2024. március 29. péntek

Nyári hangulatban

Szerző: SzB Bejegyzés ideje: 2016. június 30.

Az FTC Baráti Kör júniusi összejövetelére, helyesebben a résztvevői létszámra rányomta bélyegét a nyári szabadságolási időszak. Ennek ellenére egész szép számban gyűltünk össze.

DSCN9093Dr. Springer Miklós elnök megnyitó mondataiban örömét fejezte ki a magyar labdarúgó válogatott várakozáson felüli Eb-szereplése miatt, külön kiemelte annak pozitív hatását a nemzeti összetartozás erősítésére.

Az összejövetel előadója egyik újdonsült tagtársunk, Gabrovitz Zoltán volt, aki nem más, mint a ferencvárosi klubalapítás ötletgazdájának, Gabrovitz Kornélnak az unokája.

Elmondta, hogy közvetlenül a nagyapjától származó információi nincsenek, mert amikor megszületett, nagyapja már nem élt. Azt tudni kell, hogy nagymamája a híres Gebauer Kávéház tulajdonosának lánya, Ilona volt, az elsődleges információforrása pedig édesanyja testvére, azaz a nagynénje volt. Gabrovitz Kornél rajztanárként dolgozott Prágában, ahol a Slaviánál megismerte a korszerű klubéletet. Hazatértekor, 1899-ben kiadta a jelszót, a Ferencvárosban is létre kell hozni egy klubot. Mint egykori Mester utcai diák elsősorban a Mester utcai és a környékbeli grundok ifjaiból alakult „Tizenegyek bandája” tagjait nyerte meg ötlete megvalósításához, majd támogatókat kerestek. DSCN9102

Amikor a klubalapítás gondolata „beérett”, felkérték dr. Springer Ferenc neves ügyvédet, a polgárság vezetőjét, hogy működjön közre az alapítással kapcsolatos jogi procedúrában.

A további történet már ismert, 1899. május 3-án megalakult a Ferencvárosi Torna Club. Gabrovitz Zoltán családi információi szerint a klubalapítás előkészületének helyszíne azonban nem a Gutgessel Vendéglő, hanem a Gebauer Kávéház (Ferenc körút 46) volt.

Elmesélte még, hogy nagynénjével 1974-ben felkeresték Nagy Bélát, a Fradi krónikását, akinek Gabrovitz Kornél mellszobrával együtt egy „banános doboznyi” korabeli dokumentumot is átadtak…

Az elmondottakból is kitűnt, hogy Gabrovitz Kornélnak felbecsülhetetlen szerepe van szeretett egyesületünk létrehozásában. Köszönjük! Nem véletlenül kapta meg az FTC „örökös tiszteletbeli tagja” címet 1925-ben.

DSC_4314_átméretezve_átméretezveEz után Hélisz József főtitkár beszámolt arról, hogy az FTC Baráti Kör és a Nagy Béla Hagyományőrző Egyesület több vezetője részt vett június 26-án az Összmagyar Nemzeti Diákbajnokság labdarúgó döntőin. Az esemény színhelye ezúttal is az Agárdi Parkerdő volt.

Azt követően a gárdonyi temetőben megkoszorúzták egykori kiváló kapusunk, Gulyás Géza sírját, aki ez év június 5-én lett volna 85 éves.

A főtitkárunk ismertette a következő időszak programjait:

– július 6. (szerda) 15 óra, Groupama Aréna: megemlékezés Rudas Ferenc 95. születésnapjáról a róla elnevezett skybox-ban;

– július 15. (péntek) 14 óra, Groupama Aréna: megemlékezés Henni Géza születésének 90. évfordulójáról.

Szántay Balázs titkár tájékoztatást adott két volt labdarúgónk, Megyesi István és Kocsis György egészségi állapotáról. Kocsis György július 2-án lesz 80 éves, akinek a megjelentek születésnapi üdvözlő lapot írtak alá.

DSCN9101Ezt követően – a hagyományoknak megfelelően – kerek születésnapos tagtársaink köszöntésére került sor.

Lóránt Sándornak a 60., Wlach Lászlónak a 70. születésnapja alkalmából ezúttal is gratulálunk.

Jó egészséget, hosszú, boldog életet és sok Fradi sikert kívánunk nekik!

A következő összejövetel időpontja: 2016. július 26.

Addig is: Hajrá Fradi!

SzB
2016. június 28.

DSCN9097DSCN9094

Hozzászólhat, vagy visszanézhet a saját oldaláról.

1 Hozzászólás

  1. Hélisz József írta:

    Felemelő érzés volt részt venni az Összmagyar Nemzeti Diákbajnokság labdarúgó döntőin az Agárdi Parkerdőben.

    Minden dicséretet megérdemelnek a rendezők. Sajnos azonban néző, érdeklődő kevés volt. A rendezőknek szerintem nagyobb figyelmet kellene fordítani az esemény hirdetésére. Egy ilyen egyedül álló esemény nagyobb figyelmet érdemelne a közönség részéről.

    Hozzászólás ideje: 2016. július 1. 10:45

HOZZÁSZÓLÁS