alapot, így az emlékmű immár teljessé vált. Köszönet érte!
DSCN6697

Hozzászólhat, vagy visszanézhet a saját oldaláról.

HOZZÁSZÓLÁS